harag
harag: I. (Isten haragja). Az ÓSz szerzői csak egy Istent ismertek, ezt az egy Istent azonban sokszor emberi tulajdonságokkal ruházták fel. Az antropomorf ábrázolásban a szövetség Istenének, Jahvénak lelki megnyilvánulásai is vannak: szeret (Oz 11,1), megbánja tettét (Ter 6,6 kk.), nevet (Zsolt 2,4), örül (MTörv 28,63), gyűlöl (Ám 5,21) és haragszik. A ~ a Szt. Isten reakciója mindarra, ami az Ő fölsége, erkölcsi tökéletessége és törv.-e ellen irányul, amelyet népének adott (vö. MTörv 6,13–15). A héb.-ben több kifejezés élt a ~ra. Izajás természetből vett képekkel festi le, milyen következményekkel jár Isten ~jának fellobbanása (Iz 30,27–30; vö. 34,5–10). A fogság utáni időben az Isten ~jának a ® Sátán lépett a helyébe (vö. 2Sám 24,1 és 1Krón 21,1), hogy ez az emberi vonás kiiktatódjék. Mindamellett Isten ~ja a bűn fenyítésére szolgál, nem egy kénye-kedve szerint cselekvő Isten indulatának kirobbanása v. féltékenységének megnyilvánulása. Minden fölött ott áll Isten igazságossága. Isten irgalma és ~ja szemben áll egymással (vö. Zsolt 30,6; Iz 54,8 kk.). Az Isten ~ja válasz a bűnre és a szövetség megszegésére. Akkor éri utol Izr.-t, amikor Jahve üdvözítő akaratával és tetteivel szembefordul (Szám 11,1; 13,25–14,38; 16,16–35; 17,6–15; MTörv 1,34 kk.). Személy szerint azt sújtja, aki elfordul Jahvétól és idegen istenekhez pártol (Kiv 32; Szám 25; MTörv 11,13–17; 12,29–31 stb.). A deuteronomikus tört.-írás szerint a nép sorsa így alakul: a nép elpártolása kiváltja Isten ~ját és az Isten ~ja a népet megtérésre indítja. A próf.-k azt hirdették, hogy az Isten ~ja Isten szeretete semmibe vételének, megvetésének a folyománya (Oz 6,6; vö. 5,12.14; 7,12; 13,8; Iz 9,7–20; Jer 4,1–4; 17,1–4; Ez 5,1–17). – Az Isten ~jának következményei: éhínség, csatavesztés, pestis (vö. 2Sám 24,13 kk.), vész (pl. Szám 17,11), lepra (12,9 kk.), ellenség kezére kerülés és halál (1Sám 6,19). Az Isten ~ja az összes bűnöst, az egész népet és az egyes embert egyaránt utoléri (Kiv 19,32; MTörv 1,34; Szám 12,9 kk.), és a pogány népek sem menekülnek meg tőle (pl. Ter 11; vö. Zsolt 90,7), mert Jahve uralma az egész földre kiterjed (Jer 10,10). A próf.-k főleg a száműzetést, a fogságot tekintették az Isten ~ja következményének. Az eszkatologikus irodalom az Úr napját = Isten ~jának napját hirdeti (Ám 5,18–20; Szof 1,14–18). Annak az igaznak sorsát, akit utolér Isten ~ja, a legmegrázóbb színekkel Jób ecseteli: Isten mindenható és szent, de tervei és tettei, bár bölcsek és igazak, megzavarhatják az ember értelmét (vö. 42,3); a Mindenható előtt, akit Jób bírálni merészelt, csak meghajolni és hallgatni lehet (40,2–4); ahhoz, hogy ítéletét megváltoztathassa, éppúgy mindenhatónak kellene lennie, mint Ő (40,8 kk.). Némely helyen Isten ~ja nem látszik megokoltnak. Így Ter 32,23–33: Jákob harca az isteni lénnyel, aki megérintette a csípőjét Jabbok gázlójánál; Kiv 4,24–26: az Úr meg akarta ölni Mózest; 1Sám 6,19; 2Sám 6,6 kk.: az Úr lesújtott Bet-Semes lakóira, amiért látták az Úr ládáját, ill. ® Uzára, mert megérintette. De Istennek e helyeken sincsenek „démoni vonásai”, mint némelyek gondolják. Kiv 4,24–26: itt egy rituális előírás meg nem tartása válthatta ki ~ját (vö. 17,10); 1Sám 6,19 és 2Sám 6,6 kk.: e helyeken Isten ~jának megnyilvánulása kiemeli a láda szentségét, amely Jahvénak, a Szt. Istennek volt a jelképe és trónja, aki előtt senki ember nem állhatott meg (vö. 1Sám 6,20). Ember csak akkor kerülhetett a Szt. közelébe, ha megszentelődött (Kiv 19,10; Józs 3,5; 7,13), egyébként pusztán a tekintet is veszélyeztette az életet (Kiv 19,21). Bárhol esik szó az ÓSz-ben Isten ~járól, mindig egyensúlyban van az Isten igazságosságával (Jer 10,24; Zsolt 6,2; 38,2), s az utolsó szó mindig az irgalomé (Iz 54,8–10; vö. Ter 8,20–22; 9,8–17; Zsolt 30,6; Ez 34,25; 37,26). – Az úsz-i kérügmában szintén megvan a szerepe az Isten ~jának: Keresztelő János, Jézus, Pál ap. és János evangélista egyaránt beszél róla. A gör.-ben 2 kifejezés van rá: thümosz (főleg a Jel: 18-ból 10-szer ez adja vissza Isten ~ját) és argé (elsősorban Pálnál, 33-ból 21 alkalommal ezzel a kifejezéssel él az ap.). – Miként az ÓSz, az ÚSz is élénk színekkel festi Isten ~ját: tűz (pl.: Mt 5,23; 1Kor 3,13.15), elsöprő légáram v. lehelet (2Tesz 2,8); a Jel a harag kelyhe és bora (Jel 14,8.10; 16,19; 19,15), az Isten haragjával telt csésze (15,7; 16,1 kk.) képét alkalmazza. Az ÚSz-ben nem Isten indulatának ecsetelésére esik a hangsúly, mint az ÓSz-ben, hanem annak kinyilatkoztatására, ami a már elérkezett végső időben Isten ~jának folyományaképpen bekövetkezik. Jézus nem beszélt közvetlenül Isten ~járól, de megnyilatkozásai tanúsítják Isten ~ját: rákiabált a sátánra (Mt 4,10), megfeddte Pétert, amikor a szenvedéstől óvni akarta (16,23); ráparancsolt a démonokra (Mk 1,25; 9,25; Lk 4,41). Jézus ~ja elsősorban álnok kortársai (Jn 8,44) és a megátalkodott farizeusok (vö. Lk 15,28; Mt 18,34) ellen irányult. Jézus akkor gerjedt ~ra, amikor az Atya dicsősége szenvedett csorbát (21,12 kk.; Jn 2,14 kk.: az árusok kiűzése a Templomból), de azokat is korholta, akik nem tartottak bűnbánatot (Mt 11,20–24; Mk 11,14), s azt is kinyilatkoztatta, hogy Ő fog az idők végén ítéletet tartani (Mt 25,41). Erről az ítéletről jövendölt Keresztelő János (3,7), de maga Jézus is utalt rá példabeszédeiben (Lk 14,21: a nagy vendégségről; Mt 18,34: a szívtelen szolgáról). – ÚSz-i értelemben a legvilágosabban és a legrészletesebben Pál ap. szólt: az eszkatologikus jelenben, vagyis a Jézus földi élete és dicsőséges eljövetele közé eső időben Isten az igazságosságát, amelyet a hívő a hitben ismer meg (vö. Róm 1,17 kk.), úgy nyilvánítja ki mint ~ot. Isten ~jának következménye a pogányok körében: tisztátalanság, gyalázatos szenvedély (1,24.26); a zsidók, akik üldözték és megölték a próf.-kat, sőt magát Jézust is, a maga teljes valóságában megtapasztalják Isten ~ját (1Tesz 2,15–16). Pálnál az Isten ~ja jellegzetesen eszkatologikus fogalom; Isten szentsége és uralma akkor fog megnyilatkozni, ill. kiteljesedni, amikor minden ellensége elnyeri büntetését (Róm 2,5; 3,5; 5,9; 9,22; Ef 5,6; Kol 3,6; 1Tesz 5,9). Ennek napját nevezi Pál a ~ napjának (Róm 2,5). Isten ~ja minden embert utolér, mert minden ember bűnös (1,18–3,20); az ember Isten ~jának tárgya, „a harag edénye” (9,22), de Isten irgalmas és türelmes, így „a harag edényei”, ha Istenhez fordulnak, „az irgalom edényeivé” válhatnak (9,23). Már az ÓSz-ben sem enged Isten szabad folyást ~jának, az ÚSz-ben pedig még kevésbé; ellenkezőleg: elviseli Isten a bűnöst, de megtérésre szólítja fel. – A ránk váró ~tól nem a törv. (= ÓSz; vö. 4,15) ment meg, hanem Jézus, aki elvette a világ bűneit (Jn 1,29). Őt, aki nem ismert bűnt, Isten „bűnné tette értünk, hogy általa Isten igazságossága legyünk” (2Kor 5,21). A megtéréssel az ember megmenekül Isten ~jának következményeitől. Ez a megtérés hit Jézus Krisztusban, aki megment bennünket „az eljövendő haragtól” (1Tesz 1,10; Jn 3,36). – Így az Egyh. Isten ~jától megszabadulva várja a ~ napját, amelyen megmérkőzik Isten ~ja és a sátán ~ja (Jel 12,7). Mert a földre szállt le „a sátán nagy haragjában” (12,12). A nagy Babilon, amely tüzes borával megrészegítette a nemzeteket (14,8; 18,3), elesik. Lezajlik az ítélet: az angyal leszüreteli a föld szőlőjét és bedobálja Isten ~jának hatalmas sajtójába (14,19; vö. Iz 63,16); a 7 csésze angyala teszi teljessé Isten ~ját, az ítéletet, Krisztus „tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját” (Jel 19,15). Ez jelenti Isten teljes győzelmét. – II. (az ember haragja). Indulat, szenvedély, amelynek súlyos következményeitől (vö. Jer 10,24) főleg akkor kell félni, ha az, akin eluralkodik, hatalommal bír: a király (Péld 16,14: „a király haragja a halál hírnöke”), a sátán (Jel 12,12). A ~ meggondolatlan tettekre indít (Péld 14,17), és bűnhődést von maga után (19,19). Minél erősebb, gazdagabb, hatalmasabb valaki, annál könnyebben elönti a ~ (Sir 28,10). A ~ megrövidíti az életet (30,24). Legyőzése, a hibák elnézése a legszebb erény a férfiban (Péld 19,11), hősi erőre vall (16,32). A ~ot lecsillapíthatja a bölcs beszéd (29,8; 15,1), az ajándék (21,14), az idő és a feledés (Ter 27,45). Az ÓSz elítéli a ~ot: bűnbe visz, viszályt kelt (Péld 29,22). Pál ap. a test cselekedetei közé sorolja (Gal 5,20). Jak 1,20: „haragjában nem azt teszi az ember, ami Isten előtt igazságos”. Ef 4,26: „Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek”. Jézus a gyilkossággal együtt, amelyet előidézhet, elítélte (Mt 5,21 kk.). De van szt. ~ is, amely a rossz ellen irányul és részt vállal Isten haragjából (1Mak 2,24; Mt 21,12).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
