haza

Full text search

haza: Minél inkább eltávolodtak Izr. fiai a nomád életformától, érzelmileg és szellemileg egyaránt annál inkább helyhez kötődtek. Kain sorsát átoknak tekintik (Ter 4,11–14). Vallási megtapasztalásaik is helyhez kapcsolják őket, és a ~ elvesztése, a hontalanság büntetés, balsors számukra (1Sám 26,19; Zsolt 137). A ~ fogalmának átélése természetesen változott a tört. folyamán. Izr.-ben eredetileg a törzsek örökrészéhez való ragaszkodás (nahalah; vö. Józs 13) állt előtérben. A hellenizmus idején ehhez járult a poliszhoz kötődés, amely mint patrisz minden áldozatot megérdemelt (vö. elsősorban 1Mak). – Ezek a természetes kapcsolatok a kinyilatkoztatással egyfelől meglazultak, sőt megszűntek, másfelől viszont magasabb szintre emelkedtek. Ábrahámnak el kell hagynia ~ját (Ter 12,1 kk.). Isten esküvel új ~t ígért neki, de először csak gerimként (® idegen) élhetnek ott ő és utódai (pl. 15,7–21). Miután az Ígéret földjét elfoglalta és sajátjának mondhatta, Izr. abban látta voltaképpeni boldogságát, üdvösségét, „nyugalmát”. Ilyen értelemben az Ígéret földje v. egyszerűen a föld, az ország felülmúlta a természetes értelemben vett ~ fogalmát. Ugyanakkor nem szabad eljátszani, újra elveszíteni. Ezért lehet mondani, hogy a föld, az ország Jahve tulajdona és az is marad, Izr. csak jövevényként, vendégként él földjén (Lev 25,23; vö. Zsolt 39,13; 119,19: idegen). A száműzetéssel Izr. elszakadt ~jától, mintegy kitépték földjéből, de épp ezáltal fokozódott benne a hozzá való ragaszkodás (Siral, Neh 9; Tób 13). A próf.-k állandóan ébresztgették egy új, dicső országnak, az új Jeruzsálemnek a reményét. Ez minden népnek és nemzetnek ~ja lesz (Zsolt 87). – Jézust szülővárosában és Jeruzsálemben, amelyet meg is siratott, elutasították (Lk 4,16–30; 19,39–44; vö. 13,34 kk.), Így megjövendölte népének ~ja pusztulását. Az Isten új népe, az Egyház nem kötődik többé földi ~hoz. Jézus a minden kötelékből való kiszakadást szabta feltételül azoknak, akik tanítványai akarnak lenni (vö. Mt 19,29). A keresztények idegenként, mint zarándokok, szétszórtan élnek ezen a világon (vö. 1Pét 1,1), mert ők a magasságbeli Jeruzsálem gyermekei (Gal 4,26), a mennyben van a ~juk (Fil 3,20). Isten népének a földön nincs maradandó városa, hanem keresi jövendő ~ját (Zsid 13,14). A hitben már az ősatyák is ezt az igazi, mennyei ~t keresték (11,14 kk.). Isten népe csak itt talál nyugalmat (4,9); ez az a ~, amelyet Isten készített nekik (11,16).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me