Isten szolgája
Isten szolgája (héb. ebed Jahve): Az ÓSz-ben maga a kifejezés valójában bármelyik igazhitű izr.-ra vonatkozhatott, mégis v. alázatból alkalmazták saját magukra, v. olyan megtisztelő elnevezésként éltek vele, amelyet Isten adott választottainak, pl. Ábrahámnak (Ter 26,24), Jákobnak (32,10), Mózesnek (Kiv 14,31; Szám 11,11), Józsuénak (Bír 2,8), Dávidnak (29-szer, pl. 2Sám 7,5; 1Kir 11,32), Salamonnak (1,29; 3,6), Zerubbábelnek (Ag 2,23), sőt egy-egy esetben olyan nem Izr. fiai közül való személynek is mint Círusz (Iz 43,10), Nebukadnezár (Jer 25,9). Deutero-Izajás: az egész nép ~ (Iz 41,8–9; 42,19; 44,1; 45,4); ugyanígy Jer 30,10 is. Az igazi ~ mégis egy névtelen. – Deutero-Izajás: 4 ~ról szóló éneket lehet elkülöníteni (42,1–7; 49,1–9a; 50,4–9; 52,13–53,12). A mai exegéták ezek szerzőjének magát Deutero-Izajást v. valamelyik közeli tanítványát tartják. Deutero-Izajás különféle próf.-i jövendöléseket fűz össze meglehetősen lazán, s ezek közé a 4 ének jól beilleszkedik. Némely föltevés szerint az énekek drámai formája kultikus alkalmazásra utal. Ugyanakkor értelmezésük az ÓSz legvitatottabb kérdése, mert az ~nak alakja több kérdést is fölvet, és ezeket roppant nehéz összhangba hozni. – Először is kérdés, hogy az ~ alakját kollektív fogalomként kell-e értelmezni v. egyedileg. A kérdés azért vetődik fel, mert az ~ kifejezés a szövegben az ismeretlen személyen kívül Izr. népére is vonatkozik, amin ismét v. az egész népet lehet érteni, v. csak a szt. ® maradékot, a próf.-k és papok nemzetségét. A kollektív értelmezésnek ellene szól, hogy az ~ Istentől kapott küldetést teljesít, és küldetése nemcsak Izr.-hez szól, hanem a pogányokhoz is: hozza a Törv.-t, amelyet Izr.-nek meg kell tartania és térít a pogányok között, aztán „sokak” helyett szenved, így részt vesz Isten üdvözítő művének megvalósításában, közösséget vállal és együtt érez a néppel, és magára vállalja azt a küldetést, amelyet Izr.-nek kellene a népek között betöltenie. – Az egy személyként való, „egyedi” értelmezés terén eltérések is, nehézségek is mutatkoznak, mindenekelőtt a próf.-király párhuzam vonatkozásában. Vajon az ~ban Deutero-Izajást, ill. egy vele kortárs ismeretlen próf.-t, egy új Mózest (Mózes redivivus) kell-e látni v. egy eljövendő próf.-ra kell-e inkább gondolni Jeremiás mintájára. Akár így, akár úgy, annyi bizonyos, hogy a próf.-i elemek az ~ alakjában úgy tevődnek össze, hogy eszményi próf.-vá avatják és a próf.-t a legtisztábban állítják elénk. – Korábban egy-egy tört.-i személyre is vonatkoztatták (pl. Jozija királyra, Cidkijára, sőt Círuszra is), mégpedig azért, mert a szókészletet szembeötlően „királyi”-nak találták. Újabban, kivált az ún. északi iskola a mitikus-kultikus magyarázat felé hajlik, ami szerint az ~ról szóló énekek valójában az új év ünnepének liturgikus szövegeit foglalják magukban, próf.-i átdolgozásban. Babilonban a király, aki a termékenység istenének (Tammuz) tiszteletére a kultikus cselekményeket végezte, vezeklőként végigjárta a haldokló és újra éledő istenségnek az útját, hogy így a következő esztendőre kiérdemelje a boldogulást és a jólétet. Hasonlóképpen jár közben Deutero-Izajás szerint az ~ is Izr. érdekében. Csakhogy ennek a fölfogásnak ellene mond, hogy a király mint Tammuz isten képviselője és az ~ közt áthidalhatatlan különbségek mutatkoznak. Először is: Babilonban nyoma sincs a mások helyett való vezeklés gondolatának; ott a király nem a nép bűnéért vezekel, s nem is közvetlenül a nép üdvéért jár közben, hanem csupán a nép jólétéért, amely nagymértékben függ magától a néptől. Hivatkoznak némelyek arra is, hogy az ~ alakjában a királyi vonások szembeötlőek (Iz 7; 9; 11: Emmánuel). Ám az ~ról szóló énekekben a királyeszmény éppúgy, mint a Zsolt 72: v. Zak 9: spiritualizált és próf.-i vonásokat is tartalmaz. További nehézséget a jelen és az eszkatologikus jövő jelent. Némelyek szerint az 1., 2. és 4. énekben az ~nak alakja a múlthoz tartozik. De nincs egyetlen olyan tört.-i személyiség sem, aki mindazoknak a föltételeknek meg tudott volna felelni, amelyeket az ~ alakjával szemben az énekek támasztanak. Ezen túlmenően: az ~ sokkal inkább ígéretet testesít meg a jövőre nézve: ő köti meg újra Izr.-lel a szövetséget, elviszi a pogányoknak Isten világosságát és mert magára vállalja és vezeklésül „sokakért” elviseli a szenvedést, végül megdicsőíti a mindenség Ura. – Összefoglalóan tehát elmondható: a dávidi királyság vonásai és a próf.-i vonások összefonódnak egy eszményi alakban. Hogy a királyi v. a próf.-i vonásokat emeli-e ki valaki, az attól függ, hogy mit tart fontosnak. Mindenesetre az ~ arra hivatott, hogy próf.-i, hithirdetői küldetését teljesítve és szenvedésével másokért vezekelve megvalósítsa a dolgok jövőbeli új rendjét. Így nemigen lehet kitérni a messiási értelmezés elől: az ~ról szóló énekek a legérettebb és a legmélyebb messiási szövegek az ÓSz-ben, amelyek a lényeges követelmények és vonások felől nézve Krisztusra vonatkoznak; Ő felelt meg nekik. – Az ÚSz-ben Jézuson kívül (Mt 12,18; ApCsel 3,13.26; 4,27.30) Izr.-re és Dávidra is vonatkozik az ~ elnevezés, de teljes bizonyossággal állítható, hogy Jézus is, az ap.-ok is úgy értelmezték a messiási küldetést, ahogy Deutero-Izajás az ~ alakjában előre megrajzolta. Ezen túlmenően: Jézus személy szerint megtestesítette az ~t, minden vonását megtalálni benne; a földön úgy járja végig az életet, mint a névtelen ~, messiási küldetése a nyilvánosság előtt sokáig rejtve marad. – Az a kettősség, amelyet egyfelől a szenvedés és a megaláztatás, másfelől pedig a megdicsőülés jelent, az Egyh. és egyenként az Egyh. tagjainak életében is végigvonul (vö. Fil 2,5–11; 1Pét 2,21–25).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
