Gusztáv

Full text search

Gusztáv – ifju francia gróf, Eötvös József A karthauzi c. regényének központi alakja. Anyját nyolcévesen elvesztette. Kollégiumi évei alatt kötött (hite szerint örök) barátságot a szegényebb sorsu Armand-nal, majd utóbb, már egyetemi tanulmányai végeztével, beleszeretett a szép Júlia3 grófnőbe. Párizsba költözött, hogy a lány közelében lehessen, s Júlia apja szívesen látta benne jövendő vejét. A nagybeteg gróf kívánságára Júlia is odaígérte kezét ~nak, a megbecsülés és olykor a szerelem jeleit mutatta iránta, de végül kiderült, hogy az újnemes Dufeyt szereti, s vele akarja összekötni életét. Apja ezért elátkozta lányát s kitagadta örökéből, mire Dufey is visszalépett. ~ nemcsak imádott szerelmében csalódott, de hőn szeretett barátjában is, akiről kiderült, hogy Dufey klienseként tevékenyen közremüködött Júlia megszédítésében, s amikor ő ezért keserű szemrehányást tett neki, Armand párbajra hívta és súlyosan megsebesítette. Felépülvén ~ kiégett lélekkel élt a fővárosban, a legfelső arisztokrata körök felszínes szórakozásaiban is rész vett olykor. Egy ízben fogadásból, rangrejtve elnyerte a szép kis grizett, Betty odaadó szerelmét, de azt tartósan viszonozni képtelen volt. Mikor a lány megtudta, hogy csupán egy fogadás tétje volt, kilépett ~ életéből, s az rövidesen Betty öngyilkosságáról kapott hírt. Minden reményét elvesztve s a lelkifurdalástól űzve ekkor a roppant szigorú regulájú karthauzi rend anyakolostorába kérte felvételét. Súlyos válságokat leküzdve itt idővel megtalálta lelke békéjét, de a párbajban szerzett seb kiújulván egészsége rohamosan hanyatlott. Még halála előtt ~ találkozott s megújította barátságát a megigazult Armand-nal, majd ott állhatott a haldokló Betty mellett (aki valójában nem ölte meg magát annak idején), hogy elnyerje bocsánatát. – A művelt, okos és vonzó megjelenésű ifjú arisztokratában, aki a történetet egyes szám első személyben meséli el, az író az ábrándos idealistát rajzolja, aki ugyan kényes lelkiismeretével és szüntelen önvizsgálatával vonzó példát nyújt az emberi tökélyre való törekvéshez, egyben azonban roppant sebezhetőnek is mutatkozik, hiszen nem veszi számításba az emberi gyarlóság, sőt gonoszság mindennapos realitását. Néhány fennkölt általánosságon kívül nincsen voltaképpeni célja életének, nem az akarat irányítja, hanem a szentimentális világfájdalom könnyárja sodorja. Hősének jellemzésére annyi érzelgést és mélyenszántó bölcselkedést használ a fiatal s így még nem kellőképp tapasztalt Eötvös a voltaképpeni cselekvéshez képest, hogy ~ alakja túl éterivé válik, nem oly kézzel fogható, meghitt ismerősünk, mint későbbi regényeinek szereplői.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me