Emlékoszlop

Full text search

Emlékoszlop H. maccébá = oszlop, 'eben = kő, jád = kéz.
A maccébá szót legtöbbször szent oszlopnak fordítja az ÚF. A régebbi időkben még nem számított bűnnek az ilyen oszlopok felállítása; olajjal kenték föl azokat (1Móz 28,18) és italáldozatokat mutattak be rajtuk (1Móz 35,14), sőt le is borultak előttük (Mik 5,12). Azonban a próféták harcot indítottak ez ellen, mint a bálványimádás egyik formája ellen (Jer 2,27; Hós 10,1.2; Mik 5,12; ld. még 3Móz 26,1; 5Móz 7,5; 12,3; 16,22; 2Kir 18,4; 23,14). A maccébák mellett oltár is állt (2Móz 24,4).
Jákób nemcsak Isten tiszteletére állított fel maccébát, hanem felesége emlékére is (1Móz 35,20). Ennek nem lehetett kultikus célja, hiszen a halott-kultusz szigorúan tilos volt. Hasonlóképpen Absolonról is azt olvassuk, hogy emlékoszlopot állított magának, mivel nem volt fia (2Sám 18,18; de 2Sám 14,27 szerint három fia és egy leánya volt). Emlékoszlopnak tekintendő az a »kő« is, amelyet 1Sám 7,12 szerint a filiszteusokon aratott győzelem után állított fel Sámuel, és a segítség kövének, 'eben-hácézer-nek nevezte el. Emlékköveknek tekintendő az a tizenkét kő is, amelyeket Józs 4,1-9 szerint a Jordánon történt csodálatos átkelés után azért kellett felállítani (Gilgálban és a Jordán medrében is), hogy »emlékeztessék Izráel fiait mindörökké« (4,7). Hasonló szerepe volt a tanúként felállított kőnek is (1Móz 31,44-54). Itt a maccébá egyrészt a szövetségkötés rítusához tartozik, másrészt határkőnek számít, a jövőben pedig tanúként őrködik azon, hogy mindkét fél tartsa meg a szövetséget. Ugyanígy Józsué is tanúként állított fel egy nagy követ, miután az izráeli törzsek egyesültek és szövetségkötéssel kötelezték magukat az Úr kizárólagos tiszteletére Sikemben (Józs 24,25-27).
A jád = kéz szó 1Sám 15,12-ben és 2Sám 18,18-ban jelent emlékoszlopot. Egyiket Saul, másikat Absolon állíttatta magának. Ld. még Ézs 56,3-6 »kezet és nevet« ad templomában az Úr a hozzá csatlakozott és Őt szolgáló idegeneknek is.
KD

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me