Ézsaiás, Ézsaiás könyve
Ézsaiás, Ézsaiás könyve
1. Ézsaiás próféta
Ézsaiás a könyve élén álló felirat (1,1) szerint Uzziás, Jótám, Áház és Ezékiás királyok idejében működött Júdában, pontosabban annak fővárosában, Jeruzsálemben. A felsorolt királyok nevéből láthatóan kortársa volt az Izráelben működő Hóseásnak (Hós 1,1) és a Júdában prófétáló Mikeásnak (Mik 1,1). Prófétai fellépését pontosabban meg lehet határozni a 6,1 alapján, mely szerint elhívását Uzziás király halála évében nyerte el (Kr. e. 740, más számítás szerint 735). Korának nagy politikai és háborús eseményeire többször reflektál próféciáiban, így a 734/733-as szír-efraimita háborúra ( 7-8 r.), különösen pedig a 701-ben történt nagy asszír hadjáratra Júda ellen 1,7-9; 36–37 r.). Egy kései nem kanonikus irat Ézsaiás mártíromságáról egy olyan legendát mond el, mely szerint az asszír istentiszteletnek hódoló, prófétagyilkos Manassé király parancsára a menekülő és egy odvas fában elrejtőzött prófétát a fával együtt derékban elfűrészelték (vö. Zsid 11,37). Minden valószínűség szerint a 600-as évek elején halt meg.
Személyes körülményeiről még tudjuk, hogy apját Ámócnak hívták (nem tévesztendő össze Ámós prófétával), és hogy családos ember volt. Gyermekeinek jelképes neveket adott: Seárjásúb = »a maradék megtér« (7,3), Mahér-sálálhás-baz = »Hamar a zsákmányra, gyorsan a prédára!« (8,3). Választékos stílusú, szép nyelvén meglátszik, hogy a főváros neveltje; előkelő származású lehetett, aki bejáratos volt a királyokhoz is: Áház és különösen Ezékiás tanácsadója volt (2Kir 19,2-7.20kk; 20,1-11.14-19). Elhívatási látomása mutatja, hogy valamilyen kapcsolatban állt a templommal és a kultuszi személyzettel (6,1-7). Teológiai gondolataihoz hozzátartozott az a hit, hogy a templomhegy, Sion és a szent város, Jeruzsálem Isten különös oltalma alatt áll (14,32; 28,16; 31,4-5). Idetartozik az eszkhatológikus vonatkozású 2,2k is. Gondolatvilága, szóhasználata e vonatkozásban olykor párhuzamos az ún. Sion-zsoltárokkal (Zsolt 46; Zsolt 48; Zsolt 76).
2. Ézsaiás könyvének tagolódása
Ézs a legterjedelmesebb prófétai könyv, 66 részből áll. E sok prófétai megnyilatkozás azonban nem mind illik Ézsaiás korához. Az ő korát politikailag jellemezte az asszír terjeszkedés, a Kr. e. 8. szd. utolsó harmadában, név szerint is olvasunk akkor élt asszír királyokról (20,1; 36,1). Épp ezért meglepő, hogy a 40. résztől kezdve valami más kor és helyszín tükröződik, mint a megelőzőkben. Félreismerhetetlen, hogy a helyszín Babilónia, és az a zsidóság, amelyhez a próféta szól, a babiloni fogságban élő nép, mégpedig abban az időben, amikor már remélhető a közeli hazatérés (40,1-2). Ez pedig az újonnan fölemelkedő perzsa birodalomnak Círus nevű királyától várható (45,1; 46,1). Círus perzsa király 539-ben foglalta el Babilont, véget vetett hatalmának, és már 538-ban rendeletet adott ki arról, hogy a fogságba hurcolt népek hazavándorolhatnak, templomukat is felépíthetik (vö. Ezsd 1,1-4). Ézsaiás egykori elhívatása és Círus rendelete között kerek 200 esztendő telt el, amiből az következik, hogy a 40kk részeknek nem lehetett Ézsaiás a szerzője, hanem az egy Babilóniában élő ismeretlen próféta volt, akit második, azaz Deutero-Ézsaiásnak szoktunk nevezni, megkülönböztetésül az első, azaz Proto-Ézsaiástól. A könyv alapos elemzése kimutatta, hogy e »babilóniai Ézsaiástól« valók a 40-55. rész próféciái. Ami pedig azután következik, az 56-66. részben, az egy harmadik, azaz Trito-Ézsaiás neve alá sorolt próféciagyűjtemény.
3. A proto-ézsaiási könyv (1-39)
Ézsaiásnak egy kijelentése úgy szól, hogy ő a próféciáit »lepecsételte«, azaz megőrzés céljából rábízta tanítványaira (8,16). Mert a próféciákat általában a tanítványok köre őrizgette, majd leírta és könyvbe rendezte. Az 1-39. r.-ben e rendezés szempontja főként a műfaj szerinti csoportosítás. Öt szakaszra osztható ez a könyv: Ézsaiás korábbi próféciáinak gyűjteménye, 1-12. r. - Idegen népekről szóló próféciák, 13-23. r. - Kései apokaliptikus könyv, 24-27. r. - Ézsaiás későbbi keletű próféciái, kiegészítésekkel, 28-35. r. - Történeti leírás, 36-39. r., nagyjából azonos a 2Kir 18-20. r.-ben foglaltakkal.
Ézsaiás elhívatása során megtapasztalja a nagy ellentétet a szent Isten és a tisztátalan ajkú próféta és nép között (6). A próféta ajkát ugyan megtisztítja Isten, de feladatává teszi, hogy prófétálásával leplezze le népe bűneit, és hirdesse Isten ítéletét a megtérni nem akaró nemzedékkel szemben. Az 1. r.-ben nagy vádbeszéd hangzik el, melyben Ézsaiás Sodomához és Gomorához hasonlítja népét, szemükre hányja képmutató istentiszteletüket (1,11-15), az igazság és jog lábbal tiprását (1,21kk). Ezek miatt következik a 2-3. r.-ben elmondott ítélet. Ézsaiásnál gyakran visszatér e két fontos szó, hogy jog és igazság. Az 5,1-7-ben leírt példázat az Úr szőlőjéről is a jog és igazság gyümölcsét hiányolja; a közvetlenül utána következő jajmondások pedig néven nevezik a szociális igazságtalanságokat. A 7-9. r. hátterét a szír-efraimita háború képezi, amikor a próféta igyekezett hitet önteni Áház királynak és népének szívébe - sikertelenül. Itt olvasható a híres Immánuél-prófécia (7,14). A 10-12. r.-ben már egy szebb jövőnek a képe tükröződik. Le fog tűnni Asszíria hatalma, mert az elbizakodott hódító nem látja, hogy csak eszköz a megfenyítő Isten kezében (10,5kk). Azután Isten új korszakot teremt majd, amikor igaz király fog uralkodni Dávid trónján. Messiási jellegű próféciák olvashatók 9,5k-ben, 11,1-10-ben; általános üdv-eszkhatológikus jövendöléseket a 2,2–4; 4,2-6 részletekben és a 12. r. magasztaló énekében. A negatív kritika ugyan megkérdőjelezi az üdvpróféciák ézsaiási eredetét, és úgy véli, hogy a próféta a totális megsemmisülést hirdeti. Mégis azok a teológiai gondolatok, amelyekkel egyebütt is találkozunk, a hit (7,9; 28,16) és a megtérés (1,16k) a megváltás reménysége alatt kerülnek említésre. A »maradék megtér« jelképes név (7,3), vagy a próféta ún. »Sion-teológiája« magában foglalja azt a reménységet, hogy az Úrnak a nagy próbatételek ellenére gondja van szent városának és népe maradékának megőrzésére.
A 13-23. r. hosszabb-rövidebb próféciákat tartalmaz idegen népekre, nagy birodalmakra, vagy kisebb szomszédos országokra vonatkozóan. A legtöbb kijelentés megérthető a 700-as évek utolsó harmadának eseményeiből. Viszont a Babilon pusztulásáról szóló 13. r.; a 14,1-23 és 21,1-10 már kétszáz évvel későbbi történeti hátteret feltételez. Bizonytalan a Tíruszról mondott prófécia kora is (23).
A 24-27. r. egészen különálló egység, amelynek részletei teljesen eltérnek Ézsaiásnak a kor történeti adottságaihoz vagy erkölcsi és szociális helyzetéhez kapcsolt konkrét hirdetési modorától. Apokaliptikus próféciák ezek. Tartalmuk az, hogy »azon a napon«, tehát a végső ítélettartás idején az Úr le fogja győzni a kaotikus ősellenséget (27,1), megbünteti választott népének ellenségeit (24,21k), jöttére kozmikus katasztrófák következnek be (24,19-23). Népének boldog korszakot szerez (26,1-13), híveinek »nagy vacsorát készít« (25,6), eltörli a könnyhullatást, sőt legyőzi a halált is (25,7; 26,19). A fogság utáni kor teológiai gondolatai ezek, de kései a nyelv, a szókincs és a szimbolikus képek használata is. A Kr. e. 4-3. szd.-ból származó prófécia-gyűjtemény lehet az akkoriban kifejlődő apokaliptikus irodalom egy jellegzetes darabja.
A 28-35. r.-ben olvasható próféciák részben Ézsaiás korát tükrözik. A próféta saját feljegyzésein kívül (30,8) a tanítványok gyűjtő munkája révén maradtak fenn. Kései eredetűnek látszik az Asszíria lehanyatlását tükröző 33. r. liturgikus szövege. A 34-35. r. pedig ismét apokaliptikus jellegű kései részlet.
Végül a 36-39. r. történeti leírás Ezékiás koráról, különösen a 701-es nagy hadjáratról, a 2Kir 18-20-ból kölcsönözve. Többletet jelent a betegségéből meggyógyult Ezékiás hálaimája Ézs 38,9-20-ban.
4. A deutero-ézsaiási könyv (40-55.)
A Babilóniában élő és a fogság végét s a hazatérést hirdető ismeretlen próféta írásait két fő részre szokták osztani: a 40-48. r. még a Babilon eleste előtti időből való. Itt a perzsa birodalomnak és Círus perzsa királynak a fölemelkedése és a hozzá fűződő szabadulásreménység tükröződik. A 49-55.49-55. r.-ben már a Babilon eleste utáni, szinte ujjongó hangulat tükröződik, Izráel-Júda (a kettő lassanként eggyé válik) jövendő dicsőségének festésében. A próféta ismerhette Círus győzelmeit (Ézs 45,1-3), de nagyvonalú politikáját is. Nem az oktalan vérengzés vezette, és vallási tekintetben is türelmesebb volt, mint az asszír-babiloni uralkodók. Ezért lehetett remélni, hogy nagylelkű lesz a hazájuktól elhurcoltak iránt.
Deutero-Ézsaiás próféciái nincsenek azonos műfajok szerint csoportosítva, de megvannak az alapgondolatai, amelyekhez ismételten visszatér. A vigasztaló bevezetés (40,1-2) után egyik fő mondanivalója a fogságból való hazatérés Isten vezetése mellett (40,3-5; 43,19-21 stb.). Jahve népének megváltója és (újjá) teremtője (43,1.14-15; 48,17). Izráelnek megvoltak a nagy történeti emlékei, az exodus, a pusztai vándorlás idején Isten gondviselése, az ígéret földjének elfoglalása; ezekkel kapcsolatban azt mondja a prófétai üzenet, hogy most ne a régi dolgokat emlegessék, mert az Úr új nagy tetteket készít (43,18k), új exodus, új hazavándorlás, új honfoglalás következik (43,5kk; 44,26k; 49,16-21).
Deutero-Ézsaiás nagy teológiai gondolata a kizárólagos monoteizmus. Jahve, az Úr, nemcsak Izráel egyedüli Istene, hanem egyetlen Isten, akin kívül nincs más (44,6.8; 45,6.18.22). Maró gúnnyal beszél a bálványszobrokról, azok készítőiről és imádóiról (40,18kk; 44,9-20). A bálványok megsemmisülnek (46,1-2), az Úr azonban örökkévaló, övé a világ és ő intézi a népek sorsát (40,28; 42,5k). A kizárólagos monoteizmusból következik a próféta univerzalizmusa: az Úr nemcsak Izráelnek, hanem minden népnek Istene; ebből következik az a reménység, hogy eljön majd az idő, amikor minden nép az Urat keresi és tiszteli; ennek egyik előfeltétele pedig a misszió gondolata, hiszen a népek várnak az Úr tanítására (42,4; 49,6).
A deutero-ézsaiási próféciák közt található néhány jellegzetes részlet, amely kiemelkedik a többi közül, bennük az Úr szolgája (ebed Jahve) különleges szerepe, szolgálata van kihangsúlyozva. Ezek az »Ebed-Jahve-énekek« a következők : 42,1-4; 49,1-6; 50,4-9; 52,13-53,12). Az első kettőben a misszió, a másik kettőben pedig a helyettes szenvedés az Úr szolgájának a sorsa és feladata. Ősrégi kérdés, hogy kiről írta ezeket a próféta, magáról, vagy másról? (ApCsel 8,34). A kérdésre a legkülönbözőbb módon próbáltak válaszolni a magyarázók. Vannak, akik úgy vélik, hogy a próféta csakugyan magáról írt; mások szerint valamelyik mártírsorsra jutott prófétáról (Ézsaiás, Jeremiás stb.), esetleg egy királyról (Ezékiás, Jójákin), vagy másokról. Ezekkel az individuális magyarázatokkal szemben áll a kollektív értelmezés, mely szerint az Úr szolgája Izráel, az ő feladata a misszió (49,6), és sorsa az engedelmesen vállalt szenvedés, melynek láttán végül is a királyok és népek elcsodálkoznak (52,15). Mivel azonban Izráel egésze nem mindig volt engedelmes bizonyságtevője Istennek és béketűrő vállalója a szenvedéseknek, a kollektív magyarázat kénytelen hozzáfűzni, hogy a Szolga az »ideális Izráel«, a szent mag, a kiválasztottsággal járó feladatok felelős hordozója. - Egyéb irodalomkritikai és vallástörténeti értelmezéseket nem említve, régtől fogva volt egy olyan magyarázat, mely szerint e próféciák a jövőről beszélve, utalnak valakire, aki majd népének és a népeknek tanítója lesz, de szenvedés és kínos halál jut neki osztályrészül. Ebben az értelemben idézi az Ebed-Jahve-énekek számos textusát az ÚSZ, Jézus Krisztusra értelmezve (Mt 12,18kk; Lk 22,37; Jn 12,38; ApCsel 8,32k). Az ÚSZ-nek máshonnan is ismert visszatekintő, »ráismerő« krisztologikus értelmezése ez, amely végeredményben közel áll az »ideális Izráel« gondolatához, lévén annak legideálisabb megtestesítője maga Jézus Krisztus.
5. A trito-ézsaiási gyűjtemény (56-66)
Ézsaiás könyvének harmadik nagy egysége ismét palesztinai területen keletkezett. A történeti háttér és a tartalom különbségeiből láthatóan azonban itt nem egy személy által és nem egy időpontban elmondott próféciákról van szó. A Trito-Ézsaiás név sem olyan értelmű, mint volt az egy személyt jelölő Deutero-Ézsaiás, itt egy prófécia-gyűjteménnyel állunk szemben. Legrégibbnek látszik a 63,7-19 és a hozzá kapcsolódó 64. r. bűnbánó és könyörgő imádsága (talán még a fogság közepe tájáról). Itt és más próféciákban is az látszik, hogy Jeruzsálem és a templom romokban áll (58,12; 61,4). Másutt viszont már az új templomra történik utalás (56,7; 66,6). Egységes a 60-62. r., amely üdvpróféciákat tartalmaz, s helyenként emlékeztet Deutero-Ézsaiásra (61,7; 62,11), sőt az üdvjövendő festésében messze túlmegy Deutero-Ézsaiáson, hihetetlen gazdagságot és a népek közt kimagasló szerepet jósolva Izráelnek. Komoly prófétai tanítás az 56,1-8 arról, hogy az idegeneknek és a rituális okokból eddig kizártaknak is helyük lesz a templomban. Az 58. r. pedig a böjt értelmét magyarázza szinte ÚSZ-i szinten. - A legkésőbbi próféciák közé tartoznak a 65-66. r.-ben foglaltak, feltételezés szerint a Kr. e. 4. szd.-ból, amikor már a hellénisztikus kor hatása pogány istenek tiszteletében is megmutatkozott (65,3k.11; 66,3.17). A harag és az ítélet kifejezése mellett azonban ugyanezekben a részekben olvasható az Úr megengesztelődése és a Jeruzsálem számára készített boldog végidő, amikor Isten »új eget és új földet« teremt (65,17; 66,22).
A trito-ézsaiási próféciák súlyosak és szépek, de magukon viselik az epigon-irodalom jellegzetességeit. Gyakran ismétlődnek korábbi prófétáktól (Jeremiás, Ezékiel, Zakariás) ismert mondatok. Visszacsengenek az »első« és »második« Ézsaiás egyes kijelentései is; bizonyára ez is oka annak, hogy e gyűjteményt Ézsaiás könyvéhez csatolták.
Az egész Ézsaiás könyvével kapcsolatban fontos még megjegyeznünk, hogy a qumráni tekercsek közül legnevezetesebb épp az Ézsaiás könyvét tartalmazó kézirat, s ez a Kr. e. 2. szd.-ból származó tekercs mind a 66 fejezetet tartalmazza. Jelentősége és tekintélye igen nagy volt az ÚSZ korában is: ez az ev-okban legtöbbször idézett ÓSZ-i könyv. És hogy másolati példányai miként terjedtek, arra példa az etióp kincstárnok története (ApCsel 8,26kk).
TK
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
