Felszentelés
Felszentelés A B szerint szent az Isten és szent mindaz, aki vagy ami őhozzá tartozik, az ő szolgálatában áll. Templomnak, kultuszi tárgyaknak és az istentiszteleti szolgálatot végző személyeknek az Istennek való átadását jelenti a felszentelés, amely ünnepélyes szertartások keretében történt, a profán, a közönséges használattól vagy működéstől való elkülönülés kifejezésére.
A pusztai vándorlás idején leírt szent sátor felszentelésénél 2Móz 40,1-11-ben a hangsúly azon van, hogy minden pontosan és előírás szerint készüljön, ill. kerüljön a maga helyére. Szentelt olajjal kenték meg a sátrat és a kultuszi tárgyakat (vö. még 3Móz 8,10k). A szertartáshoz hozzátartozott az áldozat-bemutatás (2Móz 40,29) az oltár használatba vételével kapcsolatban külön részletes áldozati előírások voltak (2Móz 29,36kk).
Salamon templomának a felszentelése is azzal kezdődött, hogy minden szent tárgyat, elsősorban a szövetség ládáját, a rendeltetésüknek megfelelő helyen elhelyezték. A templomszentelés leírása során első helyen áll a nagy felszentelő imádság és a gyülekezet megáldása (1Kir 8,22-61). Bár az áldozatok elképesztő tömege következett ezután, mégis igen jelentős az imádság szerepe; belőle hangsúlyozottan kitűnik, hogy az »imádság háza«, ha nem is szolgálhat lakóhelyül Istennek, mégis meg lehet őt ott találnia a megtérő bűnösnek vagy a bajba, nyomorúságba jutott népnek. A Krón kiegészíti a leírást azzal, hogy az énekes léviták Dávid zsoltárait énekelték (2Krón 7,6).
A babiloni fogságból hazatért nép az elpusztult templom helyett újat épített. Ennek a felszentelésénél már teljesen az áldozati ceremóniákon, a papok és léviták pontos beosztás szerint való szolgálatán van a hangsúly (Ezsd 6,16kk). Az ÓSZ eredeti (itt arám nyelvű) szövegében e helyütt olvasható először a hanukka szó a templom felszentelésére. (A név azért jelentős, mert amikor Makkabeus Júdás Kr. e. 164-ben a IV. Antiokhosz Epifanész által megszentségtelenített jeruzsálemi templomot visszafoglalta és újból felszentelte (1Makk 4,36kk), e nap évfordulóját hanukka néven évről évre megünnepelték).
A templomi szolgálatot végző papi személyeket szintén felszentelték. Ennek típusa Áronnak és fiainak a felszentelésében van bemutatva (előírása 2Móz 29-ben, végrehajtása 3Móz 8-ban olvasható). Először a papi ruhákba öltöztetés van leírva, azután a szentelt olajjal történő felkenés, végül az előírt áldozatok bemutatása; az utóbbiaknál a papnak fülét, kezét, lábát megkenték az áldozat vérével. Bár e papszentelés a leírt példa szerint elvileg »Áron fiaira«, az egész áldozó papságra kiterjedt, a késői korban valószínűleg csak a főpap részesült felszentelésben, s az ezzel járó ceremóniák révén lett »felkent főpap«.
A papságnak a tisztükbe való beiktatásához a felszentelés szertartásán kívül hozzátartozott még egy mozzanat, amit az eredeti h. kifejezés úgy mond, hogy »megtölteni a (pap) kezét«. Régi elbeszélések alapján (Bír 17,10; 18,14) úgy látszik, hogy ez a papi jövedelem megállapítására vonatkozott. Magyarázzák úgy is - a »megtölteni« és a »tele« szavak összefüggéséből -, hogy Áron és fiai kezét Mózes telerakta az áldozat felmutatandó részeivel (2Móz 29,26), s így ezzel az Isten elé állással történt volna meg igazi beiktatásuk. A kifejezés eredete azonban homályba veszett (Ez 43,26 ugyanezt használja az oltár felszentelésére), és általában csak a papi tisztbe való beiktatás tényét jelenti (2Móz 28,41 stb.). Az aranyborjú történetében pedig a lévitáknak az Úr ügyéért való buzgóságát, odaadását fejezi ki (2Móz 32,29), ami egyik alapja az Úr szolgálatára való elkülönítésüknek.
TK
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
