Igazságtalanság

Full text search

Igazságtalanság Az igazság, mint erkölcsi elv, a közösségi élet rendjének, ezáltal az egyes emberek zavartalan életének is az alapja, amely törvényekbe van rögzítve. A törvények ugyan a mindenkori társadalmi rend szabályozói, a normák koronként változnak (ld. IGAZSÁG 1.), épp ezért az ÓSZ, sőt az ÚSZ társadalmi rendje is más képet tükröz, mint korunké. Ennek megfelelően az ÓSZ-ben és az ÚSZ-ben másfajta törvények vagy istentiszteleti szertartások, egyházszervezeti elvek találhatók. Társadalmi formák és vallásos ceremóniák azonban nem tartoznak úgy hozzá Istennek a B-ban bemutatott üdvtervéhez és megváltó munkájához, mintha ez utóbbinak a lényegét meghatároznák. Az egyes B-i életformák és törvények ezért nem minden időkre érvényes normák - a törvények betűje szerint -, hanem keretül szolgálnak az ÓSZ és az ÚSZ korában történtekhez.
Mindamellett magában a B-i korban az igazságosság az akkori idők törvényes rendjéhez való alkalmazkodást jelentette, különösen az igazságszolgáltatás terén. Az igazságtalanság viszont ennek az ellenkezőjét jelentette: a törvényes igazsággal való szembefordulást, ill. a hamis bíráskodást. Tettekben nyilvánul meg az igazságosság, de ugyanígy tettekben mutatkozik meg az igazsággal, a törvénnyel szembeni ellenszegülés is.
Az ÓSZ h. nyelvében az igazságtalanságra olyan fosztóképzős szóalak, mint a magyarban (az igazság szóból) nincsen; a fogalmat jó néhány hasonló jelentésű szó fejezi ki. (Érdemes összehasonlítani az 1908-as revideált Károli-B-t az ÚF szövegével: az igazságtalanság szó helyett a h. szóváltozatokhoz közelebb álló magyar szó, pl. jogtalanság, törvénytelenség áll, 3Móz 19,15.35; Jób 34,12; Péld 13,23.) - Röviden összefoglalva: a törvény megköveteli az igazságra törekvést, az igaz ítélethozatalt (2Móz 23,1-3.6-8), a próféták pedig őrködtek ennek az érvényén, és kegyetlenül ostorozták az igazságtalanságot (Ézs 1,21-23; Jer 5,25-28; Ám 5,10-12 stb.).
Az ÚSZ-ben is ilyesféle a helyzet a rokon értelmű szavak váltakozó használatánál: A mi hamisságunk Isten igazságát mutatja meg (Róm 3,5); minden gonoszság bűn (1Jn 5,17); elveszik ítéletüket, akik a hamisságban gyönyörködnek (2Thessz 2,12). Súlyt helyez az ÚSZ is annak hangoztatására, hogy a bűn ebben a vonatkozásban is elnyeri büntetését: »Aki igazságtalanul cselekszik, vissza fogja kapni azt« (Kol 3,25); »igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát« (1Kor 6,9).
Az ÓSZ-ben a szenvedés értelmének boncolgatásánál, az ÚSZ-ben a törvény megtartására való képtelenség láttán, az ítélettől való félelem miatt vetődik fel a kérdés: Nem igazságtalan-e Isten (Jób 36,23; Róm 3,5)? Az ÓSZ-i teodicea kérdéséhez ld. IGAZSÁG 2. Az ÚSZ-i kérdésre pedig a válasz az, hogy Isten ítélő igazságánál nagyobb a megigazító kegyelme (Róm 5,20k).
TK

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me