Íj, íjász
Íj, íjász Az íj ősrégi támadófegyver, amelyet vadászatra és katonai célból is használtak (1Móz 21,20; 27,3; valamint 1Sám 31,3; 1Krón 12,2; Hós 2,20 stb.). A rugalmas fát különféle anyagokból készült zsinórral feszítették ki (állatszőr, bél, növényi rost). Feltalálói a Kr. e. 2. évezredben a hikszoszok voltak, használata Egyiptomban elterjedt. Később továbbfejlesztették, különféle kötésekkel, fa és szarv kombinációjával, díszekkel egészítették ki. A fémkiegészítéssel készített íjat jelöli az »ércíj« kifejezés, teljesen fémből ugyanis nem készítettek íjat (2Sám 22,35; Zsolt 18,35; Jób 20,24). Az íjból változatosan kialakított heggyel ellátott, és ugyancsak különféle anyagokból készített nyilat lőttek ki. Az íjász felszereléséhez tartozott a nyilak tárolására szolgáló tegez (1Móz 27,3). Az íjászok szerepe a hadviselésben akkor vált jelentőssé, amikor a harci szekerek megjelenésével szükségessé vált a gyalogság részére dobó-, ill. lőfegyverek alkalmazása (2Kir 9,24; 1Kir 22,34).
Szerepe van az íjnak a képes beszédben is. Az íjak száma kifejezi egy hadsereg erejét és nagyságát (2Krón 17,17; Ézs 21,17). A kifeszített, harcra kész íj az erő és a hatalom kifejezése (2Sám 22,35; Jób 29,20). Isten íjként fogja kifeszíteni Júdát (Zak 9,13). Többször a pusztító veszedelem kifejezése az íj vagy az íjász alakja (Zsolt 60,6; Ézs 21,15; Jer 4,29). Valakinek az íját összetörni annyit jelent, mint erejét elvenni, megsemmisíteni az illetőt (Jer 49,35; Hós 1,5). Zak 9,10 és Hós 2,20 a messiási béke jelei közé sorolja az íjak eltűnését is. A meglazult íj képe a megbízhatatlanság és engedetlenség kifejezése (Zsolt 78,57; Hós 7,16). A hűtlenség és gyáva árulás bizonyítéka, hogy valaki íjjal felfegyverkezve megfutamodik (Zsolt 78,8k). (Ld. még NYÍL, FEGYVEREK)
SzCs
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
