Isten haragja

Full text search

Isten haragja Isten érzése az emberi gonoszsággal szemben. Nem annyira indulat, inkább a büntetés elindítója. Egyik h. szava 'ap, ez emberi és isteni haragra egyaránt vonatkozik, székhelyének az orrot képzelték (1Móz 27,45). Az 'ánaf igét csak az isteni haragra használták. A »haragra lobbanni« kifejezés h.-ül: hárah (4Móz 22,27). A g. nyelvű ÓSZ (LXX) és az ÚSZ az isteni haragot a thümosz (szenvedélyes harag) vagy az orgé (már a klasszikus irodalomban ismert) szavakkal adja vissza.
A B-ban egyaránt vonatkozhat a múltra, a jelenre és a jövőre. Isten haragja felgerjedt népe ellen a pusztai vándorlás során, erre a múlt példájaként a szentírók gyakran hivatkoztak (Zsolt 94,1; Zsid 3,11; 4,3). A jelen történelmi csapásait Isten haragjaként fogták fel (1Thessz 2,16). A bűnös ember ellen Isten haragja jelentetik ki (Róm 1,18). Harag marad azon is, aki »nem hisz a Fiúban« (Jn 3,36), sőt természet szerint mindnyájan Isten haragja alatt vagyunk (Ef 2,3). Isten haragjának emberi eszközei, végrehajtói lehetnek (Jéhú fejedelem: 2Kir 9,7; Asszíria: Ézs 10,5 vagy a római hatóságok: Róm 13,4k). Keresztelő János hirdeti Isten eljövendő haragját (Mt 3,7; Lk 3,7). Jézus szól a végidőkben megnyilvánuló isteni haragról (Lk 21,23). Az üres beszéd, kapzsiság, bálványimádás Isten haragját váltja ki (Ef 5,6; Kol 3,6). Ettől a haragtól Jézus ment meg minket (1Thessz 1,10; 5,9; Róm 5,9).
Ha a B-ban egyszerre kétféle, hasonló értelmű kifejezéssel jelöli Isten haragját, ez minőségi különbségtételt (többletet) jelent (Ézs 13,9; 5Móz 29,27; Jel 16,19; 19,15). A Jel sokat szól az ítélettel kapcsolatban a harag borsajtójáról (14,19), Isten és a Bárány haragja napjáról (6,16-17; 11,18), a harag poharáról és boráról (14,10; 16,19).
BJ

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me