Királyok könyvei
Királyok könyvei
1. Nevük és helyük a Kánonban
A királyok két könyve az ÓSZ-i Kánon második részébe, »az első próféták« csoportjába tartozik. A régi héber kéziratokban nincs két könyvre szétválasztva. A LXX szerkesztői Sámuel és a Királyok könyvét összetartozóknak tekintették, s »Királyságok könyve« címszó alatt négy egységre bontva sorolták be a Kánonba. A Királyságok első és második könyve Sámuel első és második könyvének, a Királyságok harmadik és negyedik könyve pedig a Királyok első és második könyvének felel meg. HIERONYMUS a »Királyságok könyve« helyett a »Királyok könyve« elnevezést használja. A Királyok könyve két részre tagolását 1448-ban átvette egy héber kézirat, majd 1517-ben Daniel Bombergy héber bibliakiadása is. Az elnevezés tartalmi meghatározás: a könyvek a királyságok (Izráel, Izráel-Júda), illetve a királyok történetét adják elénk.
2. Szerzőjük
A Királyok két könyve szerzőjének a nevét nem ismerjük. A héber Kánon szerkesztői a Józsué, Bírák, Sámuel, Királyok könyvét azért sorolták az »első próféták« cím alá, mert a hagyomány szerint ezeket a könyveket is próféták írták. A hagyomány Jeremiás prófétát tekinti a könyvek szerzőjének. A hagyományt kétséget kizáróan sem igazolni, sem cáfolni nem tudjuk. Feltűnő, hogy e könyvekben egyszer sem fordul elő Jeremiás próféta neve, aki pedig, amint ezt könyve is mutatja, és amint a 2Krón 36,21 is utal rá, Júda fogság előtti története utolsó szakaszának kiemelkedő személyisége volt. Lehetséges, hogy a hallgatás mögött a szerzőség titka rejtőzik.
3. Keletkezésüknek módja, ideje és helye
A szerző műve megírásához különböző forrásanyagokat használt. Ezek közül hármat meg is nevez, mint amelyek általában ismertek voltak. Amegnevezett források a következők: Salamon történetének könyve (1Kir 11,41), Júda királyainak története (1Kir 14,29; 15,7 stb.), Izráel királyainak története (1Kir 14,19; 15,31 stb.). Lehetséges, hogy ezeken kívül más forrásokat is felhasznált, pl. prófétaelbeszéléseket (Illésről, Elizeusról), Dávid trónöröklésének történetét, de erről nincs adatunk. A források anyagát sokszor változtatás nélkül illesztette be művébe. Ebből következően meghagyta a »még ma is«, »mind a mai napig« kifejezéseket is, amelyek zömmel nem a könyv, hanem a források keletkezési korára utalnak (1Kir 8,8; 9,21; 12,19; 2Kir 2,22; 10,27; 14,7; 17,23). A Királyok könyve mind a történeti folyamatosság, mind a teológiai szemlélet tekintetében szorosan kapcsolódik az előző történeti könyvekhez (Sámuel, Bírák, Józsué), sőt Mózes öt könyvéhez is, kiváltképpen Mózes ötödik könyvéhez, a Deuteronomiumhoz. Ezért szokás egy átfogó deuteronomista történelmi műről beszélni, szerzőjét pedig Deuteronomistának nevezni. Ezek az elnevezések azonban félrevezetők, mivel az a feltevés van mögöttük, hogy a Deuteronomium Izráel, illetve Júda történetének egy egészen késői szakaszában keletkezett, a deuteronomista szemlélet tehát egy hosszú fejlődés eredménye. De ez csak feltevés volt, ami tarthatatlannak bizonyult (ld. KULTUSZCENTRALIZÁCIÓ). A Királyok könyvében nem csak a Deuteronomiumra találunk utalásokat, hanem más mózesi könyvekre is. Ezért helyesebb prófétai szemléletű történelmi műről beszélni, a szerző személyének a kérdését pedig nyitva hagyni. A Királyok könyve Kr. e. 561 és 539 között keletkezhetett, mivel tud arról, hogy Babilónia királya, Evil-Meródak megkegyelmezett Jójákin királynak (2Kir 25,27kk), de a babiloni birodalom bukásáról és Círusz perzsa király rendeletéről (Kr. e. 539) még nem tud. A közelebbi időmeghatározás teljesen bizonytalan, általában Kr. e. 550-re gondolnak. A keletkezés helye is ismeretlen. Némelyek szerint valahol a fogságban, mások szerint az ígéret földjén, talán Micpában írta a szerző.
4. A könyvek tagolódása és belső szerkezete
A Királyok két könyve három főrészből áll: Az egységes királyság története Salamon uralkodása idején (1Kir 1–11). Izráel és Júda története az északi országrész elpusztulásáig (1Kir 12–2Kir 17), Júda története Izráel pusztulásától a babiloni fogságig (2Kir 18–25). A könyveknek azonban van belső szerkezetük, felépítésük is. Ahogyan a Szent Sátor sátorlapjait és kárpitját különféle színű fonalakból szőtték (2Móz 26,1.31), úgy készítette el a Királyok könyve szerzője is művét. A főbb fonalak, amelyek az egész művön végigvonulnak, a következők:
a) A választott nép történelmének folyamatos ábrázolása
Legtöbbet ír Salamon uralkodásáról, a templom és a királyi palota építéséről, Salamon dicsőségéről. Salamon azonban elvetette a birodalom széthullásának a magját is. Az óriási építkezés, a fényes udvartartás igen nagy terhet jelentett a népnek. Az ország tizenkét körzetre osztása lazította a törzsi kapcsolatokat. A kényszermunka bevezetése sem szült jót. A sok idegen feleség révén terjedt a bálványimádás. Edóm és Arám már Salamon uralkodása idején függetlenítette magát (1Kir 11,19.23kk). Isten már meghirdette ítéletét (1Kir 11,11kk). A nép pedig evett, ivott, örült – a közeledő hanyatlás árnyékában (1Kir 4,20). A szerző elfogadja az ország kettészakadását Isten ítéleteként. Váltakozva foglalkozik mindkét országrész történetével. Közli az egyes királyok uralkodási idejét, úgy, hogy a másik országrész királyára is utal. Az egyes uralkodók felett a már említett prófétai szemlélet alapján mond ítéletet.
b) Kívülről jövő támadások, veszedelmek
A dávidi birodalom széthullása után mindkét országrész életére hatással voltak a környező népek és a távolabbi birodalmak. A szerző tudósít a váltakozó szerencsével folyó harcokról, diplomáciai ügyeskedésekről (1Kir 20,1kk; 22,1kk; 2Kir 10,32k; 14,7; 14,25kk; 23,29kk). Végül a nagy birodalmak mindkét országrészt elpusztítják: Asszíria Izráelt végleg, Júdát pedig később Babilónia (2Kir 17,25).
c) Szövetségszegések – szövetségmegújítások
Izráel, az egységes és kettészakadt egyaránt, Isten szövetséges népe. Minden bűn, törvényszegés: szövetségtörés. A bálványoknak már Salamon utat nyitott idegen feleségei révén (1Kir 11,4). Astóret, Kemós, Milkóm, Molok (1Kir 11,7) után jött Aséra (1Kir 15,13; 16,33), Baal (1Kir 16,31kk), tisztelték az ég seregeit (2Kir 17,16k), a szerencsecsillagokat, a Nap istennőt (2Kir 23,5), bálványszobrokat, házi bálványokat (2Kir 23,24). Elszaporodtak a férfi paráznák (1Kir 15,12; 22,47), varázslók, kuruzslók, halottidézők, jövendőmondók. Az északi országrész pusztulásáig nem szakadt el Jeroboám vétkétől, aki két aranyborjút készíttetett, s az egyiket Bételben, a másikat Dánban helyeztette el, hogy a politikailag szétszakadt országot kultuszilag is szétszakítsa (1Kir 12,25kk). Kétfelé sántikáltak (1Kir 18,21), az Úr oltárait lerombolták, prófétáit megölték (1Kir 19,14), Isten helyett Belzebubot kérdezték (2Kir 1,2kk), megtelt az ország erőszakossággal, ártatlan vért ontottak (1Kir 21). Isten megtartotta a szövetséget, sőt ez a kegyelem forrása is volt (2Kir 13,23), de a nép részéről csak két ízben tudósít a szerző a szövetség megújításáról (2Kir 11,17; 23,3kk).
d) Próféták
Izráel történetét kezdettől fogva átszövi a próféták munkássága. A Királyok könyvei a következő prófétákat említik név szerint: Ahijjá (1Kir 15,29), Jéhú (1Kir 16,7), Illés (1Kir 17,1; 2Kir 2,11), Mikájehú, a Jimla fia (1Kir 22,8kk), Elizeus (2Kir 2–12), Jónás, Amittaj fia (2Kir 14,25), Ézsaiás (2Kir 19,2), Hulda (2Kir 22,14k). Voltak névtelen, ismeretlen próféták is (1Kir 20,13.22.28; 1Kir 20,35). A helyénvaló az, ha a nép és a király hallgat a prófétákra, mert ebből áldás, szabadulás származik (1Kir 5,1kk; 6,8kk; 7,1kk; 2Kir l9,1kk). A megvetett prófétai szó pedig ítéletté válik (2Kir 17,13kk; 24,2kk).
e) Isten hatalmas tettei
Isten népe életét átszövik, kísérik Isten hatalmas tettei, amelyekkel megdicsőíti nevét, bátorítja, megszabadítja népét. Így tudja meg népe, de így tudják meg a népek is, hogy csak ő az Úr (1Kir 20,28). Isten a királyság korában is számos csodát, hatalmas dolgot cselekedett. A kétfelé sántikáló nép szeme láttára tüzet adott az égből (1Kir 18,38). Áhábnak kijelentette prófétája által, hogy a hegyen is, meg a völgyben is kezébe adja az óriási sereggel támadó Benhadádot (1Kir 20,13k.26kk). Jórám, Jósáfát és Edóm királya kétségbeejtő helyzetben lévő seregének vizet adott, és győzelmet Móáb felett (2Kir 3,9kk). Samáriát megszabadította az arámok (2Kir 6,24–7,1kk), Ezékiást és Jeruzsálemet pedig az asszírok kezéből (2Kir 18–19). Mindezen felül vannak azok a csodák, amiket Isten a próféták, különösen Illés és Elizeus által cselekedett. Mindezt azért tette, hogy féljék őt, higgyenek és bízzanak benne.
f) Isten nagy ítéletei
Isten útjához népével, Izráel történetéhez hozzátartoznak a fenyítő ítéletek is. Ilyen ítélet volt az ország kettészakadása is. Baasa kiirtotta Jeroboám egész házanépét (1Kir 15,28kk). Zimri kiirtotta Baasa házanépét (1Kir 16,11). Jéhu kiirtotta Aháb házanépét (2Kir 9,4kk.25kk.35kk; 10,10), a Baal papokat (2Kir 10,15kk). Zekarját, Jéhú leszármazottját Sallum ölte meg, őt meg Menahém (2Kir 15,12.14). Isten nagy, figyelmeztető ítélete volt Júda számára Izráel elpusztítása (2Kir 17,1kk), de nem okultak belőle. Ha Isten nem hagyott volna maradékot (1Kir 19,18), s ha nem emlékezett volna meg az ítéletben is a kegyelemről, Ábrahámról, Dávidról, féltő szeretetéről, akkor Júda is teljesen elpusztult volna (1Kir 15,4; 2Kir 8,19; 19,31; 20,6).
5. Teológiai jelentőségük
A Királyok két könyve a nagy prófétai történelmi mű záróköve. A történelem sok szálból fonódik össze, de Isten mindig Úr marad, aki mind áldásaiban, mind ítéleteiben megdicsőíti nevét. Mindig igaz, akkor is, ha ítél. Sohasem hagyja népét bizonyságok nélkül: tanítja, vezeti, figyelmezteti prófétái által. Bűnbánat és megtérés által, ha időben történik, a legnagyobb ítéletet is el lehet kerülni. De ezzel nagyon ritkán találkozunk ezekben a könyvekben (2Kir 13,4k; 14,26; 20,3; 22,19). Isten nemcsak népének, hanem a népeknek, a nagy birodalmaknak is Ura, gőgjükben megfenyíti, összezúzza őket (2Kir 19,13kk). De az ítéletben is mindig az történik, amit Isten megmondott. Saz ítélet nem az utolsó szava Istennek. Ezért csillan fel az ítélet legnagyobb sötétségében is a remény, a megújuló kegyelem (2Kir 25,27kk).
NA
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
