Misszió
Misszió H. sálah, g. aposztello. Jelentése: »küldeni, küldetés«. Izráel Isten választott népeként élte életét, az a gondolat azonban, hogy a népekhez küldetett, csak később erősödött meg. A babiloni fogság prófétája szerint Izráel azáltal lesz »a népek világossága« (Ézs 42,6), hogy a népek között Isten igéjéből él és az egyedüli Istent magasztalja. A végső időkben Isten szent hegyéhez, a jeruzsálemi templomhegyhez zarándokolnak a népek, »mert a Sionról jön a tanítás és az Úr igéje Jeruzsálemből« (Ézs 2,3). A Mt 23,15 mutatja, hogy a Jézus korabeli zsidóság aktív missziói tevékenységet folytatott. Ez a missziói aktivitás Kr. u. 70-től, a jeruzsálemi templom elpusztulásától sajátos passzivitásba csapott át, mivel a pogányok eljövetelét várták. A missziói elkötelezettség csak akkor erősödött meg, amikor Izráelt sorozatos támadások érték. Az Izráel jövőjébe vetett hit azonban nem misszióra ösztönzött, hanem a zsinagógai önértelmezés erősítéséül szolgált. A zsidóság missziói aktivitása kétirányú volt. Egyrészt bizonyos vallási gyakorlatokat kívántak meg azoktól, akik csak félig lettek zsidóvá (ld. PROZELITA), másrészt pedig a teljes zsidóvá letteket körülmetélkedéssel, áldozati és egyéb rítusok elvégeztetésével fogadták be. A tulajdonképpeni misszionáló erő a Tóra volt. Arra törekedtek, hogy a pogányokat az egy igaz Isten oltalmába vonják.
Jézus 12 tanítványával a választott nép képviselőjének tekintette magát (Mt 10,6; 15,24). A pogányokat hitben látta, amint Izráelhez jönnek (Mt 8,11k par). Odafordult a pogány kánaáni asszonyhoz (Mt 15,28 par), nem kerülte el Samária vidékét (Jn 4,36). Életét »sokakért«, azaz az egész világért adta (Mt 26,28 par). Tanítványait mindig emlékeztette a missziói munka fontosságára (Mt 24,14). Az ÚSZ-i tudósítások azonban mutatják, hogy a tanítványok a Jézus feltámadásáról szóló örömhírt még zsidó testvéreikkel sem közölték, Izráel területén kívülre pedig egyáltalán nem merészkedtek (Mt 10,6). Fokozatosan értették meg, hogy Jézus missziói parancsa (Mt 28,19) az egész világnak szóló univerzális parancs. A pogánymisszió gondolata teljesen Isten Szentlelkének munkája volt (ApCsel 10,3kk). Pál apostol Isten »választott eszközeként« (ApCsel 9,15) a pogánymisszió apostola lett. Az ApCsel leírása szerint István vértanú köre a szétszóródás után (ApCsel 8,4) Antiókhiában kezdte hirdetni a nem-zsidóknak is Jézus Krisztus örömhírét (ApCsel 11,20). Egyúttal Samáriában (ApCsel 8,5kk) és Galliában (ApCsel 9,31) is folyt a misszió. Ezen spontán missziói tevékenységek mellett az antiókhiai gyülekezet vette tudatosan kézbe a misszió ügyét (ApCsel 13,1kk): Barnabást és Saulust a misszió szolgálatába állítja. A páli misszió hamarosan nagy méreteket öltött, de sohasem szakadt le a jeruzsálemi anyagyülekezetről (2Kor 9,1; 10,13kk). Mindemellett az engedelmes keresztyén élet az egyik leghatékonyabb missziói eszköz (1Pt 2,11k; 3,1k).
Az őskeresztyén missziónak természetesen sok küzdelem közepette kellett igazát bebizonyítania. Egyrészt a római hatósággal szemben (ApCsel 16,19k; 17,6; 19,23kk; 24,5), másrészt pedig a zsidósággal szemben, amely gazdasági, politikai és önértelmezési szempontból is veszélyesnek látta a keresztyén missziót. A keresztyénség gazdasági konkurenciája abban mutatkozott meg, hogy a DIASZPÓRA zsinagógái köré csoportosuló szimpatizánsokból (prozeliták, istenfélők) toborozta első követőit. De veszélyeztetve érezték önazonosságukat is, mivel a keresztyénség új vallást jelentett. Politikailag pedig a keresztyénség messiás-hite jelentett veszélyt, mivel a Római Birodalomban a messianizmus mindig gyanús, politikai asszociációkat ébresztett. (Ld. még APOSTOL; KÜLD, KÜLDETÉS, KÜLDÖTT)
VG
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
