Orlando

Full text search

Orlando – a néhai Roland de Bois lovag legifjabb fia az Ahogy tetszik című vígjátékban. Legidősebb bátyja, Olivér parasztsorban tartotta, és a nemesembernek járó előmenetel minden lehetőségét elzárta előle. Kétségbeesett becsvágyától hajtva ~ vállalta a veszélyes küzdelmet a hercegi udvar előtt egy Charles nevű behemót díjbirkózóval, és fölényesen győzött. Ez alkalommal nyerte el a száműzött herceg lányának, a szép Rosalindának becsülését és szerelmét. Hű szolgájától, Ádámtól megtudta, hogy győzelme miatt irígy bátyja az életére tör, s az öreggel együtt elbujdosott az ardennes-i erdőkbe. Itt találkozott szerelmével, aki közben ugyancsak bujdosásra kényszerült, de nem ismerte fel, mert a lány pásztorfiúnak adta ki magát. Az ál-pásztorfiú rávette, hogy udvaroljon neki úgy, mintha ő lenne Rosalinda. ~ szívesen belement a játékba, s minden nap látogatást tett a pásztortanyán; csak akkor maradt el, amikor ármányos bátyját megmentette egy oroszlántól, s maga is kisebb sebet kapott. Ez a hőstett hívévé tette korábbi ellenségét, s hamarosan az ál-pásztorfiú is leleplezte magát. ~ elnyerte a szép Rosalinda kezét, s így örököse lett apósának is, aki közben visszakapta trónját és birtokait. – Az elnyomott kisebbik nemes fiú sorsának kezdeti fordulatai Toldi Miklóst juttatják eszünkbe. Ezután az epekedő szerelmes vonásai uralkodnak el ~ alakján, de természetes jó kedélye meg kilétét titkoló szerelmesének vidám leleménye nem engedik, hogy a mélabú hatalmasodjék el rajta. Bátorsága, egyenessége és hűsége méltó jutalmaként nyeri el a darab legvonzóbb nőalakjának szerelmét.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages