Ambrus Zoltán

Full text search

Ambrus Zoltán (Debrecen, 1861. febr. 22.Bp., 1932. febr. 28.): író, műfordító, kritikus, az MTA l. tagja (1911). Bp.-en végezte jogi tanulmányait; 15 évig a Magyar Földhitelintézet tisztviselője. Arany László figyelt fel a lapokban megjelent cikkeire, és egyengette útját az irodalomban. 1885-ben Párizsban irodalmi előadásokat hallgatott. Főleg a francia színjátszás érdekelte. Hazatérve a Fővárosi Lapok, A Hét, majd a Nyugat munkatársa, ezekben a folyóiratokban jelent meg legtöbb regénye, elbeszélése, irodalmi és színházi kritikája. Első regénye – egyben egyik legjelentősebb műve –, a Midás király 1891-ben jelent meg. Ebben a regényében és korábban írt tárcáiban is előszeretettel a városi, polgári világ életét ábrázolta. 1900-tól ő szerk. az Új Magyar Szemlét és Voinovich Gézával a Klasszikus Regénytárt, 1903–05 között Bródy Sándorral és Gárdonyi Gézával a Jövendő c. hetilapot. 1916-ban a Nemzeti Színház dramaturgja, majd ig.-ja volt (1917–22). A Kisfaludy (1899) és Petőfi Társ. tagja. A századforduló magyar prózájának egyik kiemelkedő művelője, Flaubert, Maupassant, A. France tanítványa. Különösen finom lélektani megfigyelései miatt az új m. színikritika megteremtője. A francia realista próza kitűnő fordítója és méltatója. – F. m. Midás király (r., Bp., 1891); Giroflé és Girofla (r., I–II. Bp., 1901); Berzsenyi báró és családja (Tollrajzok a mai Bp.-ről, Bp., 1902); A. Z. munkái (I–XVI. Bp., 1906–13); Vezető elmék (Irod. tanulm. Bp., 1913); Színházi esték (Bp., 1914); Kultúra füzértánccal (Bp., 1951); A tóparti gyilkosság (Kisregények és válogatott elb. Sajtó alá rendezte Fallenbüchl Zoltán, Bp., 1961); A. Z. levelei (Sajtó alá rendezte Fallenbüchl Zoltán, Bp., 1963). – Irod. Schöpflin Aladár: A. Z. (Nyugat, 1932); Dávidné Angyal Paula: A. Z. (Bp., 1934); Csiszár Béla: A. Z. (Bp.-i Szle, 1935); Gyergyai Albert: A. Z. (Kortárs, 1959) ~ Kárpáti Aurél: Tegnaptól máig (1961); Antal Gábor: Idetévedt Robinson (Élet és Irod. 1963. 42. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me