Arany Sándor

Full text search

Arany Sándor (Mezőtúr, 1899. márc. 4.Debrecen, 1984. febr. 16.): talajvegyész, Kossuth-díjas (1958), a mezőgazdasági tudományok doktora (1954). Tanulmányait a bp.-i műszaki egy.-en végezte, 1923-ban vegyészmérnöki diplomát kapott. Először a debreceni Mezőgazdasági Vegykísérleti Állomáson dolgozott, majd tanársegédként a műegy.-re került ’Sigmond Elek mellé. 1926-ban Berkeleyben, majd Bonnban W. P. Kelley és H. Kappen mellett a szikes talajokkal és a talajsavanyúsággal kapcsolatos kérdéseket tanulmányozta. Hazatérése után a debreceni Gazdasági Akad. kémia tanszékét vezette, oktatott a debreceni Tisza István Tudományegy.-en is. 1945 után a Tiszántúli Talajjavító Vállalat talajlaboratóriumát, majd az Orsz. Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet debreceni talajtani osztályát vezette. A szikesedési folyamatok tanulmányozása, a szikes talajok javítása és mezőgazdasági hasznosítása területén végzett munkájával világszerte elismerést szerzett. A Hortobágyon a 20-as évek közepétől végzett talajfelvételei alapján megállapította, hogy a termőföld öntözéssel, lecsapolással, valamint mészadagolással javítható. Részletesen vizsgálta a cukorgyári mésziszappal végzett talajjavításoknál lejátszódó kémiai folyamatokat. Nevéhez kapcsolódott számos olyan módszer és minőségi mutató hazai bevezetése, melyet ma is használnak a szikes talajok vizsgálatánál (pl. Arany-féle kötöttségi szám, KA). Aktívan részt vett a nemzetközi tudományoséletben; 1926-tól a II. világháború kitöréséig a Nemzetközi Talajtani Társaság Szikes Albizottságának elnöke volt. Eredményeit mintegy 100 tudományos közleményben ismertette. – F. m. A hortobágyi szikes legelőkön végzett talajfelvételek (Kémiai Közl., 1926); A cukorgyári mésziszap talajjavító hatása (Kémiai Közl., 1926); A nagy-Alföldön gyakorlatilag alkalmazott szikes talajjavító eljárásokról (Mezőgazd. Közl., 1930); Szikes talajok vizsgálata (Ballenegger Róbert-Mados László: Talajvizsgálati módszerkönyv c. munkájában, Bp., 1944). – Irod. Ballenegger Róbert-Finály István: A magyar talaj tani kutatás története 1944-ig (Bp., 1963); Filep György: A. S. 80 éves (Agrokémia és Talajtan, 1978. 1–2. sz.); Filep György: A. S. 1899–1984 (Agrokémia és Talajtan, 1984, 1-2. sz.); Magyar Agrártörténeti Életrajzok A-H (szerk. Für Lajos és Pintér János, Bp., 1987).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me