Barnabás Kálmán

Full text search

Barnabás Kálmán (Jászapáti, 1910. okt. 21.Bp., 1980. okt. 6.): geológus, a föld-és ásványtani tudományok kandidátusa (1952). A bp.-i tudományegy.-en tanári oklevelet szerzett, majd geológiából doktorált (1937). Munkáját 1935-ben az EUROGASCO-nál kezdte és a MAORT-nál folytatta mint a dunántúli olajkutatás osztályvezetője, később főgeológusa. Rövid ideig a Földtani Intézet dolgozója (1949), a következő évben már bauxitkutatással foglalkozott, a Magy. Alumíniumipari Tröszt főgeológusa 1963-tól nyugdíjazásáig, 1972-ig. Jelentős szerepe volt több dunántúli kőolaj és földgáz-előfordulás kutatásában, feltárásában és a földtani viszonyok kimunkálásában. A bauxitkutatásnál bevezette az érckészlet értékelésének és nyilvántartásának korszerű módszereit. Közreműködésével épült ki a bauxitkutatás új központja Balatonalmádiban. Több új bauxitfeltárás fűződik kutatómunkájához. Közel 20 publikációja jelent meg. Tevékenyen részt vett a KGST és az ENSZ szervezeteinek tevékenységében, az MTA Rétegtani és Őslénytani Bizottságában, az Orsz. Földtani Tanácsban és az Orsz. Ásványvagyon Bizottságban. – F. m. Die vergleichende Untersuchung der charakteristischen Bauxitlagerstütten des Mittelgebirges von Dunántúl (MAFI Évkv., 1966. 54. kötet); A bauxit (Ásványtelepeink földtana, Bp., 1966); Fúrási kutatás (Ásványkutatás és bányaföldtan, Bp., 1970). – Irod. Csiky Gábor: B. K. (Földtani Közl.) 1983. 2. sz.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me