Bortnyik Sándor
Bortnyik Sándor (Marosvásárhely, 1893. júl. 3. – Bp., 1976. dec. 31.): festő, grafikus, Munkácsy-díjas (1955), érdemes művész (1956), kiváló művész (1970), Kossuth-díjas (1973). A marosvásárhelyi ref. kollégiumban tanult, 1910-ben költözött Bp.-re. Egy illatszergyáros alkalmazta mint csomagolástervezőt. 1913-ban beiratkozott a Rippl–Rónai–Kernstok–Vaszary által vezetett szabadisk.-ba. Itt barátkozott össze Máttis Teutsch Jánossal, aki 1916-ban bemutatta Kassák Lajosnak, és itt találkozott 1918-ban Derkovits Gyulával. Erre az időszakra esnek első művészi kísérletei, megtervezte első plakátjait. 1916-ban szerepelt képe a Nemzeti Szalonban. 1918-tól a Kassák-körhöz kapcsolódott, részt vett a Ma kollektív kiállításán. A német expresszionizmus és a francia kubizmus hatott stílusára. Korai naiv szemléletű illusztrációit geometrizáló linómetszetek váltották fel. A Ma világnézeti különszámában 1918 nov.-ében jelentek meg első elkötelezett alkotásai (Lenin, Liebknecht, 1918). 1919 jún.-ában a Ma helyiségében önálló kiállítása nyílt. Képein egyre inkább a geometriai rend keresése erősödött. Korai fő művei (Vörös mozdony, 1918; Vörös gyár, 1919) a progresszív gondolatok szimbolikus erejű ábrázolásai. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ahol egy időre ismét a Mához csatlakozott. Korábbi műveit emigrációs éveiben grafikai változatban több variánsban megalkotta. A holland és az orosz avantgarde hatására készítette el Kassák Lajossal kiérlelt képarchitektúra elméletének megfelelően 6 lapból álló sablonnyomat sorozatát, mely 1921 ápr.-ában Kassák előszavával jelent meg Bécsben. Az új élet építésének absztrakt ideája, amellyel a bécsi emigráns avantgardisták a vizuális nyelv alapformáit magyarázták, nem elégítette ki tartósan. Mindvégig kitartott a valóság realista ábrázolása mellett (Kovácsok, 1921; Lámpagyújtó, 1921). 1922-ben az élesedő világnézeti és művészeti ellentétek miatt kivált a Ma-körből. A Bauhausban tanuló Molnár Farkas hívására Weimarba utazott. Bár nem lett a Bauhaus tagja, tanulmányozta az új típusú főisk. munkáját és kapcsolatba került a holland De Stijl csoport tagjaival. A sztereometrikus elemek egyre inkább gazdagították képeinek síkmértani konstrukcióit. 1922. dec.-ben kiállítása nyílt Berlinben a Sturm Galériában. Weimarban festett képei (Az új Ádám, 1923; Az új Éva, 1923) a modern ember és az új művészeti irányzatok szatirikus ábrázolásai. A német expresszionizmus hatását tükröző sorozatát A. Blok: A tizenkettő c. poémájának illusztrációit is ott készítette el. Önálló kiállítása nyílt Berlinben a Nierendorf Galériában (1923). Agitatív rajzait Bényi Sándor álnéven publikálta a bécsi Egység c. lapban. 1925-ben hazatért. A Mentor könyvkereskedés Andrássy úti helyiségében rendezett kiállításán már díszlettervei is szerepeltek. Részt vett a Zöld Szamár nevű avantgarde színház megalakításában. Cocteau Az Eiffel-torony násznépe c. darabjához készített díszleteket és kosztümterveket. Az Új Föld (1927) c. folyóirat művészeti szerk.-je volt, majd alkalmazott grafikai isk.-t vezetett a Bauhaus szellemében, a Műhelyt (1928–38), melyben az anyag-, szín- és formakísérletek felhasználásával tanította a modern művészet eredményeit. Tanítványai közül Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) az op art megalapítója lett. Az 1930-as években elsősorban reklámgrafikai működése kiemelkedő (Modiano, 1928; Futó szén, 1931; Kohinor szén, 1933). Egyszerű, dinamikus formáival, jól szerkesztett kompozícióival nagy hatással volt a m. plakátművészetre. Sikeresen szerepelt a müncheni nemzetközi plakátkiállításon (1929), Bolzanóban (1930), a milánói Triennálén (1933). Szerk. és kiadta a Plakát c. folyóiratot (1933). Ezután készült munkásábrázolásain (Olvasó férfi, 1940; Hólapátolók, 1942) és cirkusz-sorozatában erősödtek a szociális tartalom hangsúlyai. Olajképein – a korábbiak konstruktivitásához képest – expresszívebbé vált a nyelv, oldottabb lett a felületképzés. Az 1940-es években elmélyült elméleti érdeklődése és aktivitása. 1943-ban jelent meg Hevesy Ivánnal és Rabinovszky Máriusszal közösen szerkesztett kötete Kétezer év festészete címmel. 1945 után számos cikket írt, előadást tartott, 1947-től 1952-ig szerk. a Szabad Művészet c. folyóiratot. Plakátjaival az új élet szervezését segítette (Építsük fel a vasutat, 1945, MNG). 1948–49-ben az Iparművészeti Isk. tanszékvezető tanára volt. 1949-től 1956-ig a Képzőművészeti Főisk. ig.-ja. Közéleti szereplése, a nevelés feladatai egy ideig megszakították alkotói munkáját. 1953–54-ben készítette el a művészettörténet remekeiről és a kortárs m. művészet némely alkotásairól szatirikus hangvételű utánzatait (Korszerűsített klasszikusok), melyeket Bp.-en és 1955-ben Moszkvában is bemutatott. Szatirikus vitatkozó hang jellemzi a Művészek bevonulása (1959), a Mona Lisa (1963) c. festményeit. Az 1960-as években művészetének korai, aktivista korszakához tért vissza. Művei szerepeltek a m. avantgarde számos külföldi bemutatóján, egyéni retrospektív kiállítása volt Kölnben, 1969-ben gyűjteményes, 1977-ben posztumusz kiállítása nyílt az MNG-ban. Műveit az MNG, a Munkásmozgalmi Múz. és külföldi múz.-ok őrzik. – M. Művészet és proletárforradalom (Akasztott ember, 1923. 1. sz.); A korszerű tipográfiáról (Magy. Grafika, 1929. 1-2. sz.); Technika és művészet (Tér és Forma, 1930); Masareel (Bp., 1965). Emlékirata (Kritika, 1976. 6. sz.). – Irod. Borbély László: B. S. korai művészete (Művtört. Ért., 1969. 1. sz.); B. S. kiállítása (MNG katalógus, Pogány Ö. Gábor bevezetésével, 1969); Rózsa Gyula: B. S. (Népszabadság, 1969. ápr. 19.); Borbély László: B. S. (Bp., 1971); Körner Éva: B. S. (mappa, Bp., 1975); B. S. emlékkiállítása (MNG katalógus, Borbély László bevezetésével, 1977); Bán András: B. S. – Utószó egy életműhöz (Művészet, 1977. 10. sz.).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
