Deák Ferenc
Deák Ferenc (Söjtör, 1803. okt. 17. – Bp., 1876. jan. 28.): államférfi, jogtudós, az MTA tagja (t. 183g, ig. 1855). Zala vm.-i középbirtokos családból származott. A győri ak.-n 1817–1821 között jogi és bölcsészeti tanulmányokat folytatott. 1823-ban ügyvédi oklevelet nyert. Zalában vm.-i szolgálatot vállalt. 1832-től h. alispán, 1833-ban pedig lemondott bátyja, ~ Antal helyébe a vm. ogy.-i követévé választották. Máj. 1-étől vett részt az ogy. tanácskozásain, ahol a jobbágykérdésben, a lengyelek érdekében, valamint a vallás- és a szólásszabadság ügyében tartott szabadelvű felszólalásaival csakhamar a reformellenzék vezéregyéniségei közé emelkedett. Az 1839–40-i ogy.-n ismét Zala vm. követe volt, s tevékenységével nagy részben hozzájárult ahhoz, hogy a bécsi kormány időlegesen felhagyott a nyílt erőszakkal. Az 1840 tavaszán meghirdetett amnesztiával szabadon engedte Kossuthot, valamint a Lovassy-per elítéltjeit, és megszüntette a folyamatban levő hűtlenségi pereket. Az ogy. egy ~ elnöksége alatt működő bizottságra (Klauzál, Bezerédj, Eötvös) bízta a büntetőtörvénykönyv tervezetének előkészítését, amelyet a következő ogy.-nek kellett volna jóváhagynia. A bizottság 1841–42-ben készítette el a kor színvonalán álló javaslatait: mellőzte a testi és a halálbüntetést; tervezte az úriszék eltörlését, valamint esküdtszékek és szakbíróságok bevezetését. A tervezet azonban a következő ogy. főrendi táblájának ellenzésén elbukott. Az ellenzék az 1843–44-i ogy.-re a közteherviselés megvalósítását állította programja középpontjába, s Zala vm. ilyen értelmű követi utasításának megakadályozására a vm.-i konzervatív reakció a bocskoros nemességet is mozgósította a megyegyűlésre. A közgyűlés idején az aulikusok által lepénzelt szegény nemesség véres zavargásokat rendezett Zalaegerszegen, mire ~ a súlyos kilengések következtében lemondott követjelöltségéről. Az 1843–44-i ogy.-t követően ~ot kérték fel az ellenzéki program összeállítására, ő azonban az ellenzék egysége érdekében ez elől kitért. Az 1847–48-i ogy.-ről ~ ismét távol maradt; a zalai rendek csak az 1848. márc.-i eseményeket követően hívták vissza egyik korábbi követüket és küldték helyébe ~ot, aki márc. 20-ától részt vehetett a nagy fontosságú törvényjavaslatok kidolgozásában. Az első felelős minisztériumban Batthyány Lajos az igazságügyi tárca vállalására kérte fel; az első népképviseleti ogy.-re pedig a sümegi választókerület küldte képviselőjéül. Igazságügyminiszterként legjelentősebb ténykedése a márc.-i törvények által még érintetlenül hagyott hűbéri maradványok felszámolását célzó törvényjavaslatok kidolgozása volt, amelyek szept.-ben kerültek az ogy. elé. A javaslatok közül szept. 25-én határozattá emelték a szőlődézsma eltörlését, törvénnyé azonban sem ez, sem más ez irányú kezdeményezései már nem válhattak. Korábban, aug. végén a kormány és az ogy. Batthyány Lajossal együtt Bécsbe küldte, hogy kompromisszumot érjenek el az udvarral, küldetésük azonban eredménytelen maradt. Szept. 11-én Jelačić támadásának hírére Batthyányval együtt ő is lemondott tárcájáról. Miután Batthyány kormányalakítási kísérlete végül is eredménytelen maradt, ~ továbbra is részt vett az ogy. munkájában és dec. 31-én tagja lett annak a Windischgraetzhez menesztett ogy.-i küldöttségnek, amelynek a béke helyreállítását kellett megkísérelnie. A jan. 3-i bicskei találkozón Windischgraetz feltétlen megadást követelt. Feltételeit ~ nem vállalta, Pestről hazament kehidai birtokára, ahol visszavonultságban töltötte a következő éveket. 1850 tavaszán Schmerling osztrák igazságügyminiszter meghívta egy magánjogi kérdésekkel foglalkozó értekezletre, ~ azonban a részvétel elől udvarias, de határozott hangú levélben kitért. Ezzel ~ lett a megszemélyesítője a passzív ellenállás politikájának. 1854-ben ~ Pestre költözött, és az „Angol királynő” szállóban bérelt lakást, amely rövidesen gyülekezőhelye lett politikai elvbarátainak. Itt fejtette ki nézeteit néhány bizalmasának az együtt nem működés politikájáról, az 1848-as törvényekhez való ragaszkodásról. Az Októberi Diploma (1860) kiadását követően meghívták az 1861 jan.- márc.-ában tartott országbírói értekezletre. Az 1861. ápr. 6-án megnyíló ogy.-en a pest-belvárosi választókerületet képviselte, s pártja, a Felirati Párt kisebbségben volt a Teleki László körül csoportosuló Határozati Párttal szemben. ~ és pártja tényként fogadta el a fennálló állapotokat, így Ferenc József uralkodását, s ennek megfelelően „felirat”-ban kívánta az uralkodót tájékoztatni az ogy. álláspontjáról. ~ csak fokról fokra tudta a határozati pártiak egy részét a maga oldalára állítani, s Teleki László öngyilkosságát követően máj. 13-án tette meg felirati javaslatát. A jún. 5-i szavazáson ~ javaslata három szótöbbséggel győzött, azonban az uralkodó leirata a feliratban foglaltakat visszautasította. Az ogy. feloszlatása, a következő újabb önkényuralomra ~ csak a törvények passzív védelmének politikáját ajánlhatta. 1865 elején jelentette meg egy tanulmányát Lustkandl osztrák szerző államjogi tanulmányával vitázva. 1865. ápr. 16-án jelent meg a Pesti Naplóban a „húsvéti cikk” néven emlegetett írása (Még egy szó a Botschafternek ápr. 9-iki czikkére), amely az 1848-as törvények fenntartása mellett magáévá teszi Apponyi György 1862 végi javaslatait a Pragmatica Sanctióból folyóan a kül- és hadügy, valamint a pénzügyek közösségéről. ~ ezzel szavai ellenére eltért az 1848-i törvényektől, mert azok félreérthetetlenül kimondták a had- és a pénzügyek önálló intézését. Így indultak meg a kiegyezési alkudozások, majd 1865 dec.-ére összehívták az ogy.-t, amelyen az egykori felirati párt nagy többséggel rendelkezett, s ~ ismét a pestbelvárosi kerületet képviselte. Az osztrák–porosz háború kirobbanása miatt az ogy.-t elnapolták. ~ az osztrák vereséget nem használta fel nagyobb engedmények elérésére, de az udvar egyes képviselői még a birodalom szorult helyzetében is sokallták a kirajzolódó engedményeket. A kiegyezési tárgyalások Beust külügyminiszteri kinevezése után gyorsultak meg. Andrássy, Eötvös és Lónyay vették rá ~ot, hogy egyezzék bele a vám- és külkereskedelmi politika, a közvetett adók, valamint a pénzrendszer közösségébe, s ilyen alapon létrejöhetett a megállapodás. 1867. febr. 17-én, sor került az új m. minisztérium kinevezésére Andrássy Gyula gr. elnökletével. ~ a minisztériumban nem vállalt szerepet. Az 1867-i kompromisszum a had-, kül- és pénzügyek közösségével az állami függetlenség lényeges csorbulását jelentette. Ugyanakkor a korlátlan abszolutizmus megszüntetése, a politikai viszonyok rendeződésének lehetősége a korábbinál biztosabb alapokat teremtett a tőkés gazdaság további kibontakozása, valamint az elnyomott osztályok elkövetkezendő társadalmi küzdelmei számára. ~ kitüntetést, rangot nem fogadott el. Egy ideig a képviselőházban megmaradt még pártja vezérének; tekintélye, befolyása is jelentős maradt, de nemsokára már kritikusan kellett szemlélnie a kétes pénzügyekkel összebonyolódó politikai életet. Puritán egyénisége, ifjúkori liberális nézeteihez való ragaszkodása, logikus előadásmódja tiszteletet ébresztettek iránta. Az állam és az egyház szétválasztásának, a kötelező polgári házasság bevezetésének szükségességéről tartott 1873. jún. 23-i képviselőházi felszólalását követő tapsvihar utolsó nyilvános szereplését jutalmazta. Az irodalom kérdései iránt is érdeklődött. Vörösmartyhoz ifjúkorától fogva szoros barátság fűzte, a költő halálos ágyán őt kérte fel gyermekeinek gyámjául. Arany Jánossal, Kemény Zsigmonddal, Gyulai Pállal stb. is baráti viszonyba került, részben így alakult ki az ún. irodalmi Deák-párt. F. m. Követjelentés az 1839–40-ki országgyűlésről (Hertelendy Károllyal közösen, Pest, 1842, a jelentést Ferenczi Zoltán adta közre); D. F. és Hertelendy Károly két követjelentése az 1832/36. és 1839/40-iki országgyűlésről (Bp., 1904); Az 1847-i Ellenzéki Nyilatkozat (Kossuth tervezetének D. által javított szövege, kiadta Barta István: Kossuth Lajos összes munkái, XI., Bp., 1951); Adalék a magyar közjoghoz (Pest, 1865); D. F. húsvéti cikke és a kiegyezést védő beszéde (bevezette Fayer Gyula, Bp., 1916); Deák válasza Kossuth Cassandra-levelére (Pesti Napló, 1867. máj. 30. sz.; a Kossuth-levél: Magyar Újság és Pesti Napló 1867. máj. 26. sz., valamint röpiratként: Pest, 1867); D. F. Beszédei (Összegyűjtötte Kónyi Manó, I–VI. Bp., 1882–97); D. F. emlékezete (I. Gondolatok, 1833–1873, II. Levelek, 1822–1875, Bp., 1889–90). – Irod. Csengery Antal: D. F. emlékezete (Bp., 1877); Pulszky Ferenc: D. F. (Bp., 1879); Ferenczi Zoltán: D. élete (I–III. Bp., 1904); Eötvös Károly: D. F. és családja (I–II, Bp., 1905); Gyulai Pál: Emlékezés D. F.-re (Bp., 1906); Halász Imre: Egy letűnt nemzedék. D. F. (I–V. Nyugat, 1910–11); Wlassics Gyula: D. F. (Bp., 1923); Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona: Emlékeim D. F. politikai és magánéletéből (Bp., 1926); Egry Irén: D. F. (Történeti arckép, Bp. 1941); Dányi Károly: Kossuth és a D.-párt hírlapi vitája 1867-ben (Kolozsvár, 1941); Magyarország története (II. Bp., 1964); Szabad György: Forradalom és kiegyezés válaszútján (Bp., 1967). – Szi. Mikszáth Kálmán: Az én kortársaim (Bp., 1904).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
