Domanovszky Endre
Domanovszky Endre (Bp., 1907. jan. 23. – Bp., 1974. máj. 15.): festő, Munkácsy-díjas (1952), Kossuth-díjas (1953, 1956), érdemes művész (1960), kiváló művész (1963), ~ Sándor történész fia. A Képzőművészeti Főisk.-n (1926-tól 1932-ig) Glatz Oszkár növendéke volt. Már első bemutatkozása sikert aratott a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonján (1929). Nagyobb méretű figurális alkotásokkal jelentkezett, melyeken a kompozíció, a térábrázolás, a figurák egymáshoz való viszonya szigorúan megszerkesztett, az itáliai korareneszánsz hagyományain épült (Jairus leánya, Angyali üdvözlet). Távolkeleti útjain szerzett ismeretek és benyomások hatására a síkszerű, kétdimenziós ábrázolás lehetőségeit kutatta. 1935-től kárpitokat is kiállított. 1938-ban és 1941-ben az Ernst Múz.-ban mutatta be munkáit. Ezekben az években az Iparművészeti Isk.-n alakrajzot, anatómiát és szőnyegszövést tanított. Művein egyre inkább a festői látásmód érvényesült, a szín, a fény és árnyék kontrasztja kompozíciós elemmé vált. Az 1940-es évek első felében szívesen festett csendéleteket. 1945-től a Képzőművészeti Főisk.-n ornamentika-szerkesztést tanított és kárpitszövő műhelyt vezetett. 1949-től a főisk. festőtanára, majd 1956-tól a főisk. ig.-ja volt. Művészi pályájának jelentős állomása a Közösségi művészet felé c. kiállítás (1948), amikor újra az embert állította érdeklődése középpontjába (Pihenő bányászok c. gobelinvázlat). 1949–1955 között keletkezett táblaképei nagy témagazdagságot mutatnak: munkaábrázolás, történelmi képek, zsánerjelenetek, interieurök (Dolgozók esti festőiskolája, Zászlóvarrók, Negyvennyolcas zászlók átadása stb.). Tervezett ezenkívül építészeti objektumokhoz kapcsolódó monumentális műveket is. 1952-ben hét nagy pannót tervezett a moszkvai mezőgazdasági kiállításra. 1954-ben kezdett hozzá a Dunai Vasmű nagyszabású freskójának elkészítéséhez. Műve a kor legjobb magyar murális művei közé tartozik, a korszak időtálló emléke. A freskóhoz készített tanulmányai során szerzett élmények hatására sorozatot festett az olvasztárokról. E korszakban keletkezett táblaképei általában bensőségesebbek (Szobanövény, Sárgaruhás nő, Akt stb.). A brüsszeli világkiállítás m. pavilonja számára készült a Gyümölcsszedők c. pannója (1958). Ugyanebben az évben jelentős anyaggal szerepelt a Velencei Biennálén. 1959-ben gyűjteményes kiállítása volt a Műcsarnokban. Épületdíszítő munkáin (az 1967-től 1974-ig tartó időszakban) egyre inkább a festői látásmód került előtérbe. E periódusban teljesedett ki alkotóereje, egyéni stílusa. Jelentős művei: 1967: Gyümölcsszedés, mozaik, gödöllői Agráregy.; 1968: Disputa, szövött kárpit, Miskolc, Nehézipari Műszaki Egy.; 1969: Szövőnők, szövött kárpit, BTM; Vas megye műemlékei, szövött kárpit, Vas megyei Tanács, Szombathely; 1970: az Országos Műemléki Felügyelőség mozaikja, Bp.; 1971: Lovak, szövött kárpit, Vadászati Világkiállítás; Fonó, szövött kárpit, Moszkva, m. nagykövetség fogadóterme; 1972: Jegyesek, szövött kárpit, Dunaújváros, házasságkötő terem. 1973-ban kárpitot készített Pest, Buda és Óbuda egyesítésének centenáriumára. Gyűjteményes kiállítását 1971-ben a BTM rendezte meg. Részt vett a művészeti közéletben, elnöke volt a Magyar Képzőművészek Szövetségének 1955–1959 és 1963–1966 között. Közreműködött a képzőművészeti beruházások, épületdíszítő alkotások megvalósulásával kapcsolatos bírálati munkában. Az MNG és a BTM számos jelentős alkotását őrzi, Dunaújvárosban emlékmúz. nyílt hagyatékából. – M. Korok ruhái (Illusztrált előadásvázlatai az öltözködés történetéről, Bp., 1979). – Irod. D. Fehér Zsuzsa: D. E. (Bp., 1962); Horváth György: Műteremlátogatás a hatvanéves D. E.-nél (Magy. Nemzet, 1967. jan. 22.); Újváry Béla: D. E. (Bp., 1969); Rózsa Gyula: D. E. (Népszabadság, 1971. okt. 17.); Aradi Nóra: Emléksorok D. E.-ről (Kritika, 1974. 7. sz.); Bertalan Vilmos: Színek varázsa. D. E. gobelinjei (Bp., 1977).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
