Kürschák József

Full text search

Kürschák József (Buda, 1864. márc. 14.Bp., 1933. márc. 26.): matematikus, műegyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1896, r. 1914, ig. 1939). 1881-ben beiratkozott a műegy. tanárképző egyetemes osztályára, ahol Kőnig Gyula ösztönzésére kutatómunkába kezdett. 1890-ben a tudományegy.-en doktorált. Rozsnyón, Debrecenben, majd Bp.-en gimn.-i, ill, főreálisk.-i tanár. 1891-től a műegy.-en működött, 1896-tól ny. rk. tanár, 1904-től a matematika ny. r. tanára, 1916–18-ban a műegy. rektora. Kutatási területei a variációszámítás, az algebrai számtestek elmélete, a determinánsok és matrixok irreducibilitására vonatkozó vizsgálatok, valamint a geometriai szerkesztés elmélete voltak. A számelmélet terén legismertebb eredménye a Hilbert-féle bizonyítás egyszerűsítése. Pedagógiai tevékenysége is igen jelentős. Részt vett a századforduló matematikai tanterveinek készítésében. A matematikai tanulóversenyek egyik kezdeményezője és pártfogója. A Bolyai János Matematikai Társulat 1949 óta évenként „Kürschák József matematikai emlékversenyt” rendez az az évben érettségizettek és középiskolai tanulók részvételével. – F. m. Az abszolút érték fogalmának általánosítása (Matem. és Term. tud. Ért. 1912); Über Limesbildung und allgemeine Körpertheorie (Journal für die Reine und-Angewandte Mathematik, 1913); Analízis és analitikus geometria (Bp., 1920); Matematikai versenytételek (Szeged, 1929). Irod. Rados Gusztáv: K. J. emlékezete (MTA emlékbeszédek, Bp., 1934); Stachó Tibor: K. J. (Matem. és Fiz. L. 1936.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me