Mikszáth Kálmán
Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1910 – tól Mikszáthfalva, 1847. jan. 16. – Bp., 1910. máj. 28.): író, újságíró, a magyar kritikai realista próza nagy mestere, az MTA tagja (l. 1889, t. 1905). Kisbirtokos szülők gyermeke. Atyja néhány hold földön gazdálkodott, közben falusi kocsma- és mészárszékbérlete volt. Így került ~ már gyermekkorában közvetlen kapcsolatba a néppel. 1857 – 1863 között Rimaszombatban végezte a gimn. első hat osztályát, majd tovább tanult Selmecbányán, ahol 1866-ban érettségizett. Pesten joghallgató lett, de a diplomát nem szerezte meg. 1871-ben Mauks Mátyás szolgabírónál Balassagyarmaton szolgabírósági esküdtként helyezkedett el. 1872-ben ügyvédgyakornok és a fővárosi lapokba írogatott; többek között az Igazmondó, Szabad Egyház, Fővárosi Lapok, Borsszem Jankó munkatársa. Balassagyarmaton ismerkedett meg principálisának lányával, Mauks Ilonával, akit a szülők vonakodása ellenére 1873 júl. 13-án feleségül vett, és még ugyanabban az évben a fővárosba költöztek. Felesége azonban betegsége miatt és a rájuk váró nyomor elől haza költözött szüleihez. Válásuk után néhány évvel, 1882-ben. ~ újra megkérte, és még ugyanaz év dec. 31-én másodszor is összeházasodtak. A házasságból három fiúgyermek származott: Kálmán, Albert, János (utóbbi gyermekkorában, meghalt). Anyagi gondokkal küzdött, francia és angol tárcákat fordított, de népszínműveket, sőt gyermekmeséket is írt. Még így is, már 1874-ben a saját költségén kiadta két kötetben Elbeszélések c. gyűjteményét. Közben a Magyar Néplapot szerk., majd a Budapesti Napilapnál újságíró. Ebben a korszakában a politikai karcolatok írására (Még újabb fény- és árnyképek, Bp., 1878) specializálta magát. Ezt a tárcaműfajt szegedi újságíróskodása alatt (Szegedi Napló, 1878 – 1880) tovább fejlesztette, majd mint a Pesti Hírlap munkatársa híres parlamenti karcolataiban a virtuozitásig tökéletesítette. 1880-tól ismét Bp.-en dolgozott mint az Ország-Világ heti képeslap segédszerk.-je, majd 1881-től a liberális szellemű Pesti Hírlap munkatársa. Hírlapi cikkeit nagyobbrészt név jelzése nélkül, igen gyakran Scarron v. még sok más egyéb álnévvel jegyezte. 1887-től élete végéig ogy.-i képviselő az erdélyi Illyefalva, Fogaras, végül Máramarossziget mandátumával. Mint szépíró Szegeden talált magára, itt csíráztak ki benne a Tót atyafiak (Bp., 1881) és A jó palócok (Bp., 1882) történetei, ezek a hagyomány nélküli novellaremekek, amelyekkel egy csapásra az ország egyik legjelentősebb írója lett. Tagja volt a Petőfi (1878) és a Kisfaludy (1882) Társ.-nak, 1891-ben rövid időre elhagyta a Pesti Hírlapot és a Magyar Hírlap munkatársa, 1897-ben saját kiadásában jelentette meg az Országos Hírlapot, az utóbbi vállalkozása azonban hamarosan megbukott. 1903-tól Az Újság főmunkatársa. Nagyszabású regényei közül első és legnagyobb sikerét a Szent Péter esernyőjével (Bp., 1895) és a Beszterce ostromával (Bp., 1895) aratta, a Különös házasság (Bp., 1900) országszerte óriási feltűnést, A Noszty fiú esete Tóth Marival (Bp., 1908) nagy érdeklődést keltett, az utolsónak, a Rákóczi korban játszódó A fekete városnak (Bp., 1911) könyv alakban való megjelenését már nem érhette meg. Kisebb terjedelmű regényei közül a leleplező erejű Két választás Magyarországon (Bp., 1893) és a szatirikus Új Zrínyiász (Bp., 1898) elbeszélőirodalmunk klasszikus alkotásai, de a kevésbé jelentősek közül A beszélő köntös (Bp., 1889), Galamb a kalitkában (Bp., 1892), Szelistyei asszonyok (Bp., 1901), a Sipsirica (Bp., 1902) és A vén gazember (Bp., 1906), valamint az ifjúság részére készített A két koldusdiák (Bp., 1886) és A kis prímás (Bp., 1894) szintén értékes részletekben bővelkednek. Megírta Jókai Mór élete és kora c. (Bp., 1907) korrajzát, a szerkesztésében megjelenő Magyar Regényírók képes kiadásának egyes köteteihez pedig miniatűr remek írói arcképeket készített. Munkatársa volt a Vasárnapi Újságnak, az Egyetemes Regénytárnak állandóan foglalkoztatott szerzője. Az utóbbiban 1888-tól évtizedekig szerk. az évente megjelenő Almanachot és írta eseményszámba menő előszóit. Halála után ~-Almanach címen folytatták ezt a vállalkozást. Nevének vonzóereje már a 80-as évek elejétől Jókaiéval vetekszik. 1907-ben Összegyűjtött munkáiért az MTA nagyjutalmát nyerte el. Műveit a világ sok nyelvén olvassák. 1910-ben megünnepelték írói pályájának negyvenedik évfordulóját, utána választókerületébe, Máramarosszigetre utazott, ahonnan már betegen tért haza, s néhány nap múlva meghalt. ~ írói pályája egybeesik az országnak a kiegyezést követő fejlődésével. Írásművészetét azonban nem a hibák és bűnök elkendőzésének szolgálatába állította, hanem tükröt igyekezett tartani korának. Közvetlen hangú élettörténetét kegyeletes kezekkel özvegye írta meg, amely mindmáig a ~ra vonatkozó ismeretanyag egyik leggazdagabb forrása (1922, 1957). – M. Munkái. (I – XXXIIL, Bp., 1889 – 1908); Munkái (I – XXXII., Bp., 1910); Hátrahagyott iratok (I – XIX., Bp., 1914 – 1917); Művei (I – L., .Bp., 1929 – 1931); Összes Művei (Kritikai kiadás. Szerk. Bisztray Gyula és Király István, I – XXX., LI – LIII., Bp., 1956 – 1966). – Irod. Kiss Ernő: M. (Kolozsvár, 1910); Móricz Zsigmond: M. K. (Nyugat, 1910 és Válogatott irodalmi tanulmányok, Bp., 1952); Négyesy László: M. (Bpesti Szle, 1910); Rubinyi Mózes: M. K. stílusa és nyelve (Bp., 1910); Schöpflin Aladár: M. (Nyugat, 1910 és Magy. írók, Bp., 1919); Várdai Béla: M. K. (Bp., 1910); A M. jubileum története (Bp., 1910); Rubinyi Mózes: M. K. élete és művei (Bp., 1917); Mauks Kornélia: Képek M. K. életéből (Bp., 1918); Mauks Kornélia: M. K.-ról sógornője (Bp., 1921); Zsigmond Ferenc: M. K. (Bp., 1927); Riedl Frigyes: M. K. (Bp., 1940); Kráhl Vilmos: M. a jogász (Bp., 1941); Schöpflin Aladár: M. K. (Bp., 1941); Karácsony Sándor: A cinikus M. (Bp., 1944): Sőtér István: M. K. helye a magyar realizmusban (Valóság, 1949); Király István: M. K. (Bp., 1952); Nacsády József: M. szegedi évei (Szeged, 1956); Sőtér István: Romantika és realizmus (Bp., 1956); Krúdy Gyula: M. K. (1910. Írói arcképek, 1., Bp. , 1957); Kosztolányi Dezső: M. K. (1910 – 1928, Írók, festők, tudósok, I., Bp., 1958); Rejtő István: M. K., a rimaszombati diák (Bp., 1959); M. K. 1847 – 1910 (szerk. Bisztray Gyula, Király István M. K. halálának 50. évfordulóján mondott emlékbeszédével, Bp., 1961); Fábri Anna: M. (Bp., 1983). – Szi. Kozma Andor: A mesemondó (M. K.) (vers, 1910. Magyar Rhapsodiák, Bp., 1920); Petrolay Margit: A sárkányok lovagja. Elbeszélés M. K. ifjúkoráról (Bp., 1957).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
