Mocsáry Lajos
Mocsáry Lajos (Kurtány, 1826. okt. 26. – Andornak, 1916. jan. 7.): politikus, középbirtokos, a 19. sz.-i függetlenségi politika egyik kiemelkedő alakja. Egy.-i tanulmányait Pesten végezte. A forradalom és szabadságharc alatt betegsége miatt külföldi fürdőhelyen (Gräfenberg) tartózkodott. 1851-ben feleségül vette Wesselényi Miklós özvegyét. 1861-től mint felirati párti képviselő az 1848-as törvények visszaállítását követelte. 1865-ben Tisza Kálmánhoz csatlakozott, majd állást foglalt a kiegyezés megkötése ellen. 1867-től 1869-ig Borsod vm. alispánja, később Miskolc ogy.-i követe. 1869-től 1872-ig a balközép párt balszárnyán állt. Mint publicista ezekben az években a Deákpárt és Tisza Kálmán pártja közötti fúzió megakadályozására irányuló politikát folytatott. A fúzió előtt kilépett a balközépből és jelentős szerepet játszott a Függetlenségi Párt megalapításában, melynek hosszabb ideig elnöke is volt. ~ a perszonálunió híve, az osztrák-magyar közös ügyek ellensége maradt. Rokonszenvezett a Monarchiában élő csehek és lengyelek föderatív törekvéseivel, s ezek autonómiáját a magyar függetlenség szempontjából szükségesnek tartotta. Az 1870-es francia-porosz háborúban Franciao. mellett foglalt állást, s a későbbiekben ellenezte a hármas szövetség kiépítését és a Monarchia hódító Balkán-politikáját. Belpolitikai, társadalmi kérdésekben pártja liberális szárnyán állt. Ellenezte a kormánynak a közigazgatás centralizálására irányuló törekvéseit, mely az elavult közigazgatás helyébe egy modern polgári igazgatást akart létrehozni, de egyben a kormány politikai befolyásának kiterjesztését is célozta az ellenzékkel szemben. Álláspontjában megmutatkozott a ragaszkodás a köznemesi politika feudális kori bástyáihoz és a köznemesi politika hagyományaihoz. Kortársai közül kiemelkedik a nemzetiségi kérdésben elfoglalt becsületes álláspontjával. Olyan méltányos nemzetiségi politikát képviselt, amely a történeti Mo. állami egységének megőrzése mellett viszonylag messzemenő közigazgatási és kulturális nyelvi engedményekre képes. Követelte az 1868-i nemzetiségi törvény végrehajtását, fellépett a magyarosító kormánypolitika ellen. 1888-ban, miután pártjában teljesen elszigetelődött és azzal szembekerült, a román nemzeti párt támogatásával a karánsebesi román választók szavazatai juttatták be ismét a parlamentbe. A türelmetlen soviniszta közhangulat azonban 1892-ben az aktív politikai életből való visszavonulásra kényszerítette. Öregkori írásai részben a polgári radikális sajtóban jelentek meg. Élete végéig a függetlenségi pártban az 1870-es években még meglevő középbirtokosi liberális magatartás képviselője volt, s ezt megőrizte egy későbbi időszakban is, amikor saját pártja sem ezt követte. Neve szimbóluma lett a magyarság és a volt nemzetiségek megbékülésének, s ezért 1947-ben róla nevezték el a bp.-i főiskolai román kollégiumot. – F. m. A magyar társasélet (Pest, 1855); Nemzetiség (Pest, 1858); Programm a nemzetiség és a nemzetiségek tárgyában (Pest, 1860); A kérdések kérdése (Pest, 1866); Egy baloldali programm (Eger, 1869); A reformpórt (Bp., 1872); A közjogi vita (Bp., 1872); Néhány szó a nemzetiségi kérdésről (Bp., 1886); A régi magyar nemes (Bp., 1889); A függetlenségi párt (Bp., 1890); Az állomi közigazgatás (Bp., 1891); A közösügyi rendszer zárszámadása (Bp., 1902).; Válogatott írásai (Kemény G Gábor bevezetésével, Bp., 1958). – Irod. Kosáry Domokos: M. L. (Valóság, 1946); Kemény G. Gábor: M. L. nemzetiségi politikája és a szerbek (Századok, 1961); Tóth Ede: M. L. élete és politikai pályakezdete (1826 – 1874) (Bp., 1967).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
