Nagy István

Full text search

Nagy István (Kolozsvár, 1904. febr. 22.Kolozsvár, 1977. ápr. 24.): író, egyetemi tanár. Munkáscsaládban született. Az elemi isk. ötödik osztályát félbehagyva asztalosmesterséget tanult. 1919-től vett részt a munkásmozgalomban. 1920-ban a kolozsvári gyufagyárban inassztrájkot szervezett, 1922-ben a bútorgyárban szakszervezeti főbizalminak választották. 1922–27-ben vándormunkásként járta be egész Romániát, a nagy dunai kikötőkben, Galaţi-ban és Brăilában dolgozott, katonaidejét Giurgiuban szolgálta le. Visszatérve Kolozsvárra, a Román Munkássegély szervezetében végzett munkát. 1933-ban, a kolozsvári vasutassztrájk után bebörtönözték. Kiszabadulva az illegális Vörös Segély tartományi titkára, majd bukaresti irodájának tagja volt, emellett bútorasztalosként dolgozott. 1935–36-ban ismét börtönt szenvedett, Jilaván és Doftánán raboskodott. Első írásait a Korunk közölte. Földi Jánost bekapta a város (Kolozsvár, 1932) c. kisregénye a munkásosztály és a parasztság érdekazonosságát hirdette. Nincs megállás (Kolozsvár, 1933) c. regénye és Vékony az ajtó (Kolozsvár, 1934) c. novelláskötete a munkásság életét és az osztályharcos küzdelmeket ábrázolta. 1936-ban Özönvíz előtt c. drámájával díjat nyert az Erdélyi Helikon pályázatán. 1940-ben munkaszolgálatra hívták be, majd Caracalba internálták. Kiszabadulva Kolozsvárott a kommunista mozgalom É-erdélyi csoportjában végzett illegális munkát. Bekapcsolódott az antifasiszta népfront szervezésébe, 1937-ben részt vett a Vásárhelyi Találkozón. Így került kapcsolatba a népi írók mozgalmával, munkatársa a Magyar Csillagnak, a Kelet Népének, a Szabad Szónak és a Népszavának. A szomszédság nevében (Bp., 1941) és Oltyánok unokái (Bp., 1941) c. regényeiben, valamint a Boldog utcán túl (Bp., 1943) c. novelláskötetében puritán realizmussal mutatta be a m. és román munkások életét, a Külváros (Bp., 1940) és Bérmunkások (Kolozsvár, 1945) c. könyveiben szociográfiai képet is adott. A cenzúra miatt kiadatlanul maradt riportkönyve, naplója, az Erdélyi úton 1947-ben jelent meg Kolozsvárt és Bp.-en. 1945 után a Román Munkáspárt kolozsvári tartományi bizottságának tagja, 1944–46-ban a Világosság, majd az Igazság szerk.-je volt. Mint ngy.-i képviselő, egy.-i tanár, akadémikus és a kolozsvári Nyelv-és Irodalomtudományi Közlemények szerk.-je, a nemzetiségi életben vezető szerepet játszott. Írói munkássága is kibontakozott. Réz Mihályék kóstolója (Kolozsvár, 1947), A legmagasabb hőfokon (Bukarest, 1951), Ácsék tábort vernek (Bukarest, 1961) c. regényeiben, Ünnep a mi utcánkban (Bukarest, 1952), Huszonöt év (I–II., Bukarest, 1956); Szívesen, máskor is (Bukarest, 1959) c. novellásköteteiben a munkásélet múltját és jelenét ábrázolta. Sáncalja (Bukarest, 1968), Ki a sánc alól (Bukarest, 1969), Hogyan tovább (Bukarest 1971) és a Szemben az árral (Bukarest, 1974) c. kötetekből álló önéletrajzi sorozata 1945-ig mutatta be küzdelmes életét. Szociográfiát Minden jog a szerzőé (Bukarest, 1950) és A harc hevében (Marosvásárhely, 1957) c. köteteiben közölt. Özönvíz előtt c. drámáját bemutatta a bp.-i Nemzeti Színház (1976. dec.). Számos műve román és német fordításban is megjelent. A román Állami díj I. fokozatában részesült (1955). – Irod. Kosztolányi Dezső: N. I. (Írók, festők, tudósok, Bp., 1958); E. Fehér Pál: Két óra N. I.-nál (Népszabadság, 1970. okt. 21.); Beke György: N. I. (interjú, Tolmács nélkül, Bukarest, 1972); Jordáky Lajos: N. I. (A szocialista irodalom útján, Bp., 1973); E. Fehér Pál: N. I. születésnapjára (Új Írás, 1974. 3. sz.); Zöldi László: Búcsú N. I.-tól (Élet és Irod., 1977. 18. sz.); Sőni Pál: N. I. (Bukarest, 1977); (p): N. I. (Kortárs, 1977. 7. sz.); Bata Imre: N. I.-ról (Alföld, 1977. 9. sz.); Czine Mihály: A munkásság írója. Hetvenöt éve született N. I. (Népszava, 1979. febr. 22.); Hajdú Ráfis Gábor: N. I. emlékezete (Születése 75. évfordulójára) (Kritika, 1979. 2. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me