Nagy István
Nagy István (Kolozsvár, 1904. febr. 22. – Kolozsvár, 1977. ápr. 24.): író, egyetemi tanár. Munkáscsaládban született. Az elemi isk. ötödik osztályát félbehagyva asztalosmesterséget tanult. 1919-től vett részt a munkásmozgalomban. 1920-ban a kolozsvári gyufagyárban inassztrájkot szervezett, 1922-ben a bútorgyárban szakszervezeti főbizalminak választották. 1922–27-ben vándormunkásként járta be egész Romániát, a nagy dunai kikötőkben, Galaţi-ban és Brăilában dolgozott, katonaidejét Giurgiuban szolgálta le. Visszatérve Kolozsvárra, a Román Munkássegély szervezetében végzett munkát. 1933-ban, a kolozsvári vasutassztrájk után bebörtönözték. Kiszabadulva az illegális Vörös Segély tartományi titkára, majd bukaresti irodájának tagja volt, emellett bútorasztalosként dolgozott. 1935–36-ban ismét börtönt szenvedett, Jilaván és Doftánán raboskodott. Első írásait a Korunk közölte. Földi Jánost bekapta a város (Kolozsvár, 1932) c. kisregénye a munkásosztály és a parasztság érdekazonosságát hirdette. Nincs megállás (Kolozsvár, 1933) c. regénye és Vékony az ajtó (Kolozsvár, 1934) c. novelláskötete a munkásság életét és az osztályharcos küzdelmeket ábrázolta. 1936-ban Özönvíz előtt c. drámájával díjat nyert az Erdélyi Helikon pályázatán. 1940-ben munkaszolgálatra hívták be, majd Caracalba internálták. Kiszabadulva Kolozsvárott a kommunista mozgalom É-erdélyi csoportjában végzett illegális munkát. Bekapcsolódott az antifasiszta népfront szervezésébe, 1937-ben részt vett a Vásárhelyi Találkozón. Így került kapcsolatba a népi írók mozgalmával, munkatársa a Magyar Csillagnak, a Kelet Népének, a Szabad Szónak és a Népszavának. A szomszédság nevében (Bp., 1941) és Oltyánok unokái (Bp., 1941) c. regényeiben, valamint a Boldog utcán túl (Bp., 1943) c. novelláskötetében puritán realizmussal mutatta be a m. és román munkások életét, a Külváros (Bp., 1940) és Bérmunkások (Kolozsvár, 1945) c. könyveiben szociográfiai képet is adott. A cenzúra miatt kiadatlanul maradt riportkönyve, naplója, az Erdélyi úton 1947-ben jelent meg Kolozsvárt és Bp.-en. 1945 után a Román Munkáspárt kolozsvári tartományi bizottságának tagja, 1944–46-ban a Világosság, majd az Igazság szerk.-je volt. Mint ngy.-i képviselő, egy.-i tanár, akadémikus és a kolozsvári Nyelv-és Irodalomtudományi Közlemények szerk.-je, a nemzetiségi életben vezető szerepet játszott. Írói munkássága is kibontakozott. Réz Mihályék kóstolója (Kolozsvár, 1947), A legmagasabb hőfokon (Bukarest, 1951), Ácsék tábort vernek (Bukarest, 1961) c. regényeiben, Ünnep a mi utcánkban (Bukarest, 1952), Huszonöt év (I–II., Bukarest, 1956); Szívesen, máskor is (Bukarest, 1959) c. novellásköteteiben a munkásélet múltját és jelenét ábrázolta. Sáncalja (Bukarest, 1968), Ki a sánc alól (Bukarest, 1969), Hogyan tovább (Bukarest 1971) és a Szemben az árral (Bukarest, 1974) c. kötetekből álló önéletrajzi sorozata 1945-ig mutatta be küzdelmes életét. Szociográfiát Minden jog a szerzőé (Bukarest, 1950) és A harc hevében (Marosvásárhely, 1957) c. köteteiben közölt. Özönvíz előtt c. drámáját bemutatta a bp.-i Nemzeti Színház (1976. dec.). Számos műve román és német fordításban is megjelent. A román Állami díj I. fokozatában részesült (1955). – Irod. Kosztolányi Dezső: N. I. (Írók, festők, tudósok, Bp., 1958); E. Fehér Pál: Két óra N. I.-nál (Népszabadság, 1970. okt. 21.); Beke György: N. I. (interjú, Tolmács nélkül, Bukarest, 1972); Jordáky Lajos: N. I. (A szocialista irodalom útján, Bp., 1973); E. Fehér Pál: N. I. születésnapjára (Új Írás, 1974. 3. sz.); Zöldi László: Búcsú N. I.-tól (Élet és Irod., 1977. 18. sz.); Sőni Pál: N. I. (Bukarest, 1977); (p): N. I. (Kortárs, 1977. 7. sz.); Bata Imre: N. I.-ról (Alföld, 1977. 9. sz.); Czine Mihály: A munkásság írója. Hetvenöt éve született N. I. (Népszava, 1979. febr. 22.); Hajdú Ráfis Gábor: N. I. emlékezete (Születése 75. évfordulójára) (Kritika, 1979. 2. sz.).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
