Nagy Jenő

Full text search

Nagy Jenő (Németújvár, 1898. dec. 31.Bp., 1944. dec. 8.): vezérkari ezredes, az ellenállási mozgalom vértanúja, a Bajcsy-Zsilinszky Endre által vezetett Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága katonai vezérkarának tagja. 1917-ben elvégezte a hadapródisk.-t, utána a Ludovika Ak: t, majd a vezérkari isk -t is. 1940-ben a kolozsvári, majd a kassai hadtest vezérkari főnöke. A II. világháború idején szembe került a Hitlert támogató horthysta körök politikájával. 1942-ben a nácikat becsmérlő, valamint felforgató kijelentései miatt a hadbíróság elé állították és kétévi börtönre ítélték. Büntetése kitöltésére haladékot kapott, bp.-i kényszertartózkodással és jelentkezési kötelezettséggel. A német megszállás után bujkálni volt kénytelen; 1944. okt, végén bekapcsolódott a Magyar Frontba. A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságában a katonai felkelés vezérkari főnöke lett. 1944. nov. 22-én a nyilasok letartóztatták, és a rögtönítélő bíróság társaival együtt kétheti kínvallatás után 1944. dec. 8-án halálra ítélte. Az ítélethirdetés napján a Margit körúti fogházban kivégezték. Halála után 1945. márc.-ban vezérezredessé nevezték ki.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me