Szirmai István

Full text search

Szirmai István (Zilah, 1906. ápr. 13.Bp., 1969. szept. 29.): újságíró. A párizsi egyetemen, majd a kolozsvári tudományegyetemen jogi tanulmányokat folytatott. Magántisztviselőként helyezkedett el. Részt vett az egy.-i baloldali ifjúsági mozgalmakban. 1929-ben belépett a Román Kommunista Pártba (RKP). 1930–31-ben az RKP erdélyi tartományi vezetőségében különböző állásokat töltött be. 1941-ben az észak-erdélyi kommunista mozgalom és a KMP összekötőjeként Bp.-en élt a sorozatos letartóztatások miatt szigorú illegalitásban. 1942 őszétől a KMP Központi Bizottsága, majd a Békepárt titkárságának tagja volt. 1943. dec.-ben letartóztatták. 1944. febr. 28-án „hűtlenség” vádjával 15 évi fegyházra ítélték, Sárospatakra vitték, 1944. okt.-ben megszökött s Kolozsvárra ment. 1945 után Szegeden részt vett az MKP szervezésében, a D-mo.-i titkárság vezetőh.-e majd vezetője, dec.-től a szegedi Délmagyarország c. lap szerk.-je, 1945. márc.-tól felelős szerk.-je, júl.-tól főszerk.-je lett. 1946–47-ben az MKP Központi Vezetősége tömegszervezeti osztályát vezette, 1947–49-ben az MKP, majd az MDP Orsz. Szervező Bizottságának titkára. Jelentős szerepet játszott a munkásegységért folytatott politikai harcban. 1949–53-ban a M. Rádió vezetője s a párt központi vezetőségének póttagja. 1953. jan.-ban koholt vádak alapján letartóztatták. 1955-ben rehabilitálták. Szabadulása után a Begyűjtési Min.-ban dolgozott. 1956. jún.-tól a Bp.-i Pártbizottság lapjának, az Esti Budapestnek a főszerk.-je. Részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc következményeinek felszámolásáért, a konszolidációért folyó harcban. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának, majd az első központi bizottságnak tagja, ogy.-i képviselő, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának, 1957-től az MSZMP agitációs és propaganda osztályának vezetője, 1959-től az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, 1962-ben tagja lett. 1959-től 1966-ig a Központi Bizottság titkára, később az Agitációs és Propaganda Bizottságnak vezetője, a parlament külügyi, ezt követően kulturális bizottságának elnöki tisztét töltötte be. – Irod. Sz. I. halálára (Népszabadság, 1969. okt. 1. és okt. 4.); Barcs Sándor: Sz. I. (Magy. Sajtó, 1969. 10–11. sz.); Kornidesz Mihály: Sz. I. emlékezete (Tiszatáj, 1978. 6. sz.). – Szi. Kolozsvári-Grandpierre Emil: Hullámtörők (életrajzi r., Bp., 1978).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me