Andreas Pannonius,

Full text search

Andreas Pannonius,
karthauzi szerzetes, szül. a XV. század 3. évtizedének kezdetén Magyarországon, előkelő nemes nemzetségből. Kora ifjuságában katonai pályára lépett és öt éven át Hunyadi János környezetében szolgált. A nagy hadvezért 1440-ben, fia Mátyás születésének idején Kolozsvárra kisérte. 1415-ben lépett a karthauzi szerzetbe s a velenczei zárdába vétetett föl a szerzet tagjai közé, hol számos esztendőt töltött és Jeruzsálemben is megfordult. Estei Borzó uralkodása alatt (1450–1471) került a ferrarai kolostorba. 1471-ben Páviába helyeztetett át.
Munkái kéziratban maradtak. Ezek közűl kettő a modenai Este-könyvtárban őriztetik. Egyiknek nincs czime; tartalma túlnyomó részben azon erényeket fejtegeti, melyeket a fejedelemnek bírni szükséges. A második munka: Libellus super discursu Domini Borsii ducis czimet viseli és Borzó herczegnek 1473-ban bekövetkezett kimulta alkalmából az emberi lélekről, halálról, az üdvözültekről, kárhozottakról és a purgatóriumról közöl elmélkedéseket. Még egy harmadik munkáját is őrzi a római vatikáni könyvtár; ennek sincs czime és Andreas 1467. szept. 1. napján fejezte be, a mint ő ezt Mátyás királyhoz intézett ajánló levelében irja.
Kézirati műveit Fraknói Vilmos fedezte föl, azokat a Könyv-Szemlében ismertette s részben ki is adta a szerző életrajzát magában foglaló bevezetéssel ily czimmel: Két magyar egyházi iró a XV. századból: Andreas Pannonius. Nicolaus de Mirabilibus. Közzéteszik Fraknói Vilmos és Ábel Jenő. Bpest, 1886. (Irodalomtörténeti Emlékek. I. kötete 1–287. l.) Estei Borzo herczeg uralkodásának kimerítő történetét külön munkában irta meg, mely ekkorig ismeretlenül lappang.
M. Könyv-Szemle 1878. 140. 1879. 115.
Ung. Revue 1888. 231.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me