Hetyey Gábor,

Full text search

Hetyey Gábor,
tanítóképző-intézeti igazgató, született 1843. június 26-án (Orbók szerint 1841. január 21.) Bodméron (Fehérmegyében); a budapesti evang. ref. gymnasium befejezése után, a pesti egyetemen bölcseletet hallgatott és középiskolai tanárrá képezte ki magát, mire nevelősködött és mint nevelő Gönczy Pállal is ismeretségbe jutott. Ez ismeretség folytán Gönczy a budai állami tanítóképző intézetbe 1870-ben neveztette ki mindjárt az első szervezés alkalmával segédtanárnak, honnét 1873-ban Németországba tanulmányi útra indult. Budáról Székely-Keresztúrra 1873. november 27-én került mint rendes tanár és innen 1881-ben kinevezték a dévai állami tanítóképző-intézet igazgatójává s itt működött 1894. július 21-én Budapesten történt halálaig.
Mint költő nem rég tűnt fel, bár már deákkorában irogatott és később mint paedagogus gyermekverseket írt. 1891-ben megjelent verskötete tette nevét ismertté s azóta írt versei leginkább a Pósa Lajos által szerkesztett Én Ujságomban jelentek meg; ezek a gyermeki naiv érzelmeket és gondolatokat élénken és igaz közvetlenséggel fejezik ki, eleven phantáziával megírt regéi pedig dicséretet arattak. Czikkei a Néptanítók Lapjában (1880. Könyvism., 1883. Halmai uram, a jó öreg tanító, 1885. Ugrondi Elemér, életkép, 1891. lfjusági iratok, Gyermekujságok); a Paedagogiai Plutarchban (Pozsony, 1887. Réthi Lajos életrajza).
Munkái:
1. Gyöngyvirágok. Gyermekversek, négy szines képpel és hazai művészek rajzaival. Bpest, 1891. (Ism. Néptanítók Lapja, Prot. Egyh. és Iskolai Lap. 2. kiadás. Bpest, 1892. Pósa Lajos előszavával).
2. Mondák, regék a magyar történelemből. Bpest, 1895. (Filléres Könyvtár 13.)
Megindította 1886-ban a Magyar Tanítóképző cz. tanügyi lapot, melyet anyagi áldozatokkal és nagy szorgalommal négy évig szerkesztett, első sorban a tanítóképző tanárokban a testületi szellemet, összetartást igyekezve élesztgetni, s izgatásai folytán 1889-ben a képezdei tanárok egyesületét meg is alkotta.
Néptanítók Lapja 1873. 48. sz., 1883. 33. sz.
Paedagogiai Zsebnaptár, szerk. Orbók Mór. Pozsony, 1886–87. 164. l. arczk.
M. Könyvészet 1890–91.
1894: Budapesti Hirlap 201. sz., Pesti Napló 201. sz., M. Paedagogia 443. l.
Pallas Nagy Lexikona IX. 154. l. (Kiss Áron).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me