Horváth Zsigmond (vezekényi),

Full text search

Horváth Zsigmond (vezekényi),
volt gymnasiumi tanár és kir. tanfelügyelő, szül. 1837-ben Albertin (Pestm.); kitűnő tehetség volt és jeles philologus (az újgörög nyelvet folyékonyan beszélte); de állhatatlan természete miatt sehol sem volt maradása. 1861-től helyettes, 1863-tól pedig rendes tanár volt a pesti ágost. evang. gymnasiumban, hol 1869-ben rövid ideig mint helyettes igazgató is müködött. A 70-es évek elején egész családjával Oroszországba költözött, hol nyolcz évig Pétervárott élt, mint egyik császári felsőbb tanintézet tanára. Midőn haza jött, 1879. szept. kinevezték ideiglenes tanfelügyelőnek Szolnok-Doboka megyébe. De ez állásában sem maradhatott meg. Olynemű viszályok és rendetlenségek fordultak elő kerületében, hogy felfüggesztették állásától. Ekkor közel elzülléséhez betegesen élt a fővárosban; többször kellett rajta gégemetszést végrehajtani. Meghalt 1884. jún. 13. Pesten a Rókus-kórházban. Temetéséről régi barátja Keleti Károly gondoskodott.
Programmértekezései a pesti ág. ev. gymnasium Értesítőjében (1861. Kivánatos-e a most élő görögök népnyelvének tudása a régi írók helyes megértésére és magyarázására?; 1863. és 1864. A görög dialektusok rövid ismertetése nyelvtörténeti szempontból.) Czikke a Budapesti Közlönyben (1871. 90. sz. Az úgynevezett byzanti szent-kép festészetről.)
Munkái:
1. Görög nyelvtan 1. rész. Alaktan. 2. rész. Mondattan. Pest. 1865–66. (1. rész 2. kiadás. Pest. 1871.)
2. Latin prosodia es metrika. Pest, 1867.
3. Plato, Socrates védelme és Kritója. Magyarázta. Pest. 1867. (2. k. Pest, 1875. Görög és latin remekírók 1.)
4. Chrestomatia Xenophon Cyropaediája, Anabasisa és Socrates nevezetességeiből. Magyarázta Schenkl Károly, ford. Pest, 1867. (2. k. Pest, 1874. Görög és latin remekírók 2., Ism. Egyet. Philol. Közlöny 1885.)
5. Siebelis János, Tirocinium poeticum, vagyis olvasmányok latin költőkből kezdők számára, ford. Pest, 1867.
Szerkesztette a Budapesti Tanáregylet Közlönyét 1867-ben ápr.-decz.
Bartl és Felsmann, A magyarországi középtanodák Névkönyve. Pest, 1868. 57. l.
Néptanítók Lapja 1879. 378. l.
Petrik Könyvészete.
Egyetértés 1884. 163. sz.
Doleschall, E. A., Das erste Jahrhundert. Bpest, 1887. 132., 174. l.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me