Kund Sámuel,

Full text search

Kund Sámuel,
ág. ev. esperes-lelkész, született 1837. decz. 29. Sopronban, hol atyja K. Mihály lisztkereskedő volt; középiskoláit is itt végezte; 1859. okt. 20. iratkozott be a jenai egyetemre; 1860-ban lelkésznek avattatott fel és negyedévig Haubner Máté püspök mellett káplán és 1867. július 1-ig a körmendi gyülekezet lelkésze volt; azóta a répczelaki és csánigi gyülekezet lelkésze. 1877-ben a vasi közép egyházmegyének esperese lett, az 1891–93. egyetemes egyházi zsinatnak tagja s alkotmányügyi bizottságának előadója volt. Azóta tagja az egyetemes egyház alkotmány- és jogügyi bizottságának és a lelkészvizsgáló egyetemes bizottsg dunántuli osztályának; tagja a dunántúli evang. egyházkerület főiskolai bizottságának, pénzügyi s gyámolói igazgatóságának.
Czikkei a Prot. Egyh. és Isk. Lapban (1871. Az ág. h. evang. zsinat számára külön bizottságok által elkészített munkálatok tárgysorozatáról, 1876. A Pozsonyban felállíttatni szándékolt ág. ev. akadémiára vonatkozó javaslat pénzügyi tekintetben, 1877. Esperesi székfoglaló beszéd a vasi közép egyházmegyében márcz. 15., 1881. Az egyházi illetmények sérelmes ügyében, 1889. A Rudolfinum, Középvasi álnévvel); az Egyházi Reformban (1871. Több világosságot, egyházi beszéd papi gyónáskor, 1872. Mi legyen annak a jele, hogy Krisztus neked is született?, egyházi beszéd karácsonra, 1873. Az egészséges reformmozgalom kivánatos előfeltételei, egyházi beszéd); a Prot. Papban (1881–99. egyházi beszédek és czikkek); a Néptanítók Lapjában (1874. A méter-mérték behozatalának közvetlen befolyása a számtan tanítására népiskoláinkban és könyvism.); az Evang. Egyház és Iskolában (1885. A soproni dypéni alapítvány, 1889. Az államsegélyről, Középiskolai államsegély, 1890. Általános határozatok az egyh. alkotmányról sat. 1891–99. több egyházügyi czikk); a Margócsy Prot. Egyh. Tárában (VI. Ujévi beszéd); az Evang. Népiskolában (1888–98. tanügyi czikkek); a Predigt der Gegenwart-ban (Erfurt, 1878. Leichenrede am Sarge des Herrn Samuel Pfeiffer, Gebet am Sargedes Generalmajors Freiherrn Gedeon Radó von Szentmárton).
Önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me