Lovassy László,

Full text search

Lovassy László,
a szabadságharczot megelőzött idők politikai vértanuja, L. István, Biharvármegye táblabirája és Illésy Örzse leánya, szül. 1815-ben; a gymnasiumot és jogi tanfolyamot Debreczenben, Késmárkon és Nagyváradon fejezte be. Mint 20 éves ifjú Pozsonyba ment országgyűlési gyakornoknak és itt egész hévvel belevegyült e kor politikai mozgalmaiba; 1834-ben pedig Szemere Bertalannal, Vukovics Sebővel és másokkal Pozsonyban egy társalkodási egyesületet alapított, mely őt választotta elnökéül és mint ilyen ő fogalmazta azt az üdvözlő iratot, melyet az országgyűlési ifjuság Wesselényihez küldött és a Wesselényi mellett Pesten rendezett tüntetésnél ő szónokolt. L. volt, ki a biharmegyei nemesség közt legjobban izgatott; mikor Balogh Jánost notapörbe vonták és a kormány új választást rendelt, Barsmegyében a politikai tüntetést ő szervezte. A kormány rossz szemmel nézte e demonstratiókat és Lovassyt 1836. máj. 30. többi társával elfogatta s tíz évi várfogságra ítélte, melyet Spielbergen (Morvaország) kellett volna eltöltenie. Az 1840. országgyűlés kegyelmet eszközölt ki számára; az ápr. 29. amnestia következtében máj. 13. kiszabadult ugyan, de a kegyelem már őrült elmével találta a foglyot és a magyar kormány 600 frtnyi kegydíjával ily állapotban élt kis birtokán Erdő-Gyorokon (Nagy-Szalonta közelében). Meghalt 1892. jún. 6. Nagy-Szalontán. Vahot Sándor, Külföld rabja cz. költeménye róla szól.
Börtöndala megjelent a sárospataki Őrállóban(1894., 7., 9., 23. sz. közli dallamával Ecsedy Károly); czikke a Vahot Imrének Országgyűlési Almanachjában (1843. Egy kép előtt cz. L... ... alájegyzéssel, melyet 1836-ban Pozsonyban az ifjak olvasó- és társalkodási körében felolvasott); beszéde Biharmegye közgyűlésén (Történelmi Lapok III. 1876. 48. sz.); levele b. Wesselényi Miklóshoz (Hazánk és a Külföld 1860. 36-ik sz. Wesselényi válaszával), Illésy Jánoshoz, Pozsony, 1834. aug. 26. (a magyar n. múzeum kézirati osztályában).
Hazai s Külf. Tudósítások 1837. I. 27. sz. (L. elítéltetése.)
Életképek 1848. II. 11. sz. (Atyjának kérelemlevele a kir. táblához.)
Vahot Imre, Országgyűlési Almanach. Pest, 1843. (Vezérszó X. 1.)
Horváth Mihály, Huszonöt év Magyarország történelméből. Genf, 1864. I. 488–497. l.
M. Polgár Naptára 1869. és 1872. (Adalék a L. pörhez. Közli K. Papp Miklós.)
Vasárnapi Ujság 1872. 1., 2., 3., 6., 50. sz. arczk. 1892. 2. sz. arczk., 3. sz. (Névaláírása.)
Történeti Lapok II. 1875. 14–22. I. (L. bünpöre és Zalamegye felirata 1837-ben a Kossuth és L. érdekében), III. 1876. 48. sz.
Figyelő XXII. 97–100. l. (Vachott Sándorné.)
Nagy-Szalonta és Vidéke 1889. 23. és köv. sz.
Pallas Nagy Lexikona XI. 676. l. (Dézsi.)
Móricz Pál, Néhány irat a L. ellen folytatott pörből. Budapest, 1891.
Budapesti Hirlap 1892. 8. szám.
Egyetértés 1892. 9. szám és a m. n. múzeumban levő Kossuth-iratok közt és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me