Mikos János (tarródházi báró),

Full text search

Mikos János (tarródházi báró),
birtokos, volt főrendiházi tag, M. Ede báró és Gludovácz Terézia fia, szül. 1841. decz. 8. Széplakon (Vasm.); tanulmányainak befejeztével Amerikában töltött huzamosabb időt és ott szerzett gazdasági tapasztalatait vasmegyei mikosdi és újfalui, továbbá somogymegyei nagy-atádi uradalmaiban érvényesítette, hol mintagazdaságot folytatott. Élénk részt vett a gazdasági mozgalmakban. 1884-ben Istóczy ellen a rumi kerületben szabadelvűpárti programmal képvisőjelöltül föllépett, de kisebbségben maradt. A census alapján tagja volt a főrendiháznak. Mikosdi kastélyában a szépművészet számos jeles terméke látható. Egyike volt azoknak, a kik a spritizmus érdekében sokat dolgoztak és teljes hittel küzdöttek tanuk mellett. Az első magyar spiritiszta ujságot, a Rejtelmes Világot ő alapította 1897. aug. 8. (mutatv. sz.), okt. 3. (első sz.) s mint főszerkesztő ő tette érdekessé; azonban miután Petróczy József a lap tulajdonképeni szerkesztője pénzsegélyt tőle többé nem kapott, a lap 1901. jún. megszünt.
Czikkei az Egyetértésben (1895. 357. sz. Okkultizmus, spiritizmus és teozófia, 1896. 3. sz. A jelenkori teosophia eredete, 1897. 97. sz. A spiritizmus terjedése Amerikában) sat., legtöbb czikke azonban a Rejtelmes Világban jelent meg.
Munkája: Hogyan lett dr. Cyriac Bernát, a tudós orvos-tanár, a legnagyobb szkeptikus spiritualiszta? Függelékül a spiritualismus rövid ismertetése a legutóbbi években. Sajtó alá rendezte Siráky Ferencz. Bpest, 1899.
Halász Sándor, Országgyűlési Almanach. Főrendiház Bpest, 1887. 100. l.
Magyar Nemzetségi Zsebkönyv. Bpest, 1888. 377. l.
Budapesti Hirlap 1897. 231. sz.
M. Könyvészet 1899.
Pesti Hirlap 1901. 47. sz.
Budapesti Napló 1901. 173. sz.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me