béklyó, békó | Magyar néprajzi lexikon

Full text search

béklyó, békó: vasláncos mozgásgátló, amelyet rendszerint a ló két első lábára csatolnak. Szerepe, hogy az állat ne tudjon elcsatangolni, a zárral ellátott béklyók pedig a lótolvajlást is akadályozták. A béklyó láncból s a lánc két végén az állat csüdjére kapcsolható kelevézből (bilincsből) álló eszköz. A kelevéz fajtái szerint négy változat különböztethető meg: 1. a fa kelevézes béklyó, amelyen a fa kelevéz rugalmassága tartja a lánc végére kapcsoltan; 2. a karikás béklyó a lánc közepén két részre szedhető, s különböző méretű láncszemek ötletes átbújtatásával záródik-nyitódik; 3. az egyszerűbb kulcsos béklyó, ún. cigánylakatja azért érdemel néprajzi szempontból különös figyelmet, mert e lakatféle Töröko.-tól Mongóliáig, Kínáig elterjedt szerkezet, amely elvileg különbözik az európai lakattól (benne ék alakú acéllemez van, ezt nyitja a tolós kulcs), valószínűleg honfoglalás előtti forma a magyarságnál, s csak később került készítése cigánykovácsok kezére; 4. a tollas, fordítható kulccsal záródó béklyók közül egyszerűbb az alberti béklyó, zárószerkezete lapos, szardíniásdoboz alakú jellegzetes forma. A Gönczy-béklyó a legerősebb béklyó: súlyos lánca különlegesen edzett volt, a két nehéz lakatja pedig más-más kulccsal zárható-nyitható. Nevét készítőjétől, Gönczy Gábor szabadszállási lakatosmestertől nyerte (19. sz. második fele). (→ még: nyűg) – Irod. Magyar Kázmér: A békó (Népr. Ért., 1914).