Dózsa György (Dálnok, 1470 k.–1514)
Dózsa György (Dálnok, 1470 k.–1514): a középkori Mo. legnagyobb → parasztmozgalmának, az 1514. évi nagy parasztháborúnak vezetője és hadvezére. Székely köznemesi származású volt, innen a másik neve: Székely György. – A magyar népköltészetben Dózsa Györgyre és háborújára vonatkozó önálló dal vagy ballada nem maradt fenn, mintegy 100 éve Kálmány Lajos már csak nyomát találta ilyen éneknek. A kuruc szó azonban máig őrzi Dózsa György kereszteseinek emlékét (a latin crux ’kereszt’, szóból), valamint néhány más kifejezés (földhözragadt szegény ember, sült paraszt), egy székely esküformula (Dózsa-hitre mondom). Emléke különösen szülőföldjén, a székelység körében eleven. Dálnokon, a régi Háromszék megyében ísmerik szülőháza helyét, maradványait, tudnak kincséről is, amelyet itt rejtett el hatalmas rézüstökben. Roppant ereje a hagyomány szerint Toldi Miklóséhoz hasonlatos (→ Toldi-mondakör). Mint Toldi, Dózsa György is ennek köszönhette, hogy az udvarhoz került és lovagi címert kapott, minthogy egy hetvenkedő török vezér karját páncélostul vágta le egy délvidéki párviadalában. A székely hagyomány II. Ulászló feleségével való viszonyáról, udvari emberekkel, főurakkal való összetűzéséről is tudni vél. A hagyomány hasonló elevenséggel emlékezik a Délvidéken halálának körülményeire. Temesváron ismerik kivégzésének helyét, beszélnek a kivégzése alkalmával történt csodáról, Szűz Mária megjelenéséről; ennek emlékét kegykép, majd szobor örökítette meg. A kivégzett hős fejét a hagyomány szerint Zápolya János Dózsa György örökbefogadójának, Pálfy Balázs szegedi főbírónak küldötte el; Szegeden úgy tudják, a főbíró lánya Dózsa György fejét a ferencesek alsóvárosi templomának cintermében temette el. Kolozsvárt és vidékén éppen akkor járt le a városbíró megbízatása, amikor a keresztesek a várost ostrom alá vették; mivel pedig a titkon megejtett bíróválasztás alkalmával, a nagy hidegben a választóknak hólyagos korsóban melegített bort kínáltak, ez a kolozsvári bíróválasztások hagyományos rítusává lett. A Dózsa György kivégzésére használt vaskoronát is a kolozsvári levéltárban, majd az Erdélyi Múzeumban mutogatták, bár hitelessége bizonytalan. Ugyancsak mondai eredetűnek kell tekintenünk Dózsa György kivégzésének ma általános előadásából azt a motívumot, hogy kínzóeszközei közt a tüzes trón is helyet kapott volna, minthogy erről az egykorú források nem tudnak. Alakja a hagyományban nemegyszer egybeolvad Mátyás királyéval vagy Rákócziéval. – Irod. Kálmány Lajos: Szeged népe (II., Arad, 1882); Márki Sándor: Dózsa György (Bp., 1913); Székely György: A török hódítók elleni védelem ügye a Dózsa-parasztháborútól Mohácsig (Századok, 1952); Sándor István: Dózsa György a néphagyományban (Ethn., 1972).
Sándor István–Katona Imre
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
