Erdei Ferenc (Makó, 1910–Bp., 1971)

Full text search

Erdei Ferenc (Makó, 1910–Bp., 1971): szociológus, közgazdász, az MTA tagja (l. 1948, r. 1956), Kossuth-díjas (1948, 1962). Tanulmányait a szegedi egy. jogi karán végezte. Bekapcsolódott az egy.-i ifjúság haladó mozgalmaiba, tagja lett a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. 1933-tól a makói hagymás szövetkezet gyakornoka. 1935–36-ban Ny-európai tanulmányutakat tett. A falukutató mozgalom ( falukutatás) egyik vezető egyénisége, Györffy István munkatársaként részt vett a táj és népkutatás megszervezésében. A Márciusi Front (1937) és a Nemzeti Parasztpárt alapító tagja (1939). A népi írók mozgalmának baloldalához tartozott. Részt vett a németellenes antifasiszta ellenállásban. A földosztás végrehajtásának egyik irányítója. 1944–45-ben az ideiglenes nemzeti kormány belügymin.-e, 1945–47-ben a Nemzeti Parasztpárt alelnöke, majd főtitkára. 1948-ban államminiszter, 1949–53-ban földművelésügyi min. A szövetkezeti gazdálkodás és a falu szocialista átalakulása ügyének egyik vezető politikusa. 1953–54-ben igazságügyi min. 1955–56-ban a Minisztertanács elnökhelyettese. 1964–69-ben a Hazafias Népfront főtitkára, 1965–71 között az Elnöki Tanács tagja. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet ig.-ja (1957–69), az MTA főtitkára (1958–64 és 1970–71). Korai szociográfiai és szociológiai munkássága erjesztően hatott az 1930-as években kibontakozott etnográfus nemzedékre. A paraszti műveltséget és életmódot egységesen vizsgáló településszociológiai művei úttörőek voltak. Módszerét a történeti szemlélet és a konkrét, részletes társadalomelemzés egyidejűsége jellemezte. Élete második felében agrárpolitikai és szervezéstudományi kérdésekkel foglalkozott. – F. m. (néprajzi érdekűek): Futóhomok (Bp., 1937); Parasztok (Bp., 1938); Magyar város (Bp., 1939); Magyar falu (Bp., 1940); A magyar paraszttársadalom (Bp., 1941); Magyar tanyák (Bp., 1942); Város és vidéke (Bp., 1971); Néprajzi ínyesmesterség (Bp., 1971). – Irod. Balogh István: E. F. (nekrológ) (Ethn., 1971).

Erdei Ferenc

Erdei Ferenc Futóhomok c. művének címlapja
Kósa László

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me