eszközváltás
eszközváltás: műveltségbeli változás, melynek során az egyszerűbb gazdasági eszközöket és munkamódokat fejlettebbek és korszerűbbek váltják fel. – Az egyik leghosszabb ideig tartó és az európai fejlődés szempontjából is lényeges a sarló-kasza eszközváltás volt. A középkor vége felé az intenzívebb takarmánygazdálkodással Európa-szerte uralkodóvá lett szénavágó eszköz, a takaróval fölszerelt, hosszú nyelű → kasza alkalmassá vált az addig kizárólagosan → sarlóval aratott szálasgabona aratására. A kaszás → aratásra Európában először Németalföldön és Mo.-on tértek át (15. sz.). A jelentős gazdasági újítás, amely meggyorsította és termelékenyebbé tette a munkát, a következő századokban előbb a nagyobb gabonatermő sík vidékekről, majd fokozatosan a dombvidékekről, később a magasabb hegyvidékekről is kiszorította a sarlós aratást. A 20. sz.-ban a sarlóval végzett aratás a kontinens peremein, elsősorban K-Európa gazdaságilag visszamaradt területein maradt gyakorlatban. Mo.-on a középkori oklevelekben gyakran szereplő kaszával vágott gabona hatalmaskodások és kártételek emléke, melyeket viszálykodó feudális urak okoztak egymásnak. A 15. sz. végétől és a 16. sz. elejétől irodalmi feljegyzésekből, majd dézsmajegyzékekből és defterekből kitűnik, hogy a D-Alföld (Bács és Csongrád megye) parlagolással művelt kis területein termő, elsősorban tavaszi gabonát aratták először kaszával. Ezek a szántóföldek kívül estek a nyomáshatáron. Termésük gyors betakarításának szüksége szorította rá a parasztokat a szénamunkához hasonló kötetlen kaszás aratási módra. A sarló-kasza eszközváltás országos méretekben a múlt században zajlott le, de a Kárpát-medence K-i és É-i részeinek magas hegyvidékein szórványosan még az 1940-es években is arattak sarlóval. – A mo.-i eszközváltások legjelentősebb szakasza a 19. sz. második felére esett. Előzménye a 18. sz. végétől Ny-Európából kiinduló racionális gazdálkodásra törekvés, mely a 19. sz. elején hazánkat is elérte, és a szerszámok folyamatos fejlődését lökésszerűen meggyorsító ipari forradalom volt. A parasztgazdaságokban viszont csak 1848 után a szabadabb tőkés fejlődés, az árutermelés megnövekedése, a polgárosulás nagyobb lendülete folytán mutatkozott meg. A múlt század második felében lezajlott eszközváltások változó intenzitással, nem mindig kizárólagosan, általában a nagyobb gabonatermő Alföldről, É- és K-Dunántúlról, ill. a módosabb közép- és nagyparaszti gazdaságokból kiindulva, de viszonylag gyorsan mentek végbe. Bizonyos munkafolyamatoknál a váltás nem az eszköz teljes kicserélődésével, hanem rendszerint a típus s ezáltal anyagának megváltozásával zajlott le. Legfontosabb volt ezek közül a faekék vasekére cserélődése (→ eke). A 19. sz. elején a mo.-i faekék tájanként különböző típusai elérték a szerkezeti és funkcionális fejlettség legmagasabb fokát. Minden alkatrész megtalálható rajtuk, amit később a vasekék is átvettek. A vasekék terjedése az 1830-as években kezdődött, de csak az 1850-es évek után vett nagyobb lendületet. A fejlődő hazai gyáripar először német és angol ekéket másolt, majd a pesti Vidats-műhelyben megszületett az első mo.-i konstrukció, a parasztok közt sokáig népszerű Vidats-eke. A vaseke térhódítása az ország gazdaságilag fejlettebb területeiről kiindulva rohamosan haladt. A századfordulón már csak a keleti és északi részek néhány eldugott falujában használtak szórványosan faekét. Hasonlóan játszódott le a kevésbé fontos talajművelő eszköz, a → fogas változása. A fakeretes, fafogú fogasboronát a múlt század első felében a fakeretes vasfogú, majd a század derekától a teljesen vasból készült konstrukció kezdte fölváltani. Mivel azonban ez az eszközváltás nem jelentett lényeges újítást és munkakönnyítést, a teljesen fából készült fogast szórványosan, a fakeretest nagy területeken a 10. sz. első felében is használták. A fogas változásának lefolyását némileg színezte a hasonló funkciójú → tövisborona visszaszorulása és a múlt század második felétől a Dunántúlon és az Alföldön a henger terjedése. Közvetlenül gép váltotta föl a kézi → vetést, a kézi cséplést (→ csép) és a nyomtatást. A → vetőgépek térfoglalása viszonylag későn, az 1870-es években indult, de magas ára miatt a 20. sz. első felében is általános maradt a kézi vetés. A → cséplőgép 1880 és 1910 között kizárólagosan megszüntette a korábbi munkamódokat. Utóbb csak alkalmilag került sor kézi cséplésre és nyomtatásra. Cséplőgép vásárlására csak gazdagabb parasztok keríthettek sort. A többiek vállalkozóktól vagy gazdatársulásoktól béreltek gépet. A soros művelés eszközei, az → ekekapa és a → sorhúzó a kézi → kapa használatában hoztak jelentős változást. Az ekekapa a kukoricatermesztés korszerűsödésével terjedt, a sorhúzó a → dohány és a → burgonya ültetését segítette elsősorban. Mindkettő a századvégen jelent meg a parasztgazdaságokban. Használatuk fokozatosan vált általánossá, de a Kárpát-medence keleti részén a termelőszövetkezetek megalakulásáig sem használták őket mindenütt. A kézi kapa részben az ekekapa kiegészítő munkaeszközeként, részben kertművelő gyomirtó szerszámként maradt fenn. – Irod. Sevin Henrik: A faekétől a Hofherr gépig (Bp., 1944); Varga Gyula: A parasztgazdaság munkaeszközei (A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában, 1848–1914. Szerk. Szabó István, I., Bp., 1965); Tálasi István: Az eszközváltás első 100 éve a magyarországi aratóműveletekben és későbbi következményei (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1971).
Kósa László
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
