fátyoltű | Magyar néprajzi lexikon

Full text search

fátyoltű: átlag 6–10 cm hosszú, sárgaréz vagy ezüst tű, tompa végén néhány cm-es gömbölyded vagy hengeres, ötvösművű fejjel. Új menyecskék könnyű fehér fátylát erősítik kétoldalt halántéknál 3–3 fátyoltűvel az alatta levő fejkötőhöz. Sárköz vidékén 1–1 fátyoltűt (tekerődző tű) a fülnél szúrnak a fátyolba (fültű), 2–2 feljebb kerül, egymást keresztezve, átölelve (csóktű). Jellegzetes a Brassó környéki szászoknál és szomszédságukban a hétfalusi csángóknál; a Felvidéken a szlovákoknál, a Duna mentén a szerbeknél. A Sárköz vidékén a fátyoltű feje legtöbbszőr a tű végét körülölelő fémsodronyok és gyöngyházszemek (ehelyett esetleg színes üvegkövek) váltakozó soraiból áll, préselt fém félgömböcskékkel tarkítva. Ugyanitt előfordult balkánias áttört filigrán gömbölyded fej is, néha kisebb csüngő gömbbel. Erdélyben a feje a tűre merőleges körlapon félgömb alakban elhelyezett zománcos, üvegköves díszekből áll. A fátyoltű országszerte előfordult a 17–18. sz.-i úri viseletben. – Irod. Kovách Aladár: A tolnamegyei Sárköz népviselete (Népr. Ért., 1907); Malonyay Dezső: A székelyföldi, a csángó és a torockói magyar nép művészete (Bp., 1909); Fél Edit: Women’s Clothing in the Sárköz (Folia Ethn., 1950).