festőnövények | Magyar néprajzi lexikon

Full text search

festőnövények: gyapjú-, kenderfonál és húsvéti tojás színezésére használt vadnövények. D-Mo.-róla múlt század első felében Fényes Elek még közel harminc vadon termő festőnövényt sorolt fel, napjainkban már csak a székelyek használnak festőnövényeket. A vadalma, vadkörte, égerfa héját, a nyírlevelet, a sáfrányt, a zöld dióhéjat, az Euphorbia-specieseket, a rekettye- (lat. Genista tinetoria), a kökörcsinvirágot (lat. Pulsatilla nigricans), a szúlfüvet, zsoltinát (lat. Serratula tinetoria) sárga festék előállítására használják. Az Origanum vulgare (szurokfű), a Berberis vulgaris (sóskaborbolya) gyökere, a Rhamnus catharcticus (varjútövis) kérge, a Galium-speciesek (galaj-fajok), az Asperula tinctoria (festő müge), a lencse (lat. Lens culinaris) kék, a cserfahéj fekete és sárga, a tölgygubacs fekete, a fűzfalevél, a bürök zöld festék készítésére használatos. Általános a vöröshagyma héjának főzetével a húsvéti tojást sárgásbarnára festeni. A húsvéti tojást Beregben a zöld búza kifőtt levével zöldre, az Ormánságban a bábic (lat. Polygonum lapathifolium) gyökerének a főzetével sötétsárgára festik. A vad festőnövények főzetébe gyakran ecetet, timsót, rézgálicot kevernek, hogy tartós színt kapjanak. A vegyi anyagokkal a színt változtatni is tudják. A Serratula tinctoria parázs fölött megpörkölve timsó hozzáadásával piros színt is ad. A beregi juhászok bárányvérrel festették a tojást pirosra. A bőr festésére a hortobágyi pásztor bolti berzseny (lat. Caesalpinia), tölgygubacs és rézgálic főzetét használja. A székelyek a rézgálicot urinnal fazékban összekeverik, belehelyezik a gyapjúfonalat és a fazekat meleg helyre teszik, leginkább a trágyadombba ássák el. A magyar, román és szlovák pásztorok fehér gatyájukat, ingüket zabszalma hamujának és juhtejnek a keverékébe tapossák bele, majd szalonnával kifényesítik. Az ilyen fekete bikfagatyán (Kiskunság) sem az idő, sem a féreg nem fogott. A fenti növények – a növényföldrajzi viszonyoktól függően – a paraszti festőtechnikában, főleg a szlávoknál közismertek, s valószínű, hogy középkori, esetleg még korábbi technológiai eljárások maradványai. Feltűnő, hogy egyes népek csak bizonyos színeket tudnak előállítani. Így az osztjákok csak vörös és sárga színt adó növényeket ismernek. A kék szín előállításához szükséges festőanyagot az oroszoktól szerzik be. (→ még: bútorfestés) – Irod. Györffy István: A hazai festőnövények és a velük való festési módok (Herba, 1921); Palotay Gertrúd: A gyapjú fonása és festése Csíkszenttamáson (Népr. Ért., 1937); Vilbaste, G.: Taimedega värvimisi Eestis (Eesti Rahva Muuseumi Aastaraamat, XIV., Tartu, 1939); Balázs Márton: Adatok Háromszék vármegye néprajzához (Sepsiszentgyörgy, 1942); Gunda Béla: Borbás Vince és a magyar ethnobotanika (Ethn., 1971).