itatás
itatás: a háziállatok gondozásának természetes velejárója a létfenntartásukhoz szükséges ivóvíz biztosítása. Az itatás napi periódusait az állatfaj igénye és a rendelkezésre álló lehetőségek szabták meg. A természetes vizekben bővelkedő legelőkön a szabadban legelő állatok megtalálták a szükséges vízmennyiséget, így itt szervezett itatásra nem volt szükség. A természetes vizeket, forrásokat, folyókat, tavakat távolabbi legelőkről is felkeresték az állatokat legeltető pásztorok. Ezeknek a régebbi időkben nagy fontosságuk volt a szálláshelyek kialakításában. A juhok, sertések itatásában a szabad vizeknek a legutóbbi időkig számottevő szerepük volt. A lovak és a szarvasmarhák csak a tiszta patakok, folyók vizét isszák szívesen, itatásukban az oklevelek tanúsága szerint már a 14. sz.-ban is fontos szerepet játszottak a különböző ásott itatógödrök, → kutak. A szabad vizeken és a kutaknál való itatásnak az évszaktól, a tenyésztési módtól függően állatfajonként különböző rendszere alakult ki, a napi kétszeritől a 8–10-szeri itatásig. Háziállataink közül legkevesebb itatást igényel a juh, mely két-három napig is kibírja víz nélkül, többet a szarvasmarha, legtöbbet a ló. Az itatási mód is különböző. Szabadban az állatot egyszerűen az itatóhelyre engedik, ha kút van, fa, vas, régebben bőr vederrel a → vályúba vizet mernek. Istállós tartásnál gyakran nem a kútnál, hanem az istállóban vederből, itatódézsából itatnak. Az állatok fejlődése szempontjából az a legjobb, ha szabadon, tetszésük szerinti időpontban ihatnak. Ezért a modern istállókban a 19. sz. második felétől önitató berendezéseket alkalmaznak. – Irod. Tagán Galimndsán: A legelő és legeltetési rendszer a baskíroknál (Ethn., 1937); Tálasi István: A bakonyi pásztorkodás (Ethn., 1939).
Csirkeitató (Átány, Heves m.)
Mezei itató (Szekszárd, Tolna m.)
Nagyitató (Átány) (Heves m.)
Varga Gyula
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
