liroepikus műfajok
liroepikus műfajok: az epikus műfajok olyan csoportja, amelyben igen határozottan megjelenik a lírai jelleg is, anélkül azonban, hogy a → líra művészi módszere válna uralkodóvá. Különösen a cselekmény modernizálása, érzelmes jelenetek előtérbe kerülése jellemzi. Történetileg kétféle magyarázat indokolja létrejöttét. A. N. Veszelovszkij és mások az eredeti → szinkretizmusból eredeztetik, és a líra meg az epika egymástól való elválása előtti korszakból származtatják. Ennél valószínűbb azonban a másik felfogás, amely szerint a feudalizmus második szakaszában figyelhető meg a liroepikus műfajok elterjedése. Leginkább világos ez a folyamat a verses epikában, ahol a nagyobb méretű hősepikát felváltja a ballada és a történeti ének, majd a 18. sz.-tól kezdődően az egyes alkotások érzelmesebbek, töredékesebbek lesznek, a ballada helyébe a néhány jelenetet kiszínező, románcszerű, zsánerképre emlékeztető alkotások kerülnek; a történeti ének hőse pedig észrevétlenül a romantikus poéma hősére kezd hasonlítani. Ez a folyamat voltaképpen hivatásos irodalom és folklór irodalma (valamint a tömegirodalom) közreműködésével jön létre: a románcok és poémák gyakran merítenek a folklórból hősöket meg epizódokat; másrészt a betyárköltészet és az egész ponyvai epika külső eredetű a folklórban. Annak ellenére, hogy a ballada erkölcsi („családi”) konfliktusokat, a történeti ének pedig objektív történeti eseményeket tartalmazna, bekövetkezik az egyes művek privatizálódása. A ciklusok immár nem egész eseményeket mondanak el, hanem csak egy-egy jelenetet villantanak fel, ábrázolásmódjuk leginkább romantikusnak nevezhető. Feltűnő a kalandszerűség kedvelése, amely a hősöket mintegy háttérbe állítja, csak a minél érdekesebb eseményeket vonultatja fel, ezeket viszont nem vagy alig motiválja. Előbb az egész betyárköltészet, majd a ponyvairodalom hatására az ún. gyilkosságtörténetek, városi történetek és → balladák terjednek el. Ma még nem látjuk biztosan, hogy az egyéni, kötetlen elbeszélések (→ „igaz” történet, élményelbeszélések, életrajzok) elterjedése nem ezzel kapcsolható-e össze. Stílusban az egyszerűbb, töredékesebb, irodalmiasabb megfogalmazás jellemző. A szöveghez társuló zene nálunk az új stílusú népdal jellemvonásait viseli, bár megfigyelhető, hogy a liroepikus műfajok alkotásai között egyre több a már nem énekelt, ill. a csak szövegében ismert. – A magyar folklorisztika különösen a 19. sz. utolsó negyedétől az I. világháború végéig terjedő korszak műfaji változásainak vizsgálata során foglalkozott a liroepikus műfajok kutatásával. Megállapították, hogy főként a kevésbé hagyományos életmódot folytató rétegek (vándormunkások, agrárproletárok, városi szegények) körében terjed el, és sokszorosan kapcsolódik a → félnépi folklór jelenségeihez. (→ még: epika, → epikolírikus műfajok, → ponyva) – Irod. Veszelovszkij, A. N.: Tri glavi iz isztoricseszkoj poetiki (Szanktpeterburg, 1899); Václavek, Bedřich: Písemnictví a lidová tradice (Olomouc, 1938); Pogány Péter: Folklór és irodalom kölcsönhatása a régi váci nyomda működése nyomán (1770–1823) (I. Vásári ponyvairatok, Bp., 1959); Katona Imre: A népi epika újkori átalakulása egy társadalmi csoport körében (MTA I. Oszt. Közl., 1962); Katona Imre–Maróthy János–Szatmári Antal (szerk.): A parasztdaltól a munkásdalig (Bp., 1968); Beneš, Bohuslav: Světská kramářská píseň (Brno, 1970); Wiora, Walter: Das deutsche Lied (Wolfenbüttel, 1971).
Voigt Vilmos
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
