tál, tányér | Magyar néprajzi lexikon

Full text search

tál, tányér: 1. cserépből való edény, mindig mázas; csak kivételes esetben nem díszített. A → fazék után a paraszti háztartások legfontosabb edénye. A tihanyi alapítólevélben említett tálkészítők felbukkanása is igazolja, hogy régóta, használják. Kb. a 15–16. sz. óta mázolják és díszítik. Akkoriban már nemcsak közönséges használatú edények voltak, hanem a színes és díszített tálakat, tányérokat falra is akasztották a lakásbelsők díszítésére. Emiatt terjedtek el az akasztófüllel is ellátott tálak, tányérok. Díszítményeik révén neves tálkészítő központjainkkal azonosíthatók, mint pl. az alföldiek (Hódmezővásárhely, Tiszafüred, Mezőtúr) és a sárköziek (Szekszárd, Baja, Mórágy, Siklós, Mohács stb.). – 2. A fából való tányérok használatáról a levéltári összeírásokban, leltárakban szereplő és a múzeumi tárgyak tanúskodnak. Ezek készítése specialisták feladata volt. Részben étkezésre használták, ill. a nagyobb melence formájúakat dagasztásra. Mivel ezeket a történeti Mo. fában gazdag, magas hegységeinek területeiről szállították cserekereskedéssel (román, szlovák specialisták), az I. világháború után szállításuk megszűnt. Lényegében ekkor tért át a cigányság némely tagja a puhafából történő edényfaragásra. A két világháború között ezek használata rohamosan csökkent. – Irod. Sz. Morvay Judit: A cserépedény a mezőkövesdiek kultúrájában (Népr. Ért., 1955); Kresz Mária: Fazekas, korsós, tálas. Néhány szempont fazekasközpontjaink kutatásához és összehasonlításához (Ethn., 1960).