tetőformák
tetőformák: a tető kialakításának különféle változatai. A gúla alakú vagy sátortető, ritkán szőlőbeli présházakon fordul elő, de tulajdonképpen az egész nyelvterületen a nyeregtető különféle változatai terjedtek el mind a lakóházaknál, mind a gazdasági épületeknél. A nyeregtetők egyes változatai az egymásnak támasztott, hosszanti tetősíkok keresztirányú lezárásának módjában különböznek. A lekontyolt tető mindkét végén ferde síkokkal van lezárva, farozatos, kanfaros, kontyos stb. néven említik. Erdélyben, K-Mo. területén általános volt a közelmúltig, de történeti adatok igazolják, hogy a 19. sz. közepéig az egész nyelvterületen nagyon gyakori az előfordulása. Ma néhány archaikus épületen kívül az ország középső, nyugati vidékein csak a pincék, présházak, istállók idézik az emlékét. A 18–19. sz. folyamán az Alföldön, Kisalföldön, majd a Dunántúlon, a Felvidéken és Erdélyben is előtérbe kerültek központi területeinken, általánossá váltak az oromzatos vagy oromfalas nyeregtetők (→ oromzat). Ezeknél a tető terét a tetősík vagy szegélye mellé épített függőleges falak, deszkázatok, sövény, nád-szövetek határolják az épület rövid oldalain. Az oromzatos és lekontyolt tetők között különféle átmeneti formák keletkeztek. Gyakori volt, hogy ugyanazon épület egyik végén (általában az utca felől) oromzatos, de a másik végén kontyolt kiképzéssel éltek. Kifejezetten átmeneti, keverék formaként jöttek létre az alsó, ill. felső csonkakontyos tetőformák. Ilyen esetben a tető a ház rövid oldalán, felső részén, kisebb vagy nagyobb oromzattal készült, alul pedig farozatos kiképzésű volt. Az alsó csonkakontyos lakóháztípus É-Mo.-on s a szomszédos alföldi területeken terjedt el. Különösen alkalmas volt a kémény nélküli építmények fedésére, hiszen a felső kis oromzaton vagy lécezésén, deszkázata nyílásain könnyen eloszolhatott a padlásra vezetett füst. A felső csonkakontyos épületek esetében éppen fordítottan jártak el, a tető csúcsánál volt kisebb-nagyobb farozat, alatta trapéz alakú oromdeszkázat vagy fal. E típus a Dunántúlon, az Alföld egyes körzeteiben, de legfőképpen Erdély polgárosult körzeteiben vált általánossá. Mind az alsó, mind a felső csonkakontyos tetőformák a polgárosodás folyamatát jelzik. Különösen azokon a vidékeken váltak gyakoriakká, ahol a 19. sz. utolsó harmadáig nagyon sok farozatos tetőszék épült. Azonban ezek az átmeneti formák is régiek, már a 17–18. sz.-i ábrázolásokon is kimutathatók. A néprajzi megfigyelések viszont arra vallanak, hogy alkalmazásuk során a kontyolt részeket fokozatosan csökkentették, s a tető oromzatos részét növelték. – A nyeregtetők speciális változatát jelentették az ún. üstökös tetők. Ilyenek a hevesi, borsodi, alföldszéli falvakban, a kis mezővárosokban épültek. Az ágasfás, szelemenes fedélszéket a ház végénél, az ágasfába beépített konzolszerű tartóra helyezett, a szelemennek támasztott szarufa segítségével félkör vagy háromszög alakot alkotva meghosszabbították, mintegy előtornácul is szolgáló, kiugró farozatot létesítettek így. A ház esővédett környezetét ez erősen növelte. – Hasonló jellegű, előreálló végű tetőzetet készítettek a Ny-Dunántúl, DNy-Kisalföld településeiben, az ún. kalabukos tetők esetében. Ezeken a gerincszelemen végét is, de különösen a két vendégszelement a ház homlokzata elé ugratták ki. A szélesen előre nyúló gerendavégekre a ház homlokzatát védő, előreálló felső csonkakontyot, kalabukot építettek. A vendégszelemenek vége nem ritkán 2, 2, 5, 3 méternyire is kiállt. A kalabukos tetők látszólag előre dőlő formát mutattak, mivel a tető széle a vendégszelemen-végektől a ház falain futó koszorúgerendákig ferdén hátra futott, de sokszor az oromdeszkázatot is kifelé dőlő síkban építették be. – Az üstökös vagy kalabukos tetők is – mint valamennyi nyeregtetőforma – készülhetett teljesen nyitott padlástérrel. Az utóbbi 100–150 évben azonban a zárt padlásterű épületek teljesen általánossá váltak. Náddal, sövénnyel, lécezéssel, tapasztva, tapasztatlan vagy deszkázattal oromzatossá tették általában mind a lakóépületeket, mind a szabadon álló magtárakat, istállókat, mind pedig a csűröket. Nyitott padlásterű lakóházak csak egészen eldugott, a fejlődéstől elmaradt egyes vidékek szegénysorsú elemeinél őrződtek meg egészen szórványosan. – A tetőformák elterjedése, megoszlása sajátosan jelzi a polgárosultság mértékét, a polgárosult vidékeket. Az ország központi területein (Alföld, Kisalföld, K-Dunántúl) az utóbbi 100 évben általánossá váltak az oromzatos, oromfalas nyeregtetők. A polgárosulásba csak a 19. sz. második felében, utolsó harmadában bekapcsolódó területeken a különféle csonkakontyok váltak divatossá. Az elmaradott, konzervatív, archaikus régiókban megmaradtak a kontyolt tetőszékek. Napjainkban az oromzatos, oromfalas nyeregtetőkön kívüli formák peremtájainkon találhatók meg. Bár a II. világháború után az ácstechnika új eljárásai, új nyersanyagadottságok következtében a gúla alakú sátortetők országosan elterjedőben vannak, ezek javarészt már nem hagyományos alaprajzú épületekhez tartoznak. A gazdasági melléképületek a tetőformák tekintetében több konzervatív, archaikus vonást őriztek meg. Az Alföld-szerte a 19. sz.-ban még felbukkanó farozatos tetőszékekre ma már csak az átalakított tüzelős ólak, istállók emlékeztetnek. A tetőformák elterjedése etnikus sajátosságokat nem mutat. Egy-egy szűkebb régión belül az együttélő nemzetiségek azonos típusú tetőformákat alkalmaztak. Legfeljebb a polgárosultsági arányuk eltérése esetén tapasztalható fáziskésés. (→ még: szarufás tetőszék, → szelemenes tetőszék) – Irod. Bátky Zsigmond: Építkezés (A magyarság néprajza, I., Bp., 1941–43).
Lekontyolt zsúptető részlete (Gyarmat, Veszprém m., 1969)
Alsó csonkakontyos ház (Tolnaszentandrás, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 1960-as évek)
Oromfalas nyeregtető (Zenta, v. Bács-Bodrog m., 1972)
Ágasfás szelemenes felső csonkakontyos tetőszék (Vágsellye, v. Nyitra m.)
Filep Antal
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
