vándorlás, migráció
vándorlás, migráció: embercsoportok és művelődési javak helyváltoztatása; az antropológia, etnográfia és folklorisztika eredetminősítő kategóriája. a) A lakóhely megváltoztatása kedvezőbb életkörülmények céljából. A legnagyobb szabású vándorlás az ellenreformáció idején volt, a török hódoltsági területek újjáépítésekor, majd a 19. sz.-ban a termőterületek kiterjesztésének következményeként (Duna–Tisza közi futóhomok megkötése, ármentesített területek, legelők feltörése stb.). Az ún. belső vándorlástól meg kell különböztetnünk a → kivándorlást: míg az előző lényegében a viszonylagosan túlnépesedett és a ritkábban lakott területek közötti kiegyenlítődés, a mezőgazdaság fejlődésének időszakos és táji különbségeiből adódó népességmozgás volt, az utóbbi rendszerint az elhúzódó válságok kísérőjelensége. – b) Mezőgazdasági munkahely (jórészt elköltözés nélküli) megváltoztatása a kedvezőbbnek tűnő ipari munka végzése kedvéért. Kezdetibb, rendszerint átmeneti foka a → kétlakiság és átköltözés előtti szakasza az ingázás. Maga a mezőgazdaságból az iparba történő vándorlás a → munkássá válás első lépcsőfoka is: az életforma, a lakóhely és a foglalkozás megváltoztatásának egyik átmeneti állomása. Az újkori vándorlás az iparosodás kísérőjelensége: összefügg az ipar fejlődésével, a mezőgazdaság gépesítésével, a városiasodással stb. A vándorlás jó évszázad óta elsősorban a faluról a városba és a mezőgazdaságból az iparba irányul. Korábban a parasztság proletarizálódása, az 1950-es évektől az ipar fejlődése és a mezőgazdasági nagyüzemek kialakítása, valamint a mezőgazdaság gépesítése volt a vándorlás legfőbb oka. Korábban onnan volt legnagyobb elvándorlás, ahol a legtöbb → agrárproletár élt. Manapság inkább a termelőerők területi elhelyezkedése és telepítése a fő mozgató- és népességszívó hatóerő. A vándorlás előbb érinti a fiatal és középkorú (20–35 éves) férfiakat, később a nőket, ill. a családfenntartókat is; az utóbbiak száma általában kisebb amazokénál. Ha a család megmarad régi lakóhelyén, a vándorlás állandósul s az életforma- és foglalkozásváltás is esetleg egy egész nemzedékkel elhúzódik. A városba költözéssel viszont a vándorlás rendszerint végleg lezárul. – c) A munkaerő egy termelési vagy üzemi ágon belüli időszakos hullámzása (fluktuálása). A munkahelyet a fiatalok és az építőipari munkások változtatják leggyakrabban. A vándorlás formáinak nagy jelentősége van a kulturális jelenségek terjedésében, az interetnikus hatások kialakulásában. – A vándorlás történeti jelentősége mind az embertípusok, és különféle etnikai közösségek, mind pedig műveltségszerkezetek kialakulásában igen nagy; a szakirodalom ennek megfelelő súllyal tárgyalja, nemegyszer túl is becsülve szerepét, amikor a többé-kevésbé hasonló kulturális jelenségek összefüggésének egyetlen lehetséges magyarázatát a vándorlás átadás-átvételében látja. Míg az embertípusok és etnikus közösségek kialakulásában a vándorlás csakugyan döntő tényező, a kulturális egységek minőségét illetően sokkal bonyolultabb a helyzet. Az emberi kultúra ellentétek egysége, amelyet különböző formációkban és etnikus szervezetekben élő közösségek különböző mértékben, együttműködve teremtettek. A résztvevő konkrét közösségek olyan műveltséget hoznak létre, amelyik rendszerként működik, döntően belső fejlődés- és mozgástörvényei vannak; amely rendszerekben a műveltségi javak cseréjének, vándorlásának ténye másodlagos fontosságú a rendszerbe épülés és az abban kialakuló funkciónyerés folyamatával szemben. Erről a mozzanatról feledkeztek meg a néprajztudomány történetében nagyhatású diffúzionista iskolák, amelyek atomisztikus módon a kultúrát különféle eredetű jelenségek rendezetlen halmazának tekintették. Történetüket akkor vélték ismertnek, ha sorban kimutathatták ezeknek az elemeknek, rétegeknek eredeti keletkezési helyét és idejét, többnyire formai ismérvek alapján. – Irod. Ortutay Gyula: A mai magyar belső vándorlás és a néprajzi kutatás (Két előadás, Bp., 1947); Ortutay Gyula: A nemzeti és a nemzetközi kérdése a néprajzban (Az ELTE Értesítője, 1957–58); Kulcsár Kálmán–Nozdroviczky Miklósné: A vándorlás és társadalmi átrétegződés szociológiai jelentősége (Demográfia, 1958); Barabás Jenő: Kartográfiai módszer a néprajzban (Bp., 1963); Mód Aladárné: A belső vándorlás és társadalmi átrétegeződés vizsgálata Magyarországon (Demográfia, 1964); Csebokszarov, N.–Csebokszarova. I.: Narodi–Rasszi–Kulturi (Moszkva, 1971).
Katona Imre–Istvánovits Márton
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
