Jugoszláv csapatok a magyarországi hadműveletekben

Full text search

Jugoszláv csapatok a magyarországi hadműveletekben: a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg részvétele a Magyar Királyság területén 1944-1945-ben lefolyt harcokban. A ~ nem korlátozódott a Délvidék visszacsatolásakor Jugoszláviától Mo-hoz visszatért területekre. A Bácskában ~ nem vettek részt. A 2.Ukrán Front 46.hds-e 1944.okt.22-re ért ki Zomborral szemben a Dunához, befejezve ezzel bácskai harcait. Ugyanekkor a 3.ju.hds. részvételével zajló belgrádi hadművelet okt.20-án ért véget. – A nov.6-án kezdődött dunai átkelésbe, amelynek során a 3.Ukrán Front 57.hds-e kelt át a Bácskából a Baranya-háromszögbe, a 3.ju.hds. 12.hdt-e is bekapcsolódott. A kiskőszegi <Batina> hídfőt a 7. és a 12.dd. mélyítette ki nov.9-11-én. Az 51.ho. négy dd-a nov.26-tól vett részt a 75.sz.hdt. kitörésében a hídfőből (dél-dunántúli hadműveletek), és Siklósig jutottak el, ahová nov.30-án vonultak be, s ahol átadták tád. sávjukat a 64.sz.hdt-nek. A 36.ho. szintén részt vett a kitörésben a hídfőből, s nov. 29-én Beremendig jutott. A továbbiakban a 12. hdt. lemaradt a sz. tád. csoportosítás mögött: a Dráva bal partjának védelmét kapta feladatul Drávaszabolcs és a torkolat között, mivel a folyótól D-re még n. és horvát alakulatok voltak állásban. Az 1.dd. két zlj-át megszálló alakulatként Pécsre vezényelték. 1945.jan.21-ig, amikor az 1.b.hds. leváltotta védőállásában (bolgár csapatok a magyarországi hadműveletben), védőszakaszán jelentősebb harcok nem folytak. – 1944.dec.5-én a 36.ho. átvette a 12.hdt. teljes védőszakaszát. A 16. és 51.ho-t Barcs térségében összpontosították, ahonnan 10-én a Dráván átkelve tád-t indítottak a horvátországi Verőce <Virovitica> irányába. Az első nap foglalt 15 km széles, 5 km mély hídfőt nem sikerült kimélyíteniük, azt 1945.febr.10-re a LXXXXI.n.hdt. felszámolta. – 1945.márc.6-án a 6.SS pc.hds. tád-ának kiegészítésére az E Hdscs. LXXXXI. n.hdt-e két hídfőt foglalt a Dráva É-i partján. A Ny-i (alsómiholjáci) átkelés a IV.b.hdt-t érte, a K-i (bolmányi) a 12.ju.hdt-t. A 11.n.gy.ho. Bolmány <Bolman> elfoglalásával kettévágta a 16. ju.ho. védelmét. A ju. „Petőfi” dd. ellentád-a nem járt sikerrel, ezért a hdt.pk. az 51.ho. 8. és 12.dd-át hátsóbb védőszakasz kiépítésére rendelte. Márc.7-én és 8-án a 11.n.gy.ho. tád-át továbbfejlesztve a Karasica-csatornáig szorította vissza a két ju.ho-t. 9-én a n. pság bevetette az 1.kozák lov.ho-t, de a Karasicát nem tudták átlépni. A két n.ho. 17-én újította fel tád-át, betört a ju. védelembe és Torjánc <Torjanci> elfoglalásával kettévágta azt. A ju. csapatok Beremendig hátráltak, a helyzetet a 84.sz.löv.ho. márc.18-i ellentád-a stabilizálta. 20-án este az ált. hadihelyzet romlása miatt a n-ek megkezdték a hídfő kiürítését, amit 22-ére befejeztek. ~ a továbbiakban nem vettek részt. – A 12.ju.hdt. hadrendje a ~ időtartama alatt nem változott: 16.ho. (1., 2., 3.dd., 15. „Petőfi Sándor” dd.), 36.ho. (3., 5., 6., 11.dd.), 51.rohamho. (7., 8., 12., 14.dd.). RI, 527.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me