Anaximenes

Full text search

Anaximenes, Αναξιμενης. – 1. Eurystratus fia Miletusból, ki 560–528 Kr. e. közt fejté ki munkásságát. Az ion bölcsészet úttörője Thales nyomán a világalkotó elvet kutatta. Ő a viz helyett a levegőt tekinté őselemnek. Ennek örök mozgásából: finomodásából (αραιωσις) vagy sürüsödéséből (πυκνωσις) származtatta a dolgokat. Már csak az élő lények szervezetében a légáramlás (psyche = lehellet) nagy szerepe is vezethette e felfogásra. Már a halmazállapot felfogása nagy gondolat volt. Egyetlen ránk maradt töredékében kimondja: minden anyagnak meg van az a képessége, hogy valamely halmazállapotot öltsön magára. Mintegy az atomistikus elmélet alapját veté meg. Az evolutio sejtelmét találjuk meg azon eljárásában, hogy világkorszakokat vett föl: az isteni ősanyagból keletkezett másodképződése a létező világnak az istenek mulandóságának föltevésére vezet. A nap- és holdsötétedések magyarázatát a nap és hold kerekének koronkint dugulás következtében létrejött fenakadásában kereste, mely nézet ma gyermekesnek látszik, de a nap és hold beárnyékolásának gondolatától nincs messze. – Főforrások: Diog. Laert. II, 2. Theophrastus, Simplicius Phys. 24, 26. Plut. de plac. phil. Cicero n. d. I, 16. acad. II, 37, 118. Kitünően jellemzi Gomperz: Griech. Denker, Lipcse 1896. I, 46–49. Lewis: A philosophia története (a magyar fordítás szerint, Budapest, 1876) I, 149–151. Dr. W. Windelband: Geschichte der alten Philosophie, München, 1898.29–3. l. Molnár Aladár: A bölcs. tört. Pest 1867. I, 57. Nagy Ferencz: A bölcs. tört. Kecskemét 1896. 8. 1. – 2. Rhetor és történetiró Lampsacusból, ki Kr. e. 365 körül virágzott és Ελληνιχα czim alatt világtörténetet irt 12 könyvben az istenek eredetétől a mantineai csatáig. A ϕιλιππικα 8 könyvben és a τα περι Αλεξανδον a Fülöp és Nagy Sándor történetét tartalmazták, írt még egy epost is Nagy Sándorra. Egy fontos rhetorikai művet elvitatva Aristotelestől tulajdonítnak neki Victorius és Spengel. E mű: τεχνη ρητοριχη προς Αλεξανδρον. Már a rhetorika kettős felosztása és a szónoki beszéd 7 fajának megkülönböztetése is ellentétben áll Aristoteles hiteles rhetorikájának álláspontjával (e felosztásra nézve l. Quintilian. I. O. III, 4. 9). Susemihl Spengel ellen nyilatkozik (Jahrb. d. Alt. XIII, 1. és köv.). Ugyan ő írta a Theopompusnak tévesen tulajdonított Τρικαρανος cz. gúnyiratot, melyben Görögország összes nyomorát három város (Athenae, Sparta és Thebae) villongására vezeti vissza. E gúnyirat mintájára irhatta Terentius Varro hasonczimü satira Menippeáját (Riese: Varr. sat. Men. 232. l.). – A. Φιλιππικα-jából hosszabb töredéket közöl Stobaeus Flor. 36, 20. Mint rossz költőről Choerilusszal együtt emlékezik meg a Vol. Hercul. (l. Usener: Rh. Mus. XLII, 150). Nagy Sándorra vonatkozó töredékeit közöl C. Müller: script. rer. Alex. magni. 33 és köv. Rhetorikai művét kiadta Spengel 1884-ben. Usener, quaest. Anaximeneae (1856). Kis János: Anaximenes rhetorikája. Kisfaludy Társaság Évk. VII, 1846. H. I.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me