Decebalus,
Decebalus, a dacusok királya, ki valamennyi elődjét tehetség és különösen szívósság dolgában felülmulta. A támadásban ügyes volt, a visszavonulásban gondos, cselekben furfangos, csatában erélyes s győzelmét ép úgy fel tudta használni, mint a hogy vereség esetén helyesen intézkedett. Dio 687, 6. Pártolta a római műveltséget s előnyeit a maga s népe javára igyekezett fordítani. Nagy számmal fogadott be országába római mesterembereket, a mit Roma, mivel Decebalusszal baráti viszonyban állott, eleinte elnézett. Duras állítólag önként lemondott volt Decebalus javára, a ki aztán rövid idő alatt annyira összeszedte a dacusok erejét, hogy most megint, mint Boerebistes idejében, egy nagy dacus állam szomszédsága fenyegette a római államot. Decebalus már elfoglalta a sarmaták földjének egy részét, a mi elég ok volt arra, hogy Domitianus elutasítsa Decebalus barátságát. Decebalus ebből megérthette, hogy a császár ellenségnek tekinti s 86-ban betört Moesiába s megverte Oppius Sabinust. Ugyanígy járt utódja Cornelius Fuscus is (Tac. h. 3, 4), sőt a római jelvények is a dacusok kezébe kerültek. Martialis 6, 76. Julianus Tapae mellett fényes győzelmet aratott ugyan a dacusok felett, mindazonáltal Domitianus, mivel időközben a quadusok és marcomannusokkal háborúba keveredett, jónak látta Decebalusszal békét kötni. Decebalus föltétlen engedelmességet fogadott a császárnak, tényleg azonban Domitianus megvásárolta a békét. Decebalus pénzt és embereket kapott, kik úgy a béke mint a háború műveiben ügyesek voltak. Azonkivül Domitianus évi adó fizetésére kötelezte magát. Az ilyen békekötést csak lealázónak tekinthették a rómaiak. Tac. Agr. 41. A leszámolás nem is maradhatott el. Trajanus úgyszólván a dacusok ellen indítandó háborúval kezdte meg császári működését. Első hadjárata 102-ben Decebalus megalázásával végződött. Csakhogy Decebalus nem csüggedt el, a békeföltételeket megszegve az erődítményeket ismét jó karba helyezte, a római szökevényeket újra befogadta országába, sőt a szomszédos népeket is Roma ellen lázította. Dio 68, 10. Trajanusnak nem maradt más hátra, mint hogy egy második háborút indítson Decebalus ellen, azzal az eltökéléssel, hogy a dacusok népét teljesen megsemmisíti s országukat mint provinciát a római birodalomba bekebelezi. Amm. Marc. 29, 3. Ezen második hadjárat 105-ben kezdődött. Decebalus, mikor látta, hogy hasztalan kér békét Trajanustól, orgyilkosságot kisérlett meg (Dio 68, 11), majd magához kérette Longinust, Trajanus barátját, s midőn tőle a Trajanus terveiről kért felvilágosításokat nem kapta meg, azt izente Trajanusnak, hogy Longinust addig nem bocsátja szabadon, míg Trajanus abba nem hagyja a háborút. Dio 68, 12. Decebalus immár jól tudta, hogy élet-halál harczot kell vívnia. A legvégső erőmegfeszítéssel szállt szembe a rómaiakkal, de hasztalan, mert egyik veszteség a másik után érte. A legelőkelőbbek kétségbeesésükben mérget ittak, maga Decebalus is csak úgy kerülhette el a megalázó fogságot, hogy öngyilkos lett (224. á.). Fejét Rómába vitték s mint diadaljelt körülhordozták. Még a Sargetia (Strigy) folyó medrébe s a hegyek barlangjaiba rejtett kincseit is megkerítette. Trajanus. Dio. 68, 14. K. BÁ.
224. Decebalus halála Trajanus oszlopán (Roma).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
