Paradoxon
Paradoxon, παραδοξον alatt a stoikus bölcsészetben az olyan tételt értjük, mely sajátságos fogalmazása által első tekintetre feltünőnek, meglepőnek, sőt a józan észszel ellenkezőnek látszik, mélyebb vizsgálódás által azonban igaznak és megokoltnak bizonyul. Cicero παραδοξα czímű – latinul admirabiliának (fin. 4, 27) vagy mirabiliának (acad. 2, 44. Sen. ep. 81. Quint. 9, 2, 23) nevezi – kisebb iratában a stoikus bölcsészet 6 jeles mondását inkább a rhetorika, mint a bölcsészet szempontjából tárgyalja. – Az alexandriai korszak óta παραδοξα alatt a természetrajz és a történelem köréből vett érdekes események összeállítását értjük. Nevezetesebb paradoxographusok: Callimachus, Antigonus, Archelaus, Aristocles, Nymphodorus, Apollonius, Phlegon, Isigonus, Adamantius. Némelyek Aristotelesnek tulajdonítanak egy περι ϑαυμασιων αχουσατων czímű könyvet. E nembe sorolandó Hecataeus könyve a Hyperboreusokról, valamint Iambulus könyve az indiai tenger egy mesebeli szigetéről. V. ö. Westermann, Paradox. Griec. (1839). Rose. Anecd. gr. (1864). Rohden, de mundi miraculis 1875. SCH. S.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
