Phrygia

Full text search

Phrygia, Φρυγια, Kis Ázsia tartománya, felölelte eredetileg a félsziget nyugati felének egész belsejét, azonkívül a Propontisnak később Mysiához tartozó déli partvidékét a Hellespontusig Dascylium fővárossal, mely terület azért Kis Phrygia vagy Phrygia ad Hellespontum nevet viselt. Az utóbbi nevet azonban a perzsa uralom alatt Nagy Phrygiának egészére is a Halysig kiterjesztették (Dorylaeum, Pessinus, Gordium és Ancyra városokkal), és így maradt, míg az ország Kr. e. 275-ben a galatáktól és bithyniaiaktól meg nem hódíttatott. A déli részt 190-ben Kr. e. visszahódították a pergamumi királyok és Phrygia Epictetus (Φπ. επιχτητος) nevet viselt. Egyúttal a többi déli Phrygiát, mely ezúttal a nagy Phrygia nevet kizárólagosan viseli, a rómaiak nagyobbára a syriai birodalomtól a pergamumihoz csatolták és a rómaiak alatt később is ily kiterjedésben Asia provinciának egyik részét képezi. A határkerületek közül a délkeleti a Taurus hegylánczczal való szomszédsága miatt (minthogy a többi Phrygia majdnem teljesen fensík volt) Φρυγια η παρωρειος (azaz a hegybeli, Tyriacum és Philomelium városokkal) nevet visel, a déli Phrygia Pisidice nevet, Αντιοχεια η προς Πισιδια fővárossal. Az ország hegyie voltak: Olympus (m. Kesis dág), Dindymus, Taurus, Cadmus (ma Khonasz dág); folyói: Sangarius és Meander, mellékfolyóikkal. Délen több sóstó volt, többek között Apamea és Colossae között Ascania (ma Adsituz göl). Lakosai, a Φρυγες, Phryges, Βριγες, autochtonoknak tartották magukat, de az ókornak általában elfogadott felfogása szerint ősidőben vándoroltak ki talán Armeniából, melynek (indoeurópai eredetű) lakóival törzsrokonok valának. Nagyszámúak és hatalmasak lévén, a félsziget nagy részében elterjedtek. A név később szűkebb határokra szorítkozott. Békeszeretők voltak s földmivelésből, baromtenyésztésből és kereskedésből éltek. Főistenségeik voltak Manes isten, Ma (Cybele) anyaistennő és a termékenység istene Sabazius. Később vallásukkal összeolvadt a syrophoeniciai törzsek tisztátalan természetimádása, Astarte és Attes (Attis) tisztelete, melynél orgiák zenével kisérve voltak szokásban Ph.-ban. Sajátos szokása a phrygiaiaknak, hogy sziklalakásokat csináltak és egész városokat építettek sziklák belsejébe. Az említetteken kivül nevezetes városok még: Celaenae Délen, régi királyi székhely és főváros a nagyphrygiai satrapiában a perzsák alatt, a Maeander forrásnál; Nacolea, a Sangarius felső folyásánál, csodás sziklasírokkal, különösen Midaséval; Colossae (Chonas); Cydara, később Hierapolis; Peltae, Caystrupedium; Északon: Dorylaeum (Eszki sehir); Cotyaeum (ma Kutahia). Ezekhez járult még a Seleucidák uralma alatt Apamea Cibotus (ma Diner), a régi Celaenae közelében, a rómaiak idejében hires kereskedőváros; Laodicea, Apollonia; Seleucia, Synnada (ma Csiful kaszaba), hires márványbányákkal; a pergamumi királyok alatt Eumenia. Strab. 12, 571 skk. Plin. 5, 32, 41. E. B.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me