Purpura.
Purpura. A bíborfestést a phoeniciaiak találták ki és pedig ősrégi időben. A hagyomány Heracles kutyájára viszi vissza a bíborkagyló piros színének a fölfedezését. A homerusi eposokban is olvassuk már a πορϕυρα és a ϕοινιξ szavakat, mely utóbbi rendesen az elefántcsont befestésénél talált alkalmazást. Legjobb és legdrágább volt a tyrusi bíbor. Más országokban növényekből nyert festőanyagot is használtak, de a phoeniciai bíborfesték kizárólag a bíborcsiga festőanyagából volt előállítva. Ezért a kagyló görög és latin elnevezései, a κογχυλη, οστρεον, concha, conchylium, ostrum, átvitt értelemben bíborfestéket is jelentenek. Az értékes bíbornedvet az úgynevezett trombitacsiga (χηρυξ, bucinum, murex) és a biborcsiga (πορϕυρα, purpura, pelagia) szolgáltatták. Későbben a πορϕυρα szó egyszerűen bíbort jelentett és e szó származékai, mint πορϕυρευς, πορϕυρευτης, ποροϕυροβαϕος, épúgy jelentik a bíborcsiga keresőjét mint magát a bíborfestőt. a πορϕυρευειν ige és a πορϕυρευτιχη (t. i. τεχνη) szintén mind a kettőnek a tevékenységére vonatkozhatnak, csak a πορϕυρειον vagy a πορϕυροβαϕειον jelenti kizárólag a biborfestő műhelyét. Hasonló értelemben használatosak a latin szavak is, mint purpura, purpurarius, ars purpuraria, officina vagy taberna purpuraria. Költőknél az egyszerű murex is jelentheti a bíbort, habár azok többnyire az általánosabb fucus szót használják a bíbor jelzésére; a késői császári korban a blatta szó is előfordul a bíborra nézve. A fent említett két csigafajt Aristoteles (hist. au. 5, 13, 3) és Plinius (n. h. 21, 45. 22, 3. 9, 125) részletesen ismertetik. A bíborcsigát őszszel gyüjtötték, mert tavaszszal a piros színű nedv gyengébb hatású volt. Mivel a csigák a drága nedvet csak az élet megszünésével választották ki testükből, élve kellett őket elfogni (Plin. 9, 126: vivas capere tendunt, quia cum vita sucum eum evomunt). Az ókori írók többféleképen írják le a bíborcsiga gyüjtését. Magáról a becses nedvről azt olvassuk, hogy a csiga mája és nyaka között volt, de csak nagyon csekély mennyiségben. Színe feketébe játszó piros volt, ezt jelölték a görögök az ανϑος (virág) vagy αιμα (vér) szóval; római íróknál a flos vagy liguor, sucus szavak néha ugyanazt jelentik. E természetes bíborszín mellett mesterséges színeket is használtak. Ide tartozott a tyrusi és laconiai bíbor, mely kettős festésnek az eredménye volt. A gyapjún kívül selymet és vásznat festettek bíborszínűre, de már magát a nyers anyagot festették, melyből csak azután szőtték a fonalat és a kelmét. Lassankint az egész Földközi tenger partvidékén találunk bíborfestő műhelyeket, ú. m. Tyrusban, Cos szigetén, Lissában, Tarentumban, Syracusaeban és sok más helyen. A római császárok és még régebben a görögországi tyrannusok nagyon kedvelték a bíbor öltönyt. Horatius (od. 1, 35, 12) purpurei tyrannit említ. Az attikai archonok is bíborköpenyt viseltek. A római tunica és toga praetexta széles és keskeny bíborsávja szintén a bíbor nagy elterjedtségéről tanuskodik. A diadalt ülő hadvezérek tunica picta purpureát viseltek. A császárok drága bíborköpenyeget, toga purpureát hordtak, s innen van, hogy purpuram sumere annyit jelent, mint trónra lépni. A császári hatalmat kezébe ragadni, tehát majdnem annyi mint rerum poitri. Blümmer, Technologie u. Terminologie, 1, 224–253. PR. J.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
