Csontváz.
Csontváz.
VI-ik tábla.
24-IK KÉP. A MADÁR CSONTVÁZA (KESELYŰ)
)
24-IK KÉP. A MADÁR CSONTVÁZA (KESELYŰ)
A tollazatban birják a madarak a legkönnyebb s a repülésre legalkalmasabb testtakarót. Minő eltérések lehetnek hát a csontvázon a szervezet e legnehezebb részén? Hogyan váltak ezek az emlősöknél, csúszómászóknál aránylag oly tömör, részben csontvelővel töltött részek könnyűekké és mégis még erősebbekké, megfelelőleg a repülő madár erőkifejtésének?
Egyszerűen úgy, hogy a legnagyobb, legsúlyosabb csontok üresek lettek, anyaguk pedig merevebb, szilárdabb, mert bővebben tartalmaz mészsókat. Csontvelőt csak fiatal madaraknál s a nem repülő fajok némely csontjaiban találunk (pl. Kivi). E helyett a csontokba, kivált a koponyába, részben a tüdővel összeköttetésben álló légtömlők türemlenek be (kivéve a járomcsontot) s azokat pneumatikusokká teszik. A koponyába a fülön és orrüregen is hatol be levegő. Nehéz madaraknál még a lábcsontok is pneumatikusok (Gődény). A csontok egyes részei jobban összeforrottak. A lég átjárta csontok tehát sokkal ellentállóbbak, nagyobb erő támaszkodhatik reájuk s mégis könnyűek, éppen úgy, mint a hogy az üres vascső több súlyt elbir, mint a tömör vasrúd.
Vizsgáljuk már most a csontvázat részletesebben.
Koponya. Három egymással mozgékonyan összefüggő csontrendszerből áll: a szűkebb értelemben vett koponyából, mely meglehetősen zárt csontburok s az agyvelőt tartalmazza és a felső és alsó állcsontokból. A réczék koponyáján legtöbb nyilás van (15. kép) s a csontburok hátul rövid. Üreges, nyilásos és aránylag kis koponyája van a szárcsának is (16. kép), míg a ragadozóké erős, széles, gömbölyded s nagy szemüregű (17. kép). A harkályok koponyája hosszúkás, hátul nyulványos, hogy a nyelv izomzata helyet találjon. Az éneklőké csonthólyagszerű, aránylag nagy (18. kép).
15. kép. A böjti récze koponyája.
16. kép. A szárcsa koponyája.
17. kép. Az erdei bagoly koponyája.
18. kép. A kerti rozsdafarku koponyája.
A koponya egyszerű csuklófejjel (bütyökkel) – hátsó nagy nyilása táján – majdnem derékszögben izesül az első nyakcsigolyával. Ezért a fej igen mozgatható, minden irányban forgatható.
A törzs csontjai. A gerinczesek testtengelye, a gerinczoszlop, öt tájékra oszlik, ú. m.: nyak-, mell-, lágyék-, kereszt- és farkcsigolyákra. A madaraknak csak nyak- és farkcsigolyáik vannak szabadon kifejlődve; mell-, lágyék- és keresztcsigolyáik ellenben össze vannak forradva, a mi a váz szilárdságát fokozza s a repülés közben létrejövő légnyomás ellensúlyozására való. Ez az értelme annak, hogy a bordák – számra 7–12 – hasi része nem porczogó, mint az emlősöké, hanem csont (szegy-bordacsont); valamint annak is, hogy a bordák hátulsó szélökön rézsútos nyujtványnyal birnak s így egyik borda a másikra fekszik, az egész mellkas tehát sokkal szilárdabb.
A farkcsigolyák mozgékonyak; az utolsó rendesen feltünő nagy, kúpalakú s a kormánytollak támasztására való. Ezért van pl. a páváé igen erősen kifejlődve.
A mell- vagy szegycsont (sternum) kiválóan sajátságos s szorosan alkalmazkodott a repülés képességének kisebb vagy nagyobb mértékéhez. Csak a repülni nem biró madaraké lapos, egyébként tarajos, még pedig annál inkább, minél jobb repülő az illető madár. Hátulsó széle egyszeresen vagy kétszeresen kivágott, a jobb repülőknél a kivágás helyett, csak bizonyos lyukakat látunk, sőt a legjobb repülőknél ezek is hiányoznak. A fajd mellcsontján a kivágás nagy (19. kép), a pintynél már sokkal kisebb (20. kép) s a kitűnő röptű vándorsólyomnál csupán csak két lyuk mutatja annak nyomát (21. kép).
19. kép. A nyirfajd mellcsontja.
20. kép. Az erdei pinty mellcsontja.
21. kép. A vándorsólyom mellcsontja.
A vállöv csontjai. Ezek: a két hosszú, lapos, keskeny kardszerű lapoczka (scapula); az erősen fejlett két hollóorrcsont (os coracoideum); a két kulcscsont (clavicula), mely a begy táján egyesülve, egyetlen csontot, a villacsontot (furcula) alkotja. Ez utóbbi különösen változó a különböző fajoknál. Hegyét, a villacsont alsó nyulványát, erős kötőszalagok kapcsolják a mellcsont tarajához, hogy ez utóbbi felemelhető és sülyeszthető legyen. Ha a villacsont közvetetlenül a tarajhoz támaszkodik, mint pl. a darúnál (22. kép), akkor a lapoczka mozgatható s ez teljesíti az előbbi szolgálatot. A daru mellcsontja azért is nevezetes, mert szegytaraja üreges, hogy a gége, mely beléje türemlik, hajlásosan elhelyezkedhessék ott.
22. kép. A darú mellcsontja.
A villacsont nemcsak az egész vállöv megerősítésére való, hanem különösen hivatva van arra, hogy a szárnyaknak repülés közben megfelelő erős támaszul szolgáljon. A repülő madár ugyanis mellső végtagjait a legtöbb mozgó, helyetváltoztató gerinczes állattól eltérőleg, nem váltakozva, hanem egyszerre használja, minek következtében a megtámaszkodás és a test közepe felé ható erő igen jelentékeny. Ezért van a madarak vállöve oly bámulatosan szerkesztve, ezért van szükségök a ruganyos, elül összenőtt villacsontra, mely a lapoczka és hollóorrcsont képezte lemezkére nehezedő nyomást felfogja és elenyészteti. A keveset vagy éppen nem repülő madaraknak villacsontja ezért nincs elül összenőve (strucz, kazuár).
A kulcscsont, hollóorrcsont és lapoczka találkozási pontjában izesül a mellső végtagok legnagyobb csontja: a felső karcsont (os humeri), ennek végével pedig az alsó karcsont, mely a vékonyabb orsócsontból (radius) és a vastagabb singcsontból (ulna) áll (23. kép).
23. kép. A szirti sas szárnycsontváza.
Igen érdekes és a repülés tehetségéhez tejesen alkalmazkodott a madaraknak kézváza, melyet két kéztőcsont, két összenőtt kézközépcsont, egy- vagy néha kétízű hüvelykcsont és két ujj (mutató- és középujj) alkotnak. Utóbbiak közül a nagyobbik (mutatóujj) többnyire 2–3-ízű, a kisebbik pedig (középujj) egyízű. A madárnak a kezén tehát rendesen csak 3 ujja van, de lehet kevesebb is.
A mellső végtagok három része közt, éppen mert a kézcsontok igen hosszúak, nincsen olyan aránytalanság, mint pl. az emlősök mellső végtagjainak részei között. A hüllők és emlősökhöz képest a kézközépcsontok megnyulása és a kézujjak fogyása és meghosszabbodása arra való, hogy az evezők odailleszkedhessenek. Mindez tehát a légi élet következménye, valamint az is, hogy a madár kezét nem forgathatja, nem emelheti és sülyesztheti, hanem csak abban a síkban mozgathatja, melyben testhosszúságának tengelye fekszik. A repülés szempontjából ez épp oly fontos, mint a szárnycsontok zegzugos |/| állása. A szárny mindig csak egy síkban bontható ki és hajtható össze, de a kézcsontok, alsó és felső karcsontok sohasem egyenesülnek ki, mert érintkezésük pontján mindig szöget hagynak: /\/
A medenczeöv csontjai közül a csípőcsont a gerinczoszloppal, illetőleg a lágyék- és keresztcsigolyákkal összenőtt. A felső czomb fejizülésének ágya mély, a fancsont, ülő- és csípőcsont együttesen alkotja. A fancsontok alul csak a struczoknál egyesülnek, azért a madarak medenczéje alul általában nyilt.
A hátulsó végtagok következő részekből állanak: a rövid, nyakas czombcsontból (femur); a szárcsontokból, melynek vastagabbika: a sipcsont (tibia), az elkorcsosult másik: a szárkapocs (fibula). A térdkalács a czomb és szárcsont izülésénél van, gyakran ezek egyikével összenő. A lábcsontok a madárnál azért is eredetiek, mert náluk a lábtő és lábközép egy darabból van (kivéve a pinguineket) s ez a jellemző: csüd (tarsus vagy tarso-metatarsus); ezért a madár sarka a szár és csüd izülésénél egészen fönn van, térde pedig közel a testhez, mert a czomb rövid. A lábujjak száma rendesen 4, azaz 3 elül, 1 hátul; néha a hátulsó hiányzik; a strucznak mindössze csak 2 ujja van, a pinguinnek mind a négy ujja előre irányult. Általában a 4 ujjú madaraknak a hátulsó ujja 2, a belső 3, a középső 4, a külső 5 ízű; a 3 ujjúaknak pedig a belső ujja 3, a középső 4, a külső 5 ízű. Természetesen sok kivétel van.
A lábujjakon vannak a karmok. A csüd és lábujjak többnyire csupaszok, szarúhártyával borítottak.
Ez utóbbi csontok elhelyezéséről tájékoztat s az egész csontvázat is magyarázza a VI-ik tábla (24. kép).
VI-ik tábla.
24-IK KÉP. A MADÁR CSONTVÁZA (KESELYŰ)
24-IK KÉP. A MADÁR CSONTVÁZA (KESELYŰ)
Jellemző, hogy minden madárnak mindig több lábujja van, a mit a gerinczesek többi osztályairól nem mondhatunk, mert náluk az alkalmazkodás e tekintetben nagyobb szervezeti átalakulásokat eredményezett. Így a szarvas mint futó állat kétcsülkű, a ló, mely még inkább az, egypatás; a strucz lába, noha körülbelül ugyanazt a feladatot végzi, mégis két ujjú maradt.
Egyébként a madarak lába sokféle színű (sőt a fiataloké is esetleg más, mint az öregeké) és már csak azért is sokkal változóbb alakú, mint a mellső végtagok, mert igen különböző életfeladatokat teljesít; hol kapaszkodásra, az ágakon való ugrándozásra, a törzseken való kuszásra szolgál, hol meg a préda megmarkolására, uszásra, gázolásra stb.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
