Nyulas Ferencz magyarsága
Feltünő példa erre Nyulas Ferenc esete, a ki alább legott megemlítendő művét magyarul írta meg s bocsátotta közre 1800-ban. E hármas könyvnek csak kicsiny része érdekelhette a mívelt közönséget. Tárgyánál s a tárgyalás modoránál fogva kétharmadrészét csak a szakemberek érthették meg. S ámbár ma hálásak vagyunk érte, hogy Nyulas e művét, melynek műnyelvi része is becses, magyarul írta meg, akkor ismeretlen maradt itthon és a külföldön egyaránt, s elveszett vele néhány igen szép és becses fölfedezés elsőbbsége, a mi, ha közlése idején köztudomásra jut, már akkor a magyar szellemet illette volna meg. Jogosan – bár utólagosan kiderítve – így is azt illeti ugyan, de ki vitatkozik, ma száz éves prioritások kérdése felett?
Nyulas Ferenc (1758–1809) előbb szamosújvári orvos, utóbb erdélyi protomedicus volt Kolozsvárott. Az erdélyországi orvosvizek bontásáról közönségesen – a Radna vidéki vasas borvizek bontásáról és ugyanezeknek orvosi erejéről, hasznáról és a vélek élésnek hasznáról címek alatt Kolozsvárott 1800-ban megjelent művében, mely a számottevő magyar chemiai irodalomnak első fecskéje volt, oly becses, némely tekintetben korát megelőző eredeti kutatások eredményeit közli, a melyek bármely nemzet chemiai irodalmának díszére válnának. Eredményei azonban művének nyelvénél fogva nemcsak hogy a világirodalomnak nem váltak tulajdonává, de még itthon, s még az orvosok között is annyira ismeretlenek maradtak, hogy Kováts Mihály, a ki a Kémia vagy Természet Titka című munkájával (Gren F. A. után. 4 darab. Buda, 1807–1808.) az első rendszeres chemiát írta meg magyarul, Nyulasnak még a nevét sem említi meg; de sőt az avatatlanok előtt azt mondja, hogy mindent csupán egymagának kellett kikeresnie a nyelv kebeléből. Nyulas neve s könyvének címe az irodalomtörténetben már régen forog, de működéséről és érdemeiről igen keveset tudtunk. Szinte azt mondhatnók, hogy újra fel kellett fedezni a magyarság számára is. Ezt a feladatot sok utána járással, gonddal és kegyelettel az elhúnyt iránt, Ilosvay Lajos teljesítette, tüzesen megismertetvén Nyulas művét s kimutatván benne azokat az adatokat, a melyek kiderítésével a külföld tudományát megelőzte.
Ha ezek után tekintetbe veszszük, hogy az imént felsorolt tudósok művei legnagyobb részt speciális irányúak voltak, ha szem előtt tartjuk, hogy némely szakokban, így különösen a leíró természettudományokban a latinság a dolog természeténél fogva még sokáig, szinte a jelen század közepéig – de részben és esetenként ma is – fenmaradt; s ha tudjuk, hogy az iskolák némely kézikönyvei még a jelen század elején is latinok voltak, méltán feltámadhat bennünk az a kérdés, hogy vajjon voltak-e abban az időben olyan természettudományi könyvek is, a melyek nem (vagy legalább nem kizárólag) az iskolának voltak szánva, hanem a művelt rendek okulására és szellemi szükségletének kielégítésére készűltek vagy arra szolgálhattak?